Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-02-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. február Németország is távol akaija tartani ~ legalábbis átmenetileg — az olcsóbb munkaerőt. Ezt célozza Schröder kancellár javaslata, amelyet legutóbb a nizzai EU-csúcs- konferenciával fogadtatott el, hogy a csatlakozástól számított hét évig ne vállalhassanak külföldön munkát az új tagországok állampolgárai.) A reális cél Magyarország számára: közelítés a kevésbé fejlett európai uniós országok bérszín-vonalához, mert az uniós átlag csak hosszabb idő alatt érhető el. Szükséges, hogy a felzárkózást megfelelő nemzetgazdasági teljesítmény alapozza meg, s az ne befolyásolhassa hátrányosan a versenyképességet, illetve a költségvetési egyensúlyt. A bérszínvonal emelésének egyik alapfeltétele a helyes árfolyampolitika, amely a forint felértékelése révén elősegítheti a közelítést. (Az első lépést most tette meg az Orbán-kormány, amikor a minimálbért január 1.-től 40,000 forintra emelte, ami az eddigi 25,000-hez képest örvendetes növekedést jelent. Az európai uniós bérekhez való felzárkózás terén ez óriási előrelépést jelent, de a belső gazdaságban kedvezőtlen kihatásai is lehetnek s éppen ezért a magyar társadalom nem fogadta egyöntetű helyesléssel ezt a reformot. A legalacsonyabb fizetésű réteg életvitelében jelentős javulást hozhat az emelés, ám ugyanakkor aránytalanságokat okozhat a munkahelyeken. Például egy kórházban, ahol egy kezdő orvos vagy egy főápolónő 45 ezer forintot visz haza havonta, ott mostantól fogva a takarítónő alig valamivel fog kevesebbet keresni náluk. Ez pedig bér-feszültséghez vezet. De a 40 ezer forintos alapbér súlyos terheket ró a vállalatokra is, mert a béralap megnő s azt valahonnét ki kell gazdálkodni. Sokak véleménye szerint a magyar gazdaság jelenlegi teljesítőképessége mellett még korai volt ilyen nagymértékben megemelni a minimálbért, de a kormány igyekszik mielőbb eleget tenni az EU kívánalmaknak, ami most valóban az ország legfontosabb érdeke.) Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a volt szocialista országok (beleértve a FÁK országokat is) a rendszerváltás óta eltelt idő alatt a legjobb gazdasági évet zárták 2000-ben. A hazai össztermék, a GDP növekedése a térség országaiban az elmúlt évben átlagosan megközelítette az 5 százalékot, ami csaknem duplája az előző évi eredménynek. Ugyanakkor messze meghaladta az évtized első felének adatait, amelyek a keleti térség több mint két tucat országában a mélypontot jelentették. (A szocializmusból a szabad piacgazdaságba való átmenet sehol sem ment zökkenő nélkül és a rendszerváltás utáni évek mindenütt hanyatlást hoztak.) Rekordévet zárt a magyar gazdaság is, mert a növekedés 1990 óta először haladta meg az 5 százalékot és az államháztartás hiánya is lényeges mértékben csökkent. Ezekkel az eredményekkel Magyarország első ízben hagyta maga mögött Cseh- és Lengyelországot. A növekedés motorja az utolsó évben az export volt: a kivitel kétszeresen múlta felül az előző évi tényszámokat, ami azonban alig mutatkozik a bevételek emelkedésében, mert nagyobb volumenű volt az import is. Mivel pedig a behozott termékek árai lényegesen nagyobb arányban nőttek, mint a kivitt árúkéi, az egész hazai gazdasági növekedésnek egy jelentős része csak elméletben létezik, valójában felemésztette ezt a cserearányok romlása. Az örvendetes fejlődés eredményeit csökkentette még az üzemanyagárak ugrásszerű emelkedése és a 10 százalék körüli infláció. 2001-re a kormány ugyan 6,3 százalékos inflációval kalkulál, ám az elemzők szerint 2 - 2 és 1/2 százalékkal magasabbra kell számítani, ami kerékközője lehet a lendületesebb gazdasági kibontakozásnak. Végül bíztató jel a munkát keresők számának további csökkenése: míg pld. Lengyelországban tavaly 14,5 százalékos volt a munkanélküliség aránya, addig Magyarországon egyszámjegyű maradt. Összeségében tehát bíztató a fejlődés, viszont annak ellenére, hogy a makrogazdasági mutatók folyamatosan emelkednek, a polgárok életszínvonalának javulása ma még távolról sem tart lépést ezzel. Az életnívó növekedése már 1998-ban és 1999-ben is elmaradt a GDP mögött, ám tavaly még nagyobb lett a különbség. A GDP 5 százalékos emelkedése ellenére a keresetek nem nőttek ilyen arányban és ha emelkedtek is a fizetések, vásárlóértékük az infláció miatt jóformán változatlan maradt. (A magyar bérszintet már három, uniós csatlakozásra váró kelet- közép-európai országé — Lengyelországé, Csehországé és Szlovéniáé -- is meghaladja.) Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a gazdasági javulás Magyarországon pillanatnyilag csak a nagyvállalkozók, a multik számára jelent jövedelem-növekedést, de alsóbb szinteken egyelőre nem érződik a hatása. Úgy látszik, még legalább két-három évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a kis háztartások is megérezzék a GDP látványos növekedését. A trend azonban most már visszafordíthatatlan és a szabadpiaci gazdálkodás fölénye egyre jobban megmutatkozik a szocialista tervgazdálkodás földhözragad "perspektíváival" szemben. Mégis akadnak olyanok, akik nosztalgiával gondolnak vissza a múlt rendszerre, mert akkor mindenkinek volt munkahelye (még akkor is, ha munka nem is volt a falakon belül és lógással telt el a nap) és biztosan számíthatott annyi fizetésre, amiből — ha nagyobb tervek megvalósítására nem is gondolhatott - egyik hónap elsejétől a következő elsejéig szűkösen megélt. No de kinek voltak azokban az időkben különösebb tervei?... Ezek nem haladták meg a vasárnapi rántottszelet és (később, esetleg) egy Trabant dimenzióit. A szabadpiaci gazdasági rendben több a bizonytalansági tényező és jobban meg kell küzdeni az eredményekért, de a munkának van látszata. S lehet és érdemes is tervezni a jövőt, mert mindenki a saját sorsának, a saját sikerének kovácsa. És ahogy a magyar nép szorgalma és igyekezete nyomán javulnak a hazai életkörülmények, úgy tárainak föl mind biztatóbb (és valóságos) távlatok Magyarország előtt. Kérjük, figyeljék a címzést, ott azt is feltüntetjük mikor jár le az előfizetés
