Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
2000. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 ladéktárolás, mérgező- és sugárzó anyagok, stb.) 30-50 évvel maradt el az európai átlagtól. A közrend és a közvagyon védelme (megóvása) látványosan romlott, az út- és vasúthálózatunk elavult. Az egykori erkölcsi-etikai normatívákat fokozatosan kiölték az emberekből, az adott szó szinte teljesen elvesztette az értékét, az állami vagyon eltulajdonításából egyre többen sportot űztek. EPILÓGUS A teljességre való törekvés igénye nélkül - egyelőre - ennyi ismeretanyaggal elégedjen meg Thürmer Gyula. Ő kérte, - megkapta! Ne legyen tovább hiányérzete, és azoknak sem, akik nem ismerték eléggé szeretett Kádár elvtársukat. Dr. Bokor Imre Levelek Kárpátaljáról Aki gyakran jár itthonról a kárpátaljai magyarok között, azt előbb-utóbb elárasztják segélykérő levelekkel. Hova is fordulhatnának? Hisz a gyökereik itt vannak, közöttünk vannak otthon. Egy 64 éves öregasszony írja Tiszaújlakról: Négy éve halt meg a férjem. Halála előtt kilenc évig volt beteg. Szívkoszorúér meszesedése volt. Három éve levágták a bal lábát térden felül, és tolókocsiban élt három évet. Eközben volt három szív- infarktusa és két agyvérzése. Szellemileg is leépült. Az utolsó négy hónapot már ágyban töltötte. Semmi anyagi támogatást nem kaptunk, csak a nyugdíjunkból éltünk, kifogytunk minden tartalékunkból. Most már fogytán az erőm is. Kilenc éves koromtól árván nőttem fel a két testvéremmel, mert édesapánkat elvitték malenyki robotra, és soha nem tért vissza hozzánk. Elpusztították a lágerben, mert magyar volt. Harminc munkás évemből 15-öt bútorgyárban dolgoztam le. Mint fényező, acetonnal és lakkal. Tönkretettem a szememet és a légcsövemet. Kapok 50 grivnya nyugdíjat, ami 3 ezer forintnak felel meg. Azt is 3-4 hónap késéssel adják. Bocsánat a csúnya írásért, de ki kellene cserélni a szemüvegemet, arra rámenne a fél nyugdíjam. Pedig így se jut mindig ennivalóra Ma még megvacsorázom, de nem tudom, mit eszem reggelire. Úgy élek, mint az égi madár, napról napra. S nemcsak szegény vagyok, de árvízkárosult is. A házam omlik összefele. Fél méteres víz volt a házban, a burgonya, a zöldség minden megrohadt. S egy fillér támogatást sem kaptam. Van egy kéziratom. Szeretném személyesen átadni Önnek. Egy életrajz forma. Hátha érdekli a magyar sajtót, hogy éltünk mi, kis magyarok ötven éven keresztül nem panaszkodva, és fenntartva magyar nemzeti ségünket. A másik levél az árvízsújtotta Mezőváriból jött. Egy asszony férje sorsát panaszolja. Még csak 62 éves a férj, de egy évig volt tüdőkórházban, majd háromszor volt infarktusa, következett az agyvérzés jobboldali bénulással. De mindezekből felépült Isten segítségével. De a jobb szemén zöldhályog keletkezett, s nem lehet műteni. A bal szemén is látási zavara van. Most Beregszászon fekszik a kórházban. Debrecenbe vagy Odesszába szeretném vinni, az utóbbi helyen is magyar szemorvos van. Tessék segíteni, hogy a férjem ne haljon meg bánatában. Nálunk az emberek a nélkülözésbe és a gondokba halnak bele. Odesszában 300 ezer forintra lenne szükség. Istenem! Háromszázezer forint! Hol lehet ma ennyi pénzt szerezni? A harmadik levél ismét Tiszaújlakról jött. Egy idős férfi írta: • Kilenc éve múlt, hogy a jobb oldalam lebénult. Azóta tengődünk a feleségemmel a minimális nyugdíjunkból. A fiam és menyem is rokkant nyugdíjasok. Egyedül az unokám dolgozik zenetanárként, de hónapok óta nem kapott fizetést. Tessék engem anyagilag megsegíteni, és orvosságokkal ellátni. Cavinton kellene, meg nyugtatok, altatók. S tessék átvinni az unokámat Magyarországra dolgozni. Ott legalább megkaptná a megdolgozott bérét idejében és rendszeresen. Minden szalmaszálba belekapaszkodnának levélíróink. Ki tud rajtuk segíteni? Sajnos, senki. Hárman írtak, de százennyien elpanaszolhatnának hasonlókat minden településen. Nincs megoldás egyelőre. Átányi László 1119 Budapest Etele út 23. atanyi. laszlo@freemail. hu http://www.extra.hu/atanyilaszlo Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron -1956
