Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-03-01 / 3. szám
2001. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 másfél évszázaddal ezelőtt az akkori generációknak meg kellett küzdeniök: felszámolni azt az elmaradottságot, amivel a Nyugattal szemben hátrányban vagyunk, gazdasági, kulturális és politikai téren egyaránt. Annak idején a Habsburg-abszolutizmus volt a visszahúzó erő, ebben a században pedig a negyven valahány esztendős szovjet megszállás. Mindkettő következményei súlyosak voltak, de ahogy a magyar nép élniakarása, tudása és szorgalma akkor sikerrel birkózott meg a nehézségekkel, hiszem, hogy ma is legyőzi mindazokat az akadályokat, amelyek a kibontakozás útjába tornyosulnak. S ehhez a nagy elődök, Széchenyi és Kossuth tetteiből kell erőt meríteni. Ha az önkény akkor nem kényszeríti rá a nemzetre a fegyveres küzdelmet, a szabadságharc véráldozata nélkül is megvalósulhattak — volna mindazok a reformok, amelyeket Széchenyi a fontolva haladás jegyében a nemzet elé tűzött. A sors azonban úgy hozta, hogy a nemzetnek fegyverrel kellett síkraszállnia jogaiért, de ha a túlerő le is győzte, áldozata nem bizonyult hiábavalónak: az 1848/49-es szabadságharc történelmünk egyik tündöklő fejezete és Kossuth meg nem alkuvó szabadsághősi lelkűidének követendő példája lelkesítőleg fog hatni ifjúságunkra, amig magyar él a földön. CÚTH JÁNOS A LEGYŐZHETETLEN TÁBORNOK ÉS A BEVEHETETLEN ERŐD 1848 március. Párizs, Bécs, Budapest. - Európa egén végigcikázó villám. A hatalom érzi, hogy a lőporos hordó valóság. Az ismert helyszínek és jelenségek ön- magukon túlmutató szimbólumok. Ott és akkor, a Pilvax nem kávéház, hanem történelmi helyszín. A Nemzeti dal nem vers, hanem kiáltvány, ahogy Petőfi sem csupán költő, hanem forradalmár. És a remény lehetőséggé változott. Talán csak az eszme, a forradalomba, a függetlenségbe és a szabadságba vetett hit maradt az, ami volt. Annyi különbséggel, hogy az elvont szabadságvágy konkrét szabadságvággyá érlelődött. Igen. 1848. márciusában kezdődött a magyar történelem egyik legdicsőbb fejezete. Ez akkor is így van, ha az eseményeket a történelmi távlat felkínálta kedvezőbb perspektívából szemlélhetjük: Az ember ugyanis szabadságra született, nem rabságra. Éppen ezért, az 1848-as Magyar Szabadságharcot soha többé nem szabad idegen eszmékkel és érdekekkel szembeállítva kisebbíteni vagy félremagyarázni. Az 1848-as Magyar Szabadságharc az EMBER szabadságáért vívott harc volt. Büszkén őrizzük hát emlékét és szellemiségét! A különböző megemlékezések alkalmával sajnálatosan és méltatlanul kevés szó esik a bevehetetlen erődről és a legyőzhetetlen tábornokról, vagyis a komáromi erődről, a komáromiak helytállásáról és Klapka György tábornokról. Szerencsés helyzetben vagyok, miután a helyszín ismerete, a vele kapcsolatos emlékek elevensége máig elkísért. Ez sem véletlen, mert városunkban, Komáromban - és ezt büszkén mondhatom - immár 150 esztendeje, töretlenül él a Szabadságharc emléke. Nem is lehet ez másképp ott, ahol lépten-nyomon szemben találjuk magunkat Európa legnagyobb erődrendszerével! Hogy képet alkothassunk Klapka és vitézei egykori fellegváráról, el kell mondani, hogy annak központi épületei a Duna és a Vág összefolyásánál, az un. Spiccen épültek fel. Azok alkották az eredeti várat, amelyet még az 1600-as években kezdtek el építeni, és eredeti nevén "Öregvárként" szerepelt. Ez a vár annak idején a Napóleon hadaival szembeni védekezés kulcs- pozíciója volt, attól kezdve pedig folyamatosan építették és bővítették, mígnem az 1848-as Szabadságharc idejére, pontosabban annak ideje alatt, teljesen elkészült, és egy tökéletes, zárt rendszerben körbefogta egész Komárom városát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egymással párhuzamosan, bonyolult stratégiai törésvo- I nalak mentén, két hihetetlenül erős várfal húzódik. A várfalak magasan kiemelkednek, és mind a mai napig olyan építészeti remekmű képét adják, amelyek újra és újra lenyűgözik a szemlélőt, legyen az akár idegen, akár helybéli. A két várfal belsejében egy-egy alagút vezet. A két várfal között egy mélyedést kell elképzelnünk, amely vízzel volt elárasztva. A várfalakból, kifelé, befelé is, lőrések nyílnak. Ha tehát valahol, valami csoda folytán mégis áthatolt volna az ellenség a várfalon, a mély vizesárokban találta volna magát. Igen ám, de ott olyan golyó- és kartácszápor várta volna, hogy további áttörés egyszerűen elképzelhetetlen volt, Nem is került rá sor, soha! A két sáncvonal előbb említett törései ugyanis épp azt a célt szolgálták, hogy az esetleges behatolókat ne csak a sáncokból, oldalirányból, a tökéletesen kiképzett lőrésekből lehessen kereszttűz alá venni, hanem a törések helyén, a sáncárkokat hosszában is el lehetett árasztani ágyútűzzel, azaz kartácstűzzel, mivel ezeken a helyeken ágyúk számára voltak lőrések. És én valóban föl vagyok háborodva amiatt, hogy a komáromi várról, Klapkáról és a vár hős védőiről, Komárom egyszerű lakosairól olyan megalázóan kevés szó esik, még ezekben az emlékezésekre késztető napokban is. Pedig kevés olyan dicsőséges lapja van a magyarság múlt századbeli történelmének, mint amilyenek éppen Komáromban íródtak. Ellenben igenis büszke vagyok arra, hogy a Komáromi Múzeum, bizonyos Mácza Mihálynak köszönhetően, telis-tele van Szabadságharcunk rekvizítumaival. A Komáromi Duna Menti Múzeum udvarában ott áll Jókai Mór igazán lenyűgöző, monumentális bronzszobra, Berea Gyula, /
