Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-07-01 / 7-8. szám
2000. júl- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 STIRLING GYÖRGY A MILLENNIUMRA EMLÉKEZÜNK Magyarország ezeréves történetét ünnepli a nemzet 1000 karácsonyán tette I. István király fejére Asztrik apát a II. Szilveszter pápa által küldött koronát, hogy Róma ezzel a gesztussal pecsételje meg Magyarország kereszténnyé válását s egyben jutalmazza a király érdemeit a hit terjesztésében. Idén karácsonykor lesz tehát ezer éve, hogy István belépett a nyugati értelemben vett keresztény királyok sorába s ezzel a koronázási aktussal országa egyike lett a keresztény királyságoknak. Másrészről ugyanakkor ez a ceremónia jelentette a római pápa szellemi irányításának elismerését. Az első évezred végétől tehát a magyar nemzet sorsa visszavonhatatlanul a Nyugathoz kapcsolódott. A Nyugathoz, de nem az országgal határos és akkor Európa nyugati felében korlátlan hatalmat gyakorló német birodalomhoz. Tehát a Nyugathoz való csatlakozás a világi függetlenség megőrzésével történt, ami ebben a korban évszázadokra kiható politikai jelentőséggel bírt. I. István király bölcsességére vall, hogy bár Rómához fordult a koronáért, tehát világi hatalma elismeréséért, de ugyanakkor felajánlotta országát a Szűzanyának. Magyarország ettől kezdve "Mária Országa" lett, amivel zseniális diplomáciai húzásként István elkerülte azt, hogy akár Róma, akár a német birodalom hűbéresévé kellett volna tennie országát. A másik bölcs döntés az volt, hogy István király nem az akkor hatalma teljében lévő Bizánchoz fordult elismertetésért és nem keletről kért hittérítőket, hogy népét Krisztus követésére nevelje. István nem a keleti kereszténység mellett döntött, hanem tudatosan a nyugati hitet akarta követni és abban látta országa jövőjét is. Rómától kért papokat és országát a nyugati kultúrkörhöz kívánta kapcsolni, a nyugati szellemi vérkeringés részévé akarta tenni. Abban az időben az ismert világ domináló eszméje a keresztény-germán hatalom ideológiája volt, de István a magyarságot távol tartotta a világi hatalomtól: a magyar nemzet csak a keresztény-germán kultúrkö- zösséghez csatlakozott s nem a birodalomhoz, ezáltal biztosítva fennmaradását és függetlenségét. Ugyanakkor István király nem zárkózott el e kultúra hatásától és szívesen fogadta országába annak képviselőit. Ekkor írta Imre fiához azokat a bölcs intelmeket, amelyek egyike az volt, hogy az egynyelvű, egynépességű ország gyönge és esendő. István ezzel nyilván nem azt akarta mondani, hogy a magyarság számára az előnyös, ha minél több idegen kerül be az oszágba, hanem azt, hogy a más nemzetiségűek kapcsolatot jelentenek más kultúrák felé és ezektől át kell venni mindazt, ami hasznos a magyar nép számára. Ha népünk akkor magába zárkózik és elhárít magától mindent, ami külhonból jött, kétséges, hogy ezer esztendeig fenn tudott volna maradni a magyarság. Igen, ebben az évben ünnepeljük a magyar államiság ezer éves fennállását, hogy a magyarság ezer év óta él a hatalmas és összefüggő hegyláncolat koszorúzta Kárpát-medencében. Csak rá kell nézni a térképre, hogy az ember felfogja: milyen átgondoltan döntöttek a honfoglaló magyarok, amikor a természetes határoktól övezett termékeny síkságon telepedtek meg és alapítottak hazát. Sehol a világon nem akadt még egy ország, amelynek olyan természetes határai lettek volna, mint Nagy-Magyarországnak és amely nemcsak földrajzi egységet alkotott, de gazdasági egységként is a páiját ritkította. I. István páratlan államalkotó képességét igazolja, hogy állandó hazát tudott építeni a Duna-Tisza közén s azt olyan erőssé tette, hogy ellen tudott állni a századok viharainak és még ma is jelen van Európában. Mert jártak itt a magyarok előtt más népek is, avarok, hunok, kazárok, szláv törzsek, de egyiknek sem sikerül itt úgy megvetnie a lábát, hogy ezer éven át dacoljon a mostoha sorssal. Őseinket megfogta a Kárpát-medence szépsége és természeti gazdagsága, ám azzal nem számoltak, hogy ez a vidék Európa és Ázsia között a népek országútján fekszik és huzatos e táj, amely fölött sokféle áramlat ütközik össze. És sokan vetettek szemet a termékeny síkságra, de csak a magyarok voltak képesek ezer éven át itt maradni. Minden más nép letűnt a történelem színpadáról s emléküket csak néhány régi sír őrzi. És hogy ez így alakult, az I. István érdeme. Ha a nagy király nem rakja le a magyar államiság alapjait, ha nem veszi fel a kereszténységet és nem csatlakozik a nyugati kultúrkörhöz, már minket is elsodort volna a történelem vihara. Első nagy királyunk elévülhetetlen érdeme, hogy felismerte a történelmi pillanatot és meghallotta a kor parancsát: bevezette népét Európába, az európai keresztény népek közösségébe s ezzel biztosította évezredes megmaradásunkat. Ha Mindenható nem ad nekünk egy olyan előrelátó és bölcs vezetőt az új évezred hajnalán, a magyarság nem lett volna képes ellenállni a külső támadásoknak és a belső viszályoknak. Mert csak a szentistváni állameszme ma is ható sugárzása adott erőt a nemzetnek évszázadokon át, tatárdúláson, törökuralmon, német veszedelmen és orosz megszálláson át, hogy ellenálljon a külső hatásoknak és fennmaradjon. Most 2000-ben, az első évezred utolsó hónapjaiban úgy készülünk Szent István ünnepének megülésére, hogy ezen az augusztus 20.-án nemcsak az egyház szentjei közé emelt király emléke előtt hajtunk fejet és fohászkodunk Hozzá segítségért, hanem emlékezünk megkoronázása fenkölt pillanataira is, amelyektől számítjuk Magyarország ezeréves létét, a millenniumot. Ezt a millenniumot ünnepeljük hálatelt sziwel ma és kéijük a Gondviselést, hogy engedje megérni népünknek a következő ezredévet is e hazában. "Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket." Berzsenyi Dániel
