Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
2002. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 már nem érte meg és csak koporsóban térhetett vissza szeretett hazájába...) Kossuth akkor főképp Webster külügyi államtitkárra, azaz a külügyminiszterre neheztelt, mert ő képviselte legmerevebben az Egyesült Államok akkori életét alapvetően meghatározó elszigeteltségi politikát. Kossuth csak később tudta meg, hogy amikor először került szóba amerikai meghívása, milyen heves viták folytak személye körül a Kongresszusban. Noha minden amerikai polgár rokon- szenvet táplált az abszolutizmus által levert, elnyomott kis nemzet iránt, amelynek volt bátorsága szembeszállni a zsarnoksággal, mégis számos bel- és külpolitikai szempont befolyásolta a törvényhozók állásfogalását. Abban jóformán mind egyetértettek, hogy a szabadság hona és minden menekült reménysége nem tagadhatja meg a beutazást a nagy szabadsághőstől, ám kompromisszumot kellett tenni: felhagy a politizálással. Kossuth viszont aktív politikusként, mint Magyarország kormányzója kívánt Amerika földjére lépni. Amikor ezt meg akarták tagadni tőle, mélyen sértve érezte magát. Első haragjában Kossuth vissza akarta utasítani az Egyesült Államok vendégszeretőt és október 5.-én Gibraltárban el is hagyta a Mississippit, azzal, hogy Angliába látogat. Londonba utazott, ahol végülis barátai meggyőzték: az ügy érdekében nem szabad lemondania az amerikai meghívást. November 13.-án kíséretével együtt Southampton kikötőjében felszállt a Humboldt nevű menetrendszerű utasgőzösre és három hosszú hétig tartó viharos út után megérkezett Amerikába. A gőzös december 4.-én kora hajnalban kötött ki New York előtt a Staten Islandon és Kossuthék tengeri betegségtől meggyötört kis csoportja másnap szállt partra. A New York-i fogadtatás, majd a bevonulás páratlan ünnepléssorozat, valóságos diadalmenet volt, amelyet leírások és képek százai örökítettek meg. Kossuth népszerűsége tetőpontján érezhette magát, de az ő célja Washington volt, oda várt meghívást. Nem tudhatta: ez azért késik, mert a kongresszusban végnélküli viták folytak arról, hogy fogadják-e a Capitolium- ban Kossuthot és ha igen, milyen minőségben? Végre az év végefelé megérkezett a meghívás és december 30.-án a Grand Centralon Kossuth vonatra szállt. A washingtoni pályaudvaron csak néhányan várták és a konflis egy másodrendű szállodába vitte a Pennsylvania Avenue közepetáján. Kossuth első benyomásai nem voltak a legjobbak az akkor még gyéren beépített fővárosról, de a dolgok később sem alakultak bíztatóan. Még aznap sietett bejelentetni magát Fillmore elnöknél, de amikor azt a választ kapta, hogy keresse fel az elnököt január 1.-én, ezt felháborodva visszautasította. Ugyanis tudta, hogy Újév napján bárki szabadon bemehet a Fehér Házba és kezet rázhat az elnökkel. Pártfogóinak ekkor másnap déli 12 órára mégis sikerült kieszközölniük a kihallgatást, de azzal az üzenettel, hogy ha Kossuth netán politikai beszédet kíván tartani az elnöknek, a találkozóra nem kerülhet sor. Amikor az üzenetet megkapta, először le akarta mondani a látogatást, aztán lehiggadt és úgy döntött: színleg Kossuth Lajos azt üzente elfogyott a regimentje elfogadja a feltételt, de ha egyszer a Fehér Házban szemtől szemben áll az elnökkel, senki sem akadályozhatja meg abban, hogy elmondja, amit akar. így is történt: amikor illendőképp megköszönte Fillmore elnöknek a meghívást, Kossuth szónoki pózba vágta magát és belekezdett előre elkészített beszédébe. Az elnök dermedten hallgatta az ékes kossuthi dikciót, amely felszólította: avatkozzék be a magyar ügybe és segítse felemelni a szabadság Világosnál árulás miatt lehanyatlott zászlaját. Az Uniónak fel kell adnia hagyományos elszigetelődési politikáját — mondotta - és támogatnia kell egy új magyar szabadságharc megindítását. Fillomre elnök fagyos tekintettel hallgatta a tökéletes angolsággal előadott szónoklatot és meghökkent arcot vágtak a körülötte csoportosuló szenátorok és képviselők is. Webster államtitkár idegesen állt egyik lábáról a másikra és meg sem tudott szólalni. Végül, amikor Kossuth befejezte beszédét, az elnök kereken megmondta: az Egyesült Államok népe és személyszerint ő maga is, őszinte rokonszenvet érez a magyar nép függetlenségi törekvései iránt, de a szigorú semlegességi politikán nem változtat. Rossz hangulatban ért véget a találkozó és ez jellemezte a január 3.-i elnöki ebédet is. Kossuth érezte, hogy ékesszólásával ezúttal nem ért célt és most már csak a kongresszus két háza előtti szereplésében bízott. És itt érte az újabb csalódás: január 5.-én ünnepélyes keretek között beszélhetett a kongresszus egyesített ülésén, ahol a törvényhozók udvariasan meghallgatták és megtapsolták, de visszhangja nem volt a szavainak. A kézrázásokon kívül más eredményt nem ért el. Kossuth a washingtoni kudarc után kedvét vesztve indult már fentebb említett amerikai kőrútjára, ahol a sorozatos ünneplések ugyan visszaadták hitét és önbizalmát, de hiába aratott szónoki sikereket és hiába hódította meg az amerikai nép szivét, konkrét eredmények nélkül kellett visszatérnie Európába...
