Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2001-02-01 / 2. szám

10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. február LEVÉL A SZERKESZTŐNEK! Nagyon jó volt az Amerikai Magyar Újság de­cemberi száma, egyedül Stirling György "rosszkedvű körképével" nem értek teljesen egyet. A 2000. évben jelentősen javult a magyar közélet. Egyrészt a teljesen erkölcstelen Göncz Árpád köztársasági elnök mandátuma letelt és helyébe olyan embert választottak, aki gyakorló katolikus, ezt az erkölcsöt sugározza magából és az első útja is a Vatikánba vezetett. Emelett egyetemi tanár, nemzet­közi jogász, sok nyelven beszél, külföldön is adott elő, nemzetközi tekintélye van és mindehhez az is hoz­zájárul, hogy sokgyermekes paraszti családból szár­mozik, aki képes gyerekkori tapasztalatai alapján átérezni a szegények helyzetét, és a cigányokkal szem­ben sem elfogult. Az ő hivatalba lépése mindenképpen nagy pozitívuma az évnek. Másrészt az egykori tanítványa, Orbán Viktor egészen zseniálisan tud bánni az emberekkel és van koncepciója. A fiatal demokratákhoz csatlakoztak azok az öreg keresztény-demokraták, mint pl. a parlamenti korelnök dr. Varga László, aki sok időt töltött az emig­rációban, az USÁ-ban és aki azért támogatja a fiata­lokat, mert ha ezek nem is látványosan keresztények, de megpróbálkoznak minden magyar értéket bekapcsolni. Orbán Viktor református, de minden vallással nagyon jól szót ért. És ez a fiatal polgári meggyőződésű generá­ció nem korrupt. Mig minden pártban felütötte a kor- ruptság a fejét, ezek a fiatalok a régi polgári erkölcs (valláserkölcs) talaján állnak és ezt sugározzák minden intézkedésükben. Tehát, ma ők a jövő pártja. Természetesen ők sem tudják túltenni magukat az 1989-es "rózsadombi paktum" pontjainak teljesítésén, mert ha ezt megkísér­lik, rögtön megjelenik az USÁ-ból egy világbanki meg­bízott, vagy Tom Lantos és kilátásba helyezi, hogy kivonják a tőkét Magyarországról, márpedig ez állam­csőddel való fenyegetés. De nagyon ügyesen próbálják a nemzeti érdekeket érvényesíteni. Sajnos a sajtó terén nem mindig sikeresek, mert a nagyon erősen bebetonozódott kommunista és liberális szemléletű újságírók folyama­tosan kígyót-békát hazudóznak össze a kormányról és a kétharmados sajtótörvényt nem tudják úgy alakítani, hogy az a sajtótisztesség törvénye legyen. Ezért van az, hogy hiába ajánlotta fel jóhi­szeműen Stirling György a segítségét, az nem kell, mert ő nem élt itt a kommunista agymosás idején, nem tudja, hogy a szakszervezetek ma is a régi kommunista alapokon lázítanak a kormány ellen (ha nem ők vannak hatalmon), nem tudja, hogy a manipulált közvélemény­kutatások mindig hazudnak, nem tudja, hogy vidéken a választások előtt fenyegetőztek a helyi vállalatok vezetői és szakszervezeti csatlósaik, hogy mindenki a kommunistákra szavazzon, mert ha nem, akkor elbo­csátják őket a munkahelyükről, mert úgyis meg fogják tudni, ki kire szavazott. Tehát még mindig megvan a ko­rábban kiépült kommunista szabadrablásból kialakult vidéki gazdasági kiskirályság, ami a politikából alakult át gazdasági hatalommá és azt hiszik, hogy nekik min­dent szabad. Ezt csak hosszú évek munkájával fogja tudni átalakítani a fiatalokból álló kormány, mert a "rózsadombi paktum" a kommunisták bebetonozását is előírta, csakúgy, mint a rendőrség, honvédség, bírósá­gok, ügyészségek munkatársainak a megváltoztathatat- lanságát. Kell néhány generáció, hogy a magyar közéletből kihaljanak a kommunista beidegződésű és gondolkodású emberek. Sajnos nagyon kevesen vannak azok az önálló gondolkodású személyek, akik mind­végig ellent tudtak állni a kommunista agymosásnak, s ezek se töltenek be vezető posztokat. Vagyis én nem lá­tom annyira sötétnek a helyzetet, mint Stirling György, mert Magyarországon mindig lesz egy olyan fiatal elkötelezett csapat, amelyik megmutatja, hogy lehet nemzeti politikát folytatni a sok hazaáruló mellett is. S ez a Fidesz Polgári Párt. Ez fogja megnyerni a 2002-es választást is, hiába hazudozzák ma a közvélemény-ku­tatók, hogy az MSZP lesz a győztes. 2002 még elég messze van ehhez. A politikai elit gazdasági átvilágítása napvilágra fogja hozni, hogy az MSZP mennyire a gazdagok pártja és nem a szegényeké, ahogy ők folya­matosan demagógizálják. S azt is, hogy sokkal korrup- tabbak, mint bármelyik párt (leszámítva az SZDSZ-t). Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a rózsadombi paktum azt is előírta, hogy a volt kommu­nista párttagok minden újonnan alakuló pártba be­épüljenek, s ez alól talán csak a fiatalok pártja a kivétel, mert olyan fiataljaik nem voltak, akiket a Fideszbe is beépíthettek volna. Amikor a kisgazdák köreiből hal­lunk korrupcióról, akkor óhatatlanul az az ember érzése, hogy mindig a volt kommunisták azok, akik ott is lebuknak, a beépültek. Hogy a kisgazdák rögtön kizárják soraikból a korrupcióban gyanús személyeket, mindenképpen tisztulást jelent. Tehát van remény a nemzeti politika jövőjére. Istenáldotta újesztendőt kívánok a szerkesz­tőségnek és minden kedves olvasótársamnak. Dr. Fáy Csaba, Budapest-A Magyar Posta ez évi első bélyege Gárdonyi Géza száz évvel ezelőtt megjelent művére, az Egri csillagokra emlékezik. A bélyegkép Georgius Houfnaglius metszete nyomán Eger várának török kori képét ábrázolja. A kép felett és alatt írott betűkkel Dobó István eskütételének részlete olvasható: "Itt min­denki a hazát védi, ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel... Esküszöm, hogy véremet és életemet a hazáért és a kirá­lyért az egri vár védelmének szentelem! Isten engem úgy segéljen!". A bélyeg névértéke 60+30 forint. A bélyeggel egyidőben kiadott alkalmi borítékon Bornemissza Gergely, Török Jancsi és Vicuska látható, az alkalmi bélyegzőn pedig Eger látképének részlete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom