Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-06-01 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG VÁLASZTOTT AZ ORSZÁG Nem emlékszem az újkori demokráciában, hogy valaha is lett volna ilyen felfokozott hangulat mint az áprilisban lezajlott országgyűlési választások alkalmá val. Nagy volt a tét is Nemcsak airol volt szó, hogy melyik párt, melyik személy vezesse az országot 2006-ig, hanem a.ról is, hogy kik lesznek hatalmon azon időszak aiatt, amikor Magyarország felvételt nyer az Európái Unióba. Az is nyílt titok volt, amely párt most megnyeri a választásokat, akár 8-12 évre is “bebetonozhatja” magát a hatalomba. A különböző közvéleménykutató intézetek, többé-kevésbé a hatalmon lévő nemzeti erők győzelmét prognosztizálták. Ez egy kissé elaltatta a nemzeti erőket. Viszont annál aktívabbá tette a balliberális ellenzéket. Olyan durva kampányba kezdtek, hogy a jobbérzésű emberek csak kapokodták a fejüket. Meg is lett az eredmény. A felmérések szerint a koalíció ázsiója szép lassan lefelé tendált. Ennek a mocskolódásnak nem igazán találta az ellenszerét a kormánypárt. Ok még mindig a tisztesség oldaláról kampányoltak. Sajnos a választási harcban Orbán Viktor későn szállt be. Rövid volt az idő a választásokig. Az ellenzék váltig hangoztatta, hogy mindenki járuljon az urnákhoz. Ugyancsak erre szólította fel a lakosságot Mádl Ferenc köztársasági elnök. Maga a kormány is ezt szorgalmazta. A vége az lett, hogy a lakosság több mint 70 százaléka elment szavazni. Közülük több mint egymillió olyan személy, akik eredetileg nem tervezték a részvételt. Ha viszont már elmentek, egyfajta dacból is, a kormány ellen szavaztak. Ok azok akik minden társadalmi rend vesztesei, és nagy valószinüség szerint azok is maradnak. A választás estéjén, ahogy jöttek az első eredmények, még minden olyan szépnek tűnt. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az első számok vidékről a kistelepülésekről érkeztek. Ahogy aztán a budapesti eredmények is megjelentek a képernyőn, folyamatosan csökkent a koalíciós előny. Végül nem egészen egyszázalékos balliberális előnybe ment át, ami így az első fordulóban nem tűnt végzetesnek, csak a tartalom, ami a számok mögött volt, az tűnt félelmetesnek. Az külön sokkolta a nemzeti erőket, hogy a MIÉP nem érte el a parlamentbe való bejutáshoz szükséges öt százalékot A közel 200 jelöltje közül alig 15 végzett a második fordulót jelentő harmadik helyen. Az okokra a következő írásomban részletesen visszatérek. Az első forduló mint írtam, a két vezető párt között még egy százalék különbséget sem mutatott. Mégis szomorúan láttuk, 2002. június j hogy elment a hajó. Ugyanis sok budapesti választókörzetben már az első fordulóban több mint húsz MSZP-s jelölt elérte az 50 százalékot, így már az első fordulóban bekerült az országgyűlésbe. Másrészt több mint száz helyen, az SZDSZ végzett a harmadik helyen, miközben a szocialista jelölt vagy az első, vagy a második helyen tanyázott. Csak össze kellett adni kettőjük támogatottságát, és az eredmény a fölényüket jelezte. A nemzeti erők érezték, hogy nagy baj van. Mindent elkövettek, hogy megfordítsák a lehetetlent. Orbán Viktor fáradhatatlanul járta az országot. A városokban hatalmas tömegek előtt tartott beszédet. Győrben még a volt német kancellár, Kohl is részt vett egy nagygyűlésen, és a kormányfő mellett agitált. Budapesten több mint másfél millió ember tombolt a Kossuth téren és a környező utcákban. A Fidesz vezette nemzeti erők, emberfeletti kitartással próbálták visszahozni a sírból az első forduló vereségét. Az egyébként siralmas helyzetet tovább rontotta Torgyán József árulása és a Kisgazdapárt felmorzsolódása. A falusi gazdálkodók magukra maradtak. Egy- egy kampánygyűlésen a kormányfő őket is megpróbálta megszólítani. Ezeken a gyűléseken végre már nem voltak olyan visszafogottak, nevén nevezték azokat a dolgokat, melyeket nevükön is kellett nevezni. A szónokok rámutattak arra a mérhetetlen aljasságra, amit a balliberálisok négy év alatt a nemzet ellen elkövettek. A koalíció eltökéltsége, kitartása és ragaszkodása minden tiszteletet megérdemel. Talán még egy csepp remény is volt, hogy a kialakult viszonyokat megváltoztatják. Előzetes számítások szerint a Fidesz-MDF szövetségnek 85 egyéni győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy a kormányzáshoz éppen elegendő szavazat összegyűljön. így érkezett el április 21, a második forduló napja. A rádió időnként hírt adott arról, hogy milyen arányban mentek el a polgárok voksolni. A számok imponálók voltak, csak azt nem tudta az ember, hogy a nagy részvétel most kinek használ. Arról ven-e szó, hogy a nemzeti erők mozgósítani tudták utolsó tartalékaikat, vagy az történt ami az első fordulóban, hogy az ellenzék ismét több mint egymillió “lumpenproletárt” tudott csatasorba állítani. Fél nyolc volt, amikor feleségemmel hazaérkeztünk a miséről. Azonnal bekapcsoltam a tévét. Egy félóra múlva kezdtek jönni az első eredmények, melyek bíztatónak tűntek. Az is igaz, hogy itt még a szavazatok feldolgozási aránya nagyon csekély volt. Később ez az előny csökkenni látszott. Végül beállt egy trend, amely továbbra is a nemzeti erők fölényét mutatta. Sajnos egyre világosabb lett, hogy ez az előny nem lesz elég a
