Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2001-04-01 / 4. szám

2001. április

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

5- "Mi lesz a messiás? Igazhívő vagy eretnek? — Azt hiszem, eretnek — válaszolta az mert ha igazhívő lenne, az eretnekek nem hinnének neki, de az igazhitűek, akárkicsoda, hinni fognak neki"

Jézus olyannyira igazhívő volt, hogy számtalan csodája ellenére sem hittek benne, vagyis eretneknek tartották. A tudós farizeusok szerint az is volt, hiszen ők a mózesi rendelkezések aprólékos betartásával bíbelődtek, Jézus pedig azt tanította, hogy a szeretet parancsán áll vagy bukik minden, "az egész törvény és a próféták". A rituális tusztálkodás például nem véd meg a bűntől, mert az belülről jön, a gonosz szívből. Jézus szombaton gyógyított, ráadásul azt állította: "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az emberfia ezért ura a szombatnak is." Vagyis az Úr, a szeretet Istene nem elvett egy napot az embertől a hét napjai közül, hanem megajándékozta vele — az ünneppel — az embert.-Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: "Állj középre.r Aztán megkérdezte őket: "Szabad szombaton jót vagy rosszat tenni, életet megmenteni vagy veszni hagyni?" Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végig nézett rajtuk, majd az emberhez fordult: "Nyújtsd ki a kezed.r Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.- (Mk.: 2., 27.)

A szaddoceusok, élükön a főpapok, Annás és veje, Kaifás tagadták a lélek halhatatlanságát. Jézus velük szemben az örök életet hirdette. A zelóták kardjukat fenték, hogy lerázhassák a római igát. Mire mentek volna a hadjáratban a szeretet parancsával? Vagyis ki-ki ajánlatot tett Istennek: legyen olyan kistílű pacák, mint ők. Igazodjék hozzájuk; az ő hitvitáikhoz, politikai ötleteikhez, s játsza el kedvükért a dicsőséges hadvezért meg a teológiai Machiavellit! Nagycsütörtök éjszakáján a szolgák pofozták, gúnyolták, játszottak vele, majd pénteken megfeszítették. És az égből egy árva angyal sem sietett a segítségére. Ennek ellenére még a főtanács tagjainak némelyike, például Nikodé- musz és arimathiai József, hitt is benne, utóbbi a saját sírját adta neki.

Az Úr természetesen elutasította az ajánlatokat, hiszen az ember problémája, s szeretetlenség sem politikai, sem gazdasági, sem vallási gyógyszerrel nem orvosolható. Az elöljárók kutyaszorítóba kerültek. Hogyha elismerik Jézust mesiásnak, akkor helyet kell cserélniük az apostolokkal, ezekkel a tanulatlan bugásokkal. Le kell mondaniok egyházi pozícióikról, vállalva a teljes politikai és társadalmi eljelentékte- lenedést. Sutba kell dobniok annyi elmeéllel cizellált vallási nézeteiket s nem mellékesen a templom rendkívül jövedelmező kultuszát. A föltámadás után, ha lehet, még maróbb csávába kerültek. Be kellett volna vallaniok, hogy nem ismerték föl a Megváltót, mi több, vállaniok kellett volna a személyes felelősséget az Úr

kínhalálában. Miként említettük, szó sincs arról, hogy a zsidóságot istengyilkosság kollektív vádjával illetnénk. Ámde a főtanácsban ítélkezők személyes helyzetét csak személyes felelősségükön keresztül érthetjük meg.

"Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből valók voltak" - sorolja egy helyütt az Apostolok cselekedetei (4., 5-6.) azokat, akik az idő tájt dönteni szoktak. Vajon az eretnekek adták-e a többséget a szanhedrinben vagy az igazhívők? Mindenesetre ők, a nép tiszteletreméltó vezetői ítélték el nagycsütörtök éjszakáján és nagypéntek hajnalán Krisztust, majd kicsikarták Pilátustól a kivégzést. Aztán bizonyára sok álmatlan éjszakájuk következett. Gondoljunk bele például az amúgy bizonyára — miért ne? - istenfélő Kaifás helyzetébe! Hánykolódik háza tetején a forró éjszakán, a fénylő csillagok alatt, és kérdezi: Megölettelek, Uram? Hogyan állhatott volna a nép elé tévedésének bevallásával? Ó vagy bármelyik társa?

Hogy mit kellett volna a főtanácsnak, a főpapoknak kihirdetniük a templomban? Beláthatatlan következményekkel járó politikai és teológiai döntéseket. Legelőször azt, hogy a judaizmus a régi formájában, messiásvárásával okafogyottá vált. A Messiás eljött. Ám nem olyan embernek fia érkezett, amilyenre ők és a nép többsége számított; aki angyalseregeivel egykettőre megsemmisíti Rómát, és Jeruzsálem hatalmát kiterjeszti a világra, hanem olyan Krisztus jött el, aki nem helyettünk teremt holmi politikai-katonai Paradicsom-birodalmat, hanem szabadságra késztet bennünket. Hogy a szeretetet benső útján járva alkossuk meg a saját szívünkben, majd innen tovaterjeszkedve közösségeinkben Isten országát. És ennek az országnak a lakossága nem egy bizonyos nemzet lesz csupán, nem a választott nép, hanem mindenki, aki a názárati Jézus keresztjét fölveszi tekintet nélkül nemére, társadalmi helyzetére, fajára, korábbi felekeze - tére.

Ez a döntés természetesen a zsidóság többértelmű önfeladását jelentette volna. A vezetők talán ezért nem vállalták az új szövetség megkötését. Üldüzni kezdték a keresztény eretnekeket. Az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk belső vitájukról: "Elővezették hát, és a főtanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket: Szigorúan megparancsoltuk nektek hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét." Péter és az apostolok így válaszoltak: "Inkább kell engedelmeskedni Istennek ötint az embereknek Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki." Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni.

A kérdés tehát: vagy-vagy. Vagy Jézus és após-