Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-07-01 / 7-8. szám
2000. júL- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 A VÁCI FEGYHÁZ RABTEMETŐJE A rákoskeresztúri új köztemetőben már a rendszerváltás előtti évek alatt folyt a kutatás -- kezdetben titokban, majd ahogy a Kádár-rendszer gyengült, egyre nyíltabban — a kommunizmus áldozatainak felkutatására és a szomszédos Gyűjtőfogházban elhunyt rabok földi maradványait sikerült is feltárni a 301-es parcellában. Azóta nemzeti emlékhellyé vált ez a temető és a végtisztességet nyert elhunytak többségének névvel megjelölt síijain soha nem hervadnak el a kegyelet virágai. Azonban nemcsak kőbányai "Büntetésvégrehajtási Intézet" falai között voltak halottai a kommunista vészkorszak ártatlan áldozatainak, hanem más fegyházakban, Vácott, Márianosztrán, Szegeden is és még lehetne folytatni a sort, ahol 1945-től a hatvanas-hetvenes évek végéig politikai foglyok raboskodtak. Sokan közülük nem bírták ki a naponta ismétlődő testi és lelki megaláztatást, a hosszú ítéletes betegek és idősek pedig előre tudták, hogy nem fogják túlélni a megpróbáltatásokat. (A büntetését csak az tölti ki egészen biztosan, aki életfogytiglanra ítélt a népbíróság -- tartotta a keserű börtönhumor.) De a kevésbé erős fizikumú fiatalabbak közül is sokakat annyira legyengített a rossz koszt és a vitaminhiány, hogy már egy influenza is elvitte őket. így aztán a nagyobb országos fegyintézetekben ritkán telt el hét anélkül, hogy egy-két halottat ne vitt volna ki a lovaskocsi a rabtemetőbe. A Gyűjtőfogházban — ahol 1947.-től kezdődően a kivégzések folytak (ez azelőtt a Markóban történt) a természetes halállal elhunytakhoz jöttek még azok a halálraítéltek, akiknek életére a hóhér tett pontot: őket is a rabtemetőben földelték el, silány deszkaporsóban (vagy anélkül), jeltelen sírban. Mert a kommunista idők börtönregulája szerint az elítéltet nem illette meg az a jog sem, hogy a nevével fejfa álljon a sírja fölött s ez külön büntetés volt a hozzátartozóknak, hogy nem tudhatták, hol nyugosznak a szeretteik... Még a börtönirodában sem vezettek pontos és megbízható kimutatást a halálozásokról, csak a létszámcsökkenést tartották nyilván, gyakran az elhunyt nevének megjelölése nélkül. Ezen a helyzeten igyekeznek változtatni azok a hozzátartozók és a borzalmakat túlélt volt rabtársak, akik a rendszerváltástól napjainkig azon fáradoznak, hogy feltárják a sírokat és megállapítsák az ott elhantoltak személyazonosságát. S végül hogy megadhassák az elhunytaknak az illő végtisztességet. Ám mindez eddig csak a Gyűjtőfogház rabtemetőjében történt meg. A többi országos fegyintézet halottaira még nem került sor. Különösen érdekes és dokumentumértékű lenne a váci fegyház rabbörtönének feltárása, mivel a legtöbb magasrangú politikai elítélt — mint például Hóman Bálint, Rátz Jenő, Friedrich István és még sokan a régi rendszer sokéves ítélettel sújtott közéleti szereplői közül -- Vácon töltötte büntetését. A váci fegyintézetnek félelmetes hírre tett szert a rabok között, mert csaknem mindvégig az ÁVÓ felügyelete alá tartozott s ezért itt volt a legszigorúbb és legbrutálisabb a bánásmód. Az Igazságügyminisztériumban már régóta foglalkoznak a gondolattal, hogy az új köztemető 301-es, a 300-as és a 298-as parcellájának feltárása után a vidéki rabtemetők átkutatását is elvégzik. A terv a megvalósulás stádiumába lépett, amikor idén januárban Dávid Ibolya miniszter utasítására erre a célra külön kutatócsoport alakult dr. Susa Éva igazságügyi antropológus vezetésével. A csoport négy évre előirányzott munkájához évente négymilliót biztosít a tárca és Susa Éva -- aki már nagy gyakorlatot szerzett az '56 után kivégzett mártírok, Nagy Imre és társai tetemeinek azonosításában — először a váci fegyháztól néhány kilométerre fekvő, mintegy 400 négyszögöles területen kezdte meg a feltáró munkát. Feltételezések szerint ezen a helyen többszáz jeltelen rabsír van, melyek mások mellett olyan nevezetes emberek földi maradványait rejtik, mint Hóman Bálint, akinek exhumálását Hóman Kanadában élő fia (aki maga is már 80 esztendős) szorgalmazza. (Érdemes megjegyezni, hogy a váci rabtemető egy részét már 1964-ben felásták, amikor a Rákosi-terromak áldozatul esett szociáldemokrata politikusokat rehabilitálták és többet közülük a hozzátartozók kívánságára tisztességgel újratemettek.) A Susa Éva vezetésével most megindult munka arra hivatott, hogy a múlt rendszer bűnei közül egyet jóvátegyen és megadja a végtisztességet olyan személyeknek, akik egy embertelen korszak áldozatai voltak, ahol még a mindenkinek kijáró temetés sem juthatott osztályrészükül. Ugyanakkor a kivégzett vagy börtönben elhunyt neves politikusok nyughelyének megállapításával tartozunk a kor történetének is. Végül pedig a hátramaradottaknak is meg kell adni a jogot, hogy hosszú évtizedek bizonytalansága után most végre megtudhassák, hol találhatják meg sokat szenvedett hozzátartozójukat és módjuk legyen emlékére olyan sírkövet állítani, mely alatt háborítatlanul alhatja örök álmát. /S.Gy./-Összefoglaló az olajügyről. Pallag László, az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság kisgazdapárti elnöke áttörésként értékelte a testület zárt ülésén elhangzott tanúvallomást, mely szerint több országosan ismert politikus, állami vezető is kapcsolatba került korábban az olajmaffiával és a borhamisítókkal. A Nógrádi Zsolt nevű tanú azt mondta: 1992-től 96-ig az akkori országos rendőrfőkapitány tudott arról, hogy mi folyik az olaj kapcsán Bács-Kiskun megyében. Többször megjelent ott, az alvilág által rendezett rendezvényeken. Ezekről a találkozókról a főkapitány kocsijában hol 20, hol 50 millió forintot tartalmazó táskákkal távozott, többedmagával. 1994 elején 750 millió forintot adtak át az MSZP pénztárnokának a maffiózók a főkapitány közvetítésével. A pénzt a tanú számolta át. A tanú arról is beszámolt, hogy Békés megye akkori képviselője több mint 40 téesz-központban szervezte az olajszőkítést és az üzemanyagként való felhasználást. A tanú megnevez több politikust és egy volt pénzügyminisztert is. Az érintettek valamennyien cáfolják Pallagi állítását, és feljelentették a kisgazda képviselőt. Lapjelentések szerint a tanút és testvérét, valamint édesapját 1944-ben egy Kiskunhalas melletti tanyán olajszőkítésen tetten érték. Az apa másfél éve eltűnt a rendőrség azóta sem találja.
