Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. január STIRLING GYÖRGY 150 ÉVE TÖRTÉNT: KOSSUTH LAJOS AMERIKÁBAN A washingtoni 10 nap krónikája Az elmúlt év végén történelmi évfordulóra emlékeztünk: százötven évvel ezelőtt, 1851. december 5.-én lépett Kossuth Lajos, az elbukott magyar szabadságharc akkor már több mint két esztendeje száműzetésben élő vezéralakja az Egyesült Államok földjére, ahol az amerikai nép részéről olyan fogadtatásban részesült, amilyen csak a legnagyobbaknak jár ki és ez a nép úgy ünnepelte őt, mint a szabadság bajnokát. A new yorki ünneplés után indult a több mint negyven várost érintő és mintegy hét hónapig tartó amerikai kőrútjára, ahol népszerűségének csillaga oly magasan ragyogott, mint előtte soha egyetlen külföldi politikusé sem Amerikában. Mesteri szónoklatai lázba hozták az embereket, ám a hatalom kapui nem nyíltak meg előtte. Kossuth a népben nem csalódott, de a politikusoknál semmit sem ért el. Kérései süket fülekre találtak és néhány semmitmondó udvarias frázison kivül mértékadó helyről semmiféle ígéretet nem kapott. Attól, amiben annyira bízott, hogy Amerika segítséget nyújt a szabadságharc felélesztéséhez, a politikusok kivétel nélkül elzárkóztak és 1852. augusztusában, három évvel a világosi fegyverletétel után reményvesztetten tért vissza Európába. A legnagyobb csalódás épp ott érte Kossuthot, ahol az igazi eredményt várta: a hatalmas ország fővárosában, Washingtonban. Azt remélte, hogy ebben a városban, amely a nemzet szabadsághősének nevét viseli s ahol Amerika szíve dobog, szót tud majd érteni az elnökkel és a vezető politikusokkal, akikkel módja lesz találkozni a Kongresszusban. Nem így történt. Némi huzavona után a Fehér Házban létrejött ugyan a találkozó Fillmore elnökkel és három nap múlva az elnök ebédet is adott a tiszteletére, de a két államférfi nem tudott feloldódni egymás iránt és mindkét alkalommal feszült volt a légkör. Épp-így eredménytelenség jellemezte a Kongresszusban rendezett fogadást is: Kossuth beszéde valósággal lenyűgözte a hallgatóságot, de a fényes külsőségeken kívül mást nem kapott az ünnepelt vendég. Mindkét párt politikusai ügyeltek arra, hogy ne kötelezzék el magukat a magyar ügy mellett, mert ez ellenkezett a semlegességgel és Bécs felé nem akartak felégetni minden hidat. A Kongresz- szusban amúgy is voltak, akik gyanakodva figyelték Kossuthot, az egy enlőségért küzdő szabadsághőst: a rabszolgatartó déli államok számára személye nem volt rokonszenves és a déliek képviselői tüntetőén távol is tartották magukat a hivatalos fogadásoktól. Kossuth Lajos kereken tíz napig próbált magának híveket és ügyének támogatókat szerezni az amerikai fővárosban, aztán föladta: noha barátai tartóztatták, január 7.-én vonatra ült és megkezdte amerikai körútját, amelytől még sikert remélt. Tudta, hogy szónoklataival képes hatni az emberekre és bízott abban, hogy az ország hangulatával befolyásolni tudja a washingtoni döntéshozókat. Ebben is csalódnia kellett. Amerikai körútja valósággal diadalmenet volt, ám konkrét eredmény ebből sem született. Kossuth nevét soha nem látott népszerűség övezte: utcákat, tereket és helységeket neveztek el róla, magyaros kalapjával és szakállviseletével divatot teremtett, anyák százával adták gyermekeiknek a "Kossuth" nevet. Máig is ő a legismertebb magyar Amerikában, akinek emlékét az országban három egész alakos szobor és egy mellszobor őrzi. Ez utóbbi az "ország házában", a Capitoliumban. Ám mielőtt felidéznénk a nevezetes yvashingtoni napokat, érdemes néhány mondat erejéig elidőzni a New York-i fogadtatás részleteinél, annyira felemelőek és szívetmelengetőek voltak azok. Mint tudjuk, az 1849. augusztus 13.-i világosi fegyverletétel után Kossuth és kísérete először török földön keresett és kapott menedéket a szultántól, majd két éven át tartó diplomáciai erőfeszítés után végre elérte, hogy meghívást kapjon az Egyesült Államokba. 1851. szeptember 7.-én érkezett el a várvavárt nap, amikor végre kinyílt előtte a nagyvilág és családjával, valamint nagyszámú kíséretével (rajta és feleségén kívül még 53 emigráns utazott vele) tengerre szállhatott. Az Egyesült Államok kormánya az ország egyik legszebb hadihajóját, a Mississippi fregattot küldte a magyar csoportért és a fedélzeten államfőnek kijáró tisztelettel fogadták Kossuthot. Aki. amikor maguk mögött hagyták a Boszporuszt és szabad vizek felé hajóztak, úgy érezte, hogy a börtön kapuja nyílt meg előtte... Ezekben a napokban Kossuth Lajos mélységes hálát érzett Amerika, az Egyesült Államok népe iránt. És ezt az érzést még az sem csökkentette, hogy már a hajóra lépés első óráiban csalódások érték. Ekkor jutott ugyanis tudomására, hogy a washingtoni kormány, illetve a Kongresz- szus milyen felételek mellett járult hozzá ahhoz, hogy Amerika földjére léphessen. Tulajdonképpen itt kezdődtek az ellentétek Kossuth és az ország politikai központja, Washington között. Mert Kossuth, a népuralom töretlen és meggyőződéses híve, mindig igyekezett különválasztani a népet, melyben annyira bízott, a hivatalos kormányzattól. Emlékirataiban később is hangsúlyozta: az Egyesült Államok kormányában csalódott ugyan, de a népben, Amerika hatalmas, életerős fiatal népében nem! Mint röviddel a Mississippi indulása után kiderült, a washingtoni szenátus azzal a feltétellel egyezett bele a száműzöttek partraszállásába, hogy Kossuth letelepedési engedélyért folyamodik és lemond a további aktív politizálásról. Ezt ő megtagadta. Mint egy későbbi levelében írta. ha ezt a feltételt elfogadja, tehát felhagy minden agitá- cióval Ausztria ellen és a szabadságharc folytatása mellett, az amerikai kormány végeredményben Bécsnek tett volna szívességet, mert ha ki is szabadította őt a kisázsiai elzártságból, ugyanakkor eltávolította Európából, a várható események közeléből. Kossuth nem akart végleges letelepülővé válni, hanem továbbra is hazája felszabadításáért kívánt küzdeni, majd hazatérni. (Mint tudjuk, ezt
