Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. október HSilSSliii ■\m 1 DURMITS ÁRPÁD FELTÁMADOTT A TENGER /Dunapentelei Igazság, I. évf., 1. szám. 1956. október 307 A virágtól kérdezd: tudna-e örök sötétségben élni? A madárt bírd szóra: élne-e döglesztő mocsárbűzben, feledve a tiszta léget? Nem, nem élne a virág sötétben, nem, nem repülne a madár másutt, csak az éltető üdeségben. Hát kik merészelték gondolni is, hogy a nemzet, mely oly nagyszerű tradíciókkal rendelkezik, amely oly sokszor bebizonyította már, hogy nem tud és nem akar az elnyomás sötétségében, idegen hatalmak zsarnoksága teremtette mocsárbüzben élni, - örökre fejet hajt majd az önkénynek, s szolga marad a gyávaság bélyegével a homlokán? Kik merészelték meghazudtolni tetteinkkel népünk ezeréves történetét, kik merészelték nemzeti létünk éltetőjét: önállóságunkat és függetlenségünket telhetetlen kapzsi elnyomásnak koncként odadobni, saját zsarnokságuk és hatalmuk érdekében? Kik? Azok akik a hazától távol élve, az idegen ország földjén nemcsak állampolgárságukat, de hazafiúi érzékeiket is elvesztették, akik a személyes hálát a nemzet hálájává akarták változtatni, akik személyes adósságukat tízmillió ember örök adósságának akarták megtenni. Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Hegedűs András és a többi kényúr, - ők gyalázták meg nemzetünket, ők játszották át országunkat idegen hatalom kezére. (...) Nem törődtek azzal, hogy tönkre megy az ország, hogy lerogyolódik az istenadta nép. Mit számítottak nekik nemzetünk dicső történetének nagyjai. Mit törődtek ök népünk örökségével? Sárbatiporták Kossuth címerét, betiltották Madách világirodalmi értékű tragédiáját, elhallgattatták legjobb íróinkat, elzavarták legjobb színészeinket, koholt perek alapján bitófa alá hurcolták, aki nem sütötte le gyáván a szemét, aki nemzetünk tönkretételének láttán nem volt hajlandó tiltakozását magábafojtani. Hazudtak jóindulatúan, s rágalmaztak édesded mosollyal. Gyermeknek nézték a népet, elfelejtették, hogy kinőtt már a politikai kamaszkorból, s önállóan éretten, józanul képs gondolkodni. Azt hitték ez már így lesz mindörökké, így lesz, mert a meghamisított történelemkönyvek kiölték már a honfiúi érzést, mert a szemináriumok egy idegen nemzet szolgaszeretetére bírták már a nemzetet. Nem számoltak a népharaggal, nem számoltak azzal az örökérvényű igazsággal, hogy mennél nagyobb az elnyomás, mennél jobban ki akarják ölni egy nép nemzeti érzéseit, - annál nagyobb a vágy a szabadságra, annál jobban él a hazafiság érzése minden kebelben. De a néppel nem lehet sokáig büntetlenül játszani. Előbb vagy utóbb megelégeli a jármot, az önkényt, az idegen hatalom elnyomását. Előbb vagy utóbb, de fellázad, s keserves leckét ad a történelemből azoknak, akik rosszul tanulták meg az ezeréves leckét. Maroknyi nép vagyunk, de álltuk és állni is fogjuk mindörökre az idők viharát, fenntartottuk és fenn fogjuk tartani az idők végtelenségéig a magyar fajt, a nemzetet. A magyarságnak ezek az árulói azt hitték, hogy az egyre jobban erősödő szabadságvágyait kielégíthetik apró kis engedményekkel, kielégíthetik azzal, ha nagykegyesen megengedik a felszín bírálatát, közelebb kerülnek a néphez, ha luxuskocsijukon széthúzzák az ablakfüggönyt, ha a magyar tenger partján már nem fegyveres-egyenruhás, hanem szerelőruhába bujtatott államvédelmi pribékek “őrzik” testi épségüket. Nem akarták megérteni, hogy a nép nemcsak látszatengedményeket akar, de szabadságot és függetlenséget, nemcsak személyük óvatos bírálatát, de a magyar közéletből való eltávozásukat és felelősség- revonásukat. Játszottak a tűzzel, a szabadság soha ki nem alvó fáklyájával, azt hitték alkuszik a nép, azt hitték árulójává válik saját érzéseinek, azt merészelték feltételezni, hogy egy tál lencséért eldobja mindazt, amit ezeréves történelme során ősei megszereztek, megvédték és ráhagytak. Keserves volt az ő csalódásuk, s nagy a mi büszkeségünk. A nép nem tűrt tovább. Fegyvert ragadott és megálljt kiálltott. De a zsarnok nem állt, nem akart megállni. Idegen hatalmak halálthozó hemyótalpaiban bízott, azt hitte, idegen szuronyok tetején megülve letöri a nép szent forradalmát, nemzeti szabadságharcát. Embe
