Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2001-04-01 / 4. szám

4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. április cserkész tiszteletadásával. Igazi ökumenikus testvériség volt ez, mikor megszűnt a felekezeti hovatartozás. Ott voltak a kálvinisták, a lutheránusok, sőt még a zsidók is. Lerótták tiszteletüket a megfeszített előtt. Innen aztán az út a temetőbe vitt, ahol a család imát mondott sze­rettei sírjánál. Ilyen volt ez a nagy ünnep szülőfalum­ban, Pécelen. Hat órakor legtöbb helyen a rádiót hallgatták, mely a kőbányai plébániatemplom Lamentációját közvetítette minden esztendőben, majd Ravasz László református püspök meditációját. Végül este a család és a közvetlen barátok csendesen elbeszélgettek. Sokan voltak, akik szerették a komoly zenét. Ezek ugyancsak a rádión közvetített Máté, vagy János passió, Bach hall­hatatlan remekei csodálatos muzsikája által kapták a magasrendű lelki élményt. Nagyszombat reggel már mindenki várta a Feltámadás ünnepét. Öröm szikrája gyújtotta lángra a lelkeket. Reménység volt ez, a megígért örök életben vetett hit reménye, mert tudták, hogy az előző napi kín- szenvedés a megváltást, bűneik bocsánatát jelenti. Öt óra után már minden felől indultak, hogy részt ve­gyenek az ünnepélyes szertartáson, mikor a templomot megkerülő körmenet után az Oltáriszentséget kezében tartó plébános a Feltámadott nevében háromszor kiál­totta, - mindig egy terccel magasabban: "Pax vobis, ego sum, Alleluja". A megrendült hívek tömege pedig a lelkész által hangos szóval kijelentett örömhírre: "Feltámadt Krisztus e napon", szívből válaszolta: "Alle­luja, hála légyen az Istennek". A protestánsoknak még nem jött el a "hivatalos” Feltámadás ideje, de ők is ott voltak az ünneplők között, hogy másnap elénekel­hessék, mielőtt az Úrvacsora által megtisztulnak: Nincs már szívem félelmére/Nézni sírom fenekére,/Mert látom Jézus példájából/Mi lehet a holtak porából”. Ünnep volt ez és nagy lelki megtisztulás, mert a kínhalál utáni Feltámadás adta meg a reményt mind­nyájunknak az örök életre. Éedekes azonban és jellemző a bűnös emberre, hogy mikor elmúlt az ünnep, ugyanúgy megfeledkeztünk bűnbánatunkban tett fo­gadalmunkról, mint kétezeréven keresztül minden Nagyhét után. Egyet azonban nem tudtunk, hogy Jézus az ő végtelen szeretetével naponta megszületik, hogy újra meghalhasson bűneinkért. Mi pedig ennek tu­datában nem tehetünk mást - ismerve gyarlóságunkat -, mint térdrehullva könyörgünk az örök liturgia szavai­val: "Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, Miserere nobis. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, Dona nobis pacem". "Isten báránya, ki elvetted a világ bűneit, Könyörülj rajtunk. Isten báránya, ki elvetted a világ bűneit, Adj nekünk békét". AZ ERETNEK ISTEN Húsvét van. A kirakatok szerint ez a son­kakötözők és a nyusziszobrászok ünnepe, mind­azonáltal még tudunk húsvétkor a világtörténelem leg­nagyobb eseményére emlékezni. Arra, hogy a meg­testesült Isten földi sorsával megtanította az embereket a létezés alaptörvényére, a szeretetre. Ez a normális élet alapja, ebből ered minden; a harmónia, a boldogság, a szépség vagy az egészség. Ám népe megölte. Ő azonban annyira szerette azt a népet, hogy a kínhalált is eltűrte tőle. Harmadnapra feltámadott. Számtalan bizonysága közül a legnagyobb az üres sír csodája, amely azt jelzi, hogy a szeretet Istene erősebb a halálnál, s aki szeret, az nem hal meg soha. Jézus tanítása gazdag, szerteágazó, mégis rop­pant egyszerű. Abban különbözik az előtte és utána működött mesterektől, hogy ő nem bölcsességet taní­tott, még kevésbé élettechnikát, hanem életet. Taní­tásának lényege az élet, amely a húsvéti misztériumban éri el tragikumát és diadalát. Egyetlen leckéje: kövess engem! Ezért is választott tanítványul — értelmiségiek helyett — hozzánk hasonló, tanulatlan és esendő em­bereket. Valamennyien életükkel, halálukkal tanúsítot­ták az evangéliumot: az örömhírt, hogy a megváltás egyszer s mindenkorra megtörtént. Még az áruló Júdás öngyilkossága is erről szól. Zarándokok — Csiksomlyón Miért ölték meg a zsidók Jézust? És miért üldözték tanítványait, híveit oly kegyetlenül? Ez a kérdés leíró jellegű. A II. vatikáni zsinat óta elvesztette vádjellegét. De miért is vádaskodnánk, hiszen annak, ami megesett, így is, úgy is meg kellett történnie. Legkivált azért, mert mind a mai napig erősen rászoru­lunk a megváltásra, akárcak Annás főpap és köre, amely az Urat Pilátus kezére adta. A feltett kérdésre tömören így válaszolhatunk: Jézus nem felelt meg kortársai mes­siás reményeinek. Milyen jő a megváltó? A Haszid történet szerint valaki tréfából azt kérdezte a rabbitól: -

Next

/
Oldalképek
Tartalom