Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2000-02-01 / 2. szám

18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. február Az elsikkasztott forradalom TÍZ ÉVE BUKOTT MEG ROMÁNIÁBAN A CEAUSESCUI DIKTATÚRA Néha már röstellem, hogy írásaim újra és újra visz- szatémek Romániába. Talán azért, mert apám Erdélyből Zilahról származott. Magam is sokat megfordultam ott, még a nyolcvanas évek közepén, és írásaimban gyakorta kritizáltam az ottani közállapotokat. Mig csak valaki ba- rátilag nem figyelmeztetett, hogy ne menjek egyelőre oda saját biztonságom érdekében. Azóta közel tizenöt év telt el, ugyan akkor vágyam Erdély után alig oldódott. Mindig sajgó fájdalmat érzek valahol ott belül, ha azt a szót hal­lom: Erdély. Valahol azt hallottam, hogy az az igazi ma­gyar, akinek még mindig fáj Trianon. Erdély vonatkozá­sában ez kétszeresen igaz. Tavaly karácsonykor volt tíz éves évfordulója an­nak, hogy megbukott a Ceasescu diktatúrája. A kelet-euró­pai országok közül a szabadságért, a demokráciáért a leg­nagyobb árat Románia fizette. Mégis mindebből a legke­vesebb nekik jutott. Tíz év történelmi mértékkel mérve nem nagy idő. Még alig koptak meg a celluloid szalagok, melyek visszaidézik azokat a hősi napokat, melyek Temesváron kezdődtek, és amelyekben Tőkés László sze­repe elvitathatatlan. Napokig dörögtek a fegyverek, amig megdőlt az öreg kontinens legrettegettebb diktatúrája. Özönlöttek a segélyek a forradalom után évekig. Mi ma­gyarok joggal reménykedtünk, hogy az elkövetkező évek a demokratikus rendszer kiépítése, a gazdaság talpraállítása jegyében fognak eltelni. Ma már tudjuk, a mögöttünk levő tíz év az elszalasztott lehetőségek tíz éve volt. Iliescuék, akik azonnal kezükbe kaparintották a hatalmat, nem a semmiből léptek ki. Valamikor ott álltak szorosan a diktá­tor mögött. Ezért nem érdemes azon csodálkozni, hogy a különböző tömegvérengzések szekus tábornokai, meg­úszták a bíróságot, megúszták a börtönt. Sőt kihirdettek egy olyan amnesztiát, mely mindenkinek megbocsátott, a barikád mindkét oldalán, kivéve a magyaroknak. Futósza­lagon születtek az ítéletek, a forradalomban részt vett (vagy nem vett) magyarok ellen. Jellemző a román állapotokra, hogy Cornelius Vadim Tudor pártjának gerincét volt szekus tisztek adják. Kolozsvár polgármestere az a Gheor- ghe Funar, akiről a román pszichológusok egybehangzóan azt állítják, hogy elmebeteg. A választások sem hoztak igazi áttörést. Emil Constantinescu győzelméhez nagy reményt fűzött a román értelmiség, és a magyar kisebbség. Az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) bekerült az új kormányba. Abba a kormányba, melynek miniszterelnökét (és ebben nem ő az első) néhány hónapja botrányos körülmények között eltávolították a kabinet éléről. Nagy várakozás előzte meg a demokratikus erők hatalomra kerülését. Az első időkben úgy tűnt, hogy gyöke­res változások lesznek. Nem igy történt. A román parla­mentben lassan elfogytak a koalícióhoz hű képviselők. A reformok lelassultak, megálltak. Tőkés László szerint, az RMDSZ szerepe a kormányban tragikussá vált. A politikai helybenjárás a mindennapok gyakorlatává vált. Mind ezek után érdemes megvizsgálni a gazdaság helyzetét. A román parlament a gazdaság szerkezetének átalakításához, még az alapvető törvényeket sem tudta meghozni. Történtek ugyan privatizációk már Iliescu idejében is, ami abból állt, hogy hűbéresei bizonyos termelő eszközökhöz, ingatlanokhoz, és egyéb vagyonokhoz jutottak, melyet nem tudtak működ­tetni és csődhelyzetbe kerültek. Ami a csődhelyzetet illeti, az egész román iparra ez a jellemző. Az energiafaló, rossz hatékonysággal működő gyárak, üzemek kisebbik részét bezárták, a munkásokat szélnek eresztették, a többség vi­szont működik. Gazdaságtalanságával milliárdokat vesz ki az állam zsebéből. Igazi privatizáció nem történt. A mezőgazdasági kollektívák gépeit széthordták a volt kom­munista káderek. A földek szétosztását ők irányították. Mind ebből az következik, hogy a földművelés leg­fontosabb eszköze a falusi gazdaságokban még mindig a ló és a bivaly. A román mezőgazdaság természetadta lehető­ségei kiválóak, még sem képesek Romániát jóminőségű térmékekkel ellátni. Egy kicsit hasznot húz ebből a hazai agrárium, hiszen az ottani üzletek árúkészletének nagy hányada magyar exportból származik. A parasztgazdaságok jövedelméről csak becslések állnak rendelkezésre, egy bizo­nyos, nem érik el a havi 50 dollárt sem. A munkanélkü­liségről nincsenek pontos adatok. Akinek van munkahelye az is csak vegetál. Az infláció vágtató, a forradalom óta a pénzromlás több mint ezerszeres. Ma úgy tűnik, hogy nem tudják megállítani ezt a negatív tendenciát. A sztrájkok minden­naposak. írásom idején ért véget a vasutasok munkabe­szüntetése, mely a bíróság szerint törvénytelen volt. Iliescu és a hozzá közelállók mindent elkövetnek, hogy szítsák az elégedetlenséget a kormánnyal szemben. Az emberek pedig, akiknek csekély a politikai inteligenciájuk, nem veszik észre, hogy manipulálják őket, és, hogy a jelenlegi válságos helyzetért, az előző kormány és a jelenlegi el­lenzék döntően felelős. Az ország energia ellátása katasz- trófális. Mint említettem a privatizáció alig kezdődött meg. Ami viszont a külföldi tőkét illeti, elkerüli Romániát. Még azok a multinacionális vállalatok, akik megtelepedtek, távozásukat fontolgatják. A bányászsztrájkok főszereplője Miron Cozma ugyan börtönbe ül, valószínű csak a jelenlegi kormány bukásáig. Itt el kell mondani, hogy milyen sérülékeny lehet a román demokrácia, ha az Iliescu kor­mányzása alatt a bányászokat használták fel a diáktün­tetések leverésére, melynek következtében sok halott volt. Csak összehasonlításként említem meg, hogy a szomszédos Bulgáriában, egyfajta társadalmi béke van, mely kellő alapot biztosít a privatizációs törvények meghozatalára, és az ipar szerkezeti átalakítására. Románia minden szem­pontból egy magányos bolygó Európában. A hihetetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom