Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
2000. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 uralma. Ezért tülekedik zsoldosok és janicsárok siserehada gúnyolni, bántani, ami méltósá- gosan szépnek és nemesen emberinek, egész pontosan nemzeti érdeknek mutatkozik. Ha feltámad a társadalomban a természetes erkölcs, nekik nem lesz helyük, s főként dúskáló jólétük. Addig is szemet szúrnak és fület dugí- tanak tehát. Régi felismerés, hogy el kell venni a népektől a múltat és akkor nem lesz se jelenük, se jövőjük, mert ekkor már ők maguk sem lesznek. Az emlékezetvesztőknek megszűnik az egyén méltósága, csenevész lélek nem tartja a testet sem. Ezért ember ellen való vétek a média által megvalósított szellemi alultápláltság! És sajnálatosan - ahogy már többször is szóltam róla - a média, amelynek „pontosan, szépen” tanítani, okítani kellene, napjainkban az ember, az emberiség első számú közellensége! Mert birtokba vették a sehonnaik, a gátlástalanság cirkuszi hangosságú kikiáltói és műveletlen, de legalább jellemtelen úrhatnámjai. így a valóság, az igazság felismerését gátolva, a magyarság ellen működnek. Megállapítható, hogy ezáltal Magyarországon jelen van és nem csökken, sokkal inkább nő a magyaréi lenesség! Kimutatható ez a hamisított történelem oktatásából, lényeges dolgok - például a trianoni békediktátum előzményeinek és következményeinek - elhallgatásából. Ma olykor az a szó, hogy „trianon" önmagában véteknek tűnik. Holott a vele kapcsolatos tények ismerete egyszer és mindenkorra meghatározza az ember - nemcsak a magyar ember! - vélekedését. Innentől kezdve már nem is a magyarság dolga, hogy ebben az ügyben, ahol csak lehet, szóljunk. Az igazság felismerésétől kezdve ugyanis már becsület dolga a tett! Aki mindezt tudja és hallgat erről, netán helyesli, ő is cinkos abban, hogy embermilliókat naponta megbélyegezhetnek, akár nyilvánosan is, mert ezáltal amúgy is harmadrendű állampolgárok. Gyakorlatilag, harmadrendű emberek! És ez a lényeg, ezért nemcsak a magyarság ügye és igazsága a trianoni téma, hanem Európáé, a nagyvilágé is. Már ha ad magára az a megfoghatatlan fogalom, amit Európának nevezünk s amitől évszázadok alatt mindig vártunk, de Jutalmul” Trianont kapuik, ahogy Kőszegen megfogalmazták Jurisics Miklós és katonái hősiessége nyomán. Mert egyenlőre a gazdag Európa hiába dolgunk, mint nagy szív a keble közepében - inkább csak fantom és fenyegető erő, amely bankjaival s pénzével, lánctalpak nélkül legázolhatja kertjeinket, hiszen neki is „térkép e táj”, amit azonban gyarmatosítani lehet és kell. De mi itt vagyunk, itt kell lennünk ezzel a felismeréssel s ennek bátor hirdetésével. Ez a legfőbb tennivalónk! Ha mindezt valljuk és tesszük, már nem voltunk hiába a világon! Úgy' sem, mint egyszeri és ismételhetetlen érző, gondolkodó lények, magyarok, de úgy sem, mint a Trianon Társaság tagjai! Mert nemcsak várni kell az igazságra alkalmas időt, amely nem múlhat el jóvátétel nélkül, hanem tenni is kell érte, mindennap többet. S ezért szükséges, hogy mindennap többen és bátrabbak legyünk magunkért, véreinkért, az emberi méltóságért. (Elhangzott a Trianon Társaság küldött közgyűlésén 2000. április 1-jén. Kiss Dénes a Trianon Társaság társelnöke, a Százak Tanácsának tagja.) /ÚJ IDŐK/ Millenniumi zászló Dunaújvárosnak A kormány kiküldöttje átadja a zászlót a város polgármesterének A Himnusz dallamai után a millenniumi zászlót állva fogadta a Városháza közgyűlési termének meghívott közönsége a magyar millennium és a városalapítás ötvenedik évfordulójából rendezett ünnepségen. A kormány millenniumi emlékzászlóját dr. Visy Zsolt, a kultusz-minisztérium helyettes államtitkára adta át dr. Kálmán András polgármesternek. Dr. Kálmán András a zászló átvétele utáni köszöntőjében a várost teremtő, a települést otthonuknak valló embereknek ajánlotta a millenniumi lobogót, majd zászlóanyai minőségben Kálnay Adél iró, pedagógus kötöti emlékszalagot a zászlóra. A zászlót a római katoliku ( Nagy Mihály plébános, a református egyház nevében Kassai Sándor lelkész, az evangélikus egyház képviseletében Stermeczki András lelkész áldotta meg. Dr. Visy Zsolt Dunaújváros építésének 50. évfordulójára készített ezüst emlékérmet kapta, az egyházi képviselők az emlékérem bronz változatát vehették át a polgármestertől. A pápa urbi et orbi áldása Százezer ember hallgatta II. János Pál hatvan nyelven - köztük magyarul - elmondott húsvéti áldását II. János Pál pápa a lakosztálya ablakából elmondott Regina Coeli imádsággal zárta a húsvéti hetet Rómában. A jubileumi szent évben a katolikus egyház rendkívüli szertartással ünnepelte meg a húsvétot a turistákkal és zarándokokkal teli örök városban. Nagypéntek este a pápa a fényárban úszó Colosseumnál járt via erucist. II. János Pál az első és utolsó stációnál az idén is maga vitte a keresztet, és ő írta a meditációk szövegét, amely a nemrégi szentföldi utat idézte.