Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
1 1999. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 | __________________________________________________________________________________________________________________________i rázik, mint annak idején Ceaucescu elnök vagy Tito generalisszimusz. Bár ez csak a baloldali diktátorok privilégiuma. írásom nem védőbeszéd kíván lenni az öregedő diktátor mellett, hanem felháborodásom és megbotránkozásom kifejezője. Kifejezője annak a kiábrándultságnak, amit az "emberi jogok és igazság" cégére alatt folytatott erkölcsi kétszínűség felett érzek. Napoleon megmondta, a jogot a szuronyok hegyével írják. A hangzatos szólamok mögött mindig érdekek húzódnak meg. Ha a csecsének legyőzték volna az oroszokat, Jelcin is a "háborús bűnösök" között lenne. Ha a japánok diktálták volna a békét Truman elnöknek, mint háborús bűnösnek kellett volna felelnie Hiroshimáért és Nagasakiért. Ha a németek nyerték volna meg a háborút Harris angol tábornok a vádlottak padjára került volna Hamburg és Drezda elpusztításáért. Ez a zavarosan megfogalmazott törvény, bármennyire is nemes szándék szüleménye, mértékének pártossága miatt inkább rontja, mint szelídíti a hadviselés kegyetlenségeit. Mig Milosevics és Karadzics büntetlenül sétálnak a NATO katonák között, addig nincs erkölcsi alapja a Pinochet elleni eljárásnak. Erkölcsi alap nélkül pedig nincs pártatlan igazságszolgáltatás, csak pártos bosszú. CSODA A PIACON Szeretek piacra járni. Ismernek már a kofák, és én is tudom, melyiküknél érdemes vásárolni. Tegnap is elindultam kockás szatyrommal a Garayra. A savanyú káposztáért sorba kellett állnom, kapós tél végén a vitamin. Türelmesen vártam soromra, közben figyeltem a piac nyüzsgését. Előttem egy idős, görnyedt, bottal járó öregasszony méretett magának negyed kiló savanyú káposztát. Erről gondolom, hogy szegény nyugdíjas lehet. Tétova mozdulattal rakta szatyrába a zacskóba csomagolt káposztát, majd a visszajáró pénzért nyúlt, s ekkor az egyik érme kihullott a kezéből és elgurult. Mindannyian a lábunk alá néztünk, akik még a sorban tolongtunk, de nem láttuk, hová gurulhatott. Talán az eladó fából készült kiszolgáló pultja alatt tűnt el. Az öregasszony riadt tekintetét a várakozókra vetette, mintha tőlük várna segítséget. Mivel egyikünk se mozdult, újra lehajolt, s keresni kezdte az elgurult pénzérmét. Magam is lehajolok, bekukkantok a pult alá, tapogatom tekintetemmel a toporgó lábak környékét, de sehol nyoma sincs az elgurult pénznek. Mennyi lehetett? - tűnődöm közben. - Tízes? Huszas talán? De lehet, hogy csak egy ötforintos volt. Vagy csak kétforintos? Olyan aprók ezek a mostani érmék. Megveszem közben a savanyú káposztát, és tovább indulok. Néhány perc múlva azonban újra visszatérek, s látom, hogy a botra támaszkodó néni még mindig ugyanott ácsorog, ahol az előbb hagytam. Fáradhatatlanul keresi az elgurult pénzt. Megesik rajta a szívem. Bármilyen kis összegről is van szó, neki bizonyára számít, hisz" nyugdíjas. Ahogy megállók mellette, újra rám tekint. Homályos a szeme. Leteszem a szatyrom, lehajolok, de nem találom. Sajnálkozva széttárom a kezem, és indulnék hazafelé, de alig lépek néhányat, újra szíven szúr a fájdalom. Ismét lerakom a szatyrom, kissé felhúzom a nadrágom, belesek a pult alá, de csak úgy teszek, mintha a pénzt keresném; már nem keresem, előcsempészek a zsebemből egy húszast, és néni markába erőltetem.-íme, megtaláltam. Messze elgurult - mondtam kissé túl hangosan. Reszket a keze, könnyes a szeme, hitetlenkedve nézi a húszast. Érzem, most kell gyorsan eltűnnöm, amíg küszködik magával, hogy bevallja: csak ötforintos volt az ő pénze. És hogy ő ezt nem fogadhatja el. A becsületesség viaskodik benne a szegénységgel. Tovább kell állnom, mint a tetten ért tolvajnak. Mit akarok én tőle ellopni? Egy becsületben megőszült asszonyt akarok megszégyeníteni? Ekkor változik a helyzet, egy hozzám hasonló korú ember ugyanazt cselekszi, mintha tőlem leste volna el. Csak okosabban már, mert nem hajol le, nem hazudozik, hanem előkotor a zsebéből egy húszast, és a néni reszkető markába nyomja.-Én is találtam itt az előbb egy húszast - mondja, és elsiet. És ebben a pillanatban megtörténik a csoda. A savanyúságárus is letesz a tányérra egy tízest: ’Ami az előbb elgurult, öreganyám! Fogja csak! Én majd később megtalálom...amikor takarítok..." A néni görcsösen összezárt marokkal indul hazafelé. Senki sem látja, de én érzem, hogy szép, igaz csoda történt a káposztakupacok és az ecetes paprikák, a krumplihegyek birodalmában. Mintha csak angyalok énekelnének a szívemben. Mert a csoda velem történt. Illés Sándor Hallotta már a Svájcban megjelenő DUNA című lap hírét? Ha nem siessen megrendelni a svájci, illetve az egész európai kontinens magyarságának népszerű folyóiratát. Szerkeszti Gilde Barna. A lap állandó munkatársa Stirling György. Előfizetés egy évre 25 svájci frank, külföldre 30 sFr. vagy annak megfelelő valuta. Mutatványszám Svájcban díjtalan. Cím: DUNA Anzeiger, CH-5615 Fahrwangen, Postfach 10, Svitzerland, Europe. Ugyanitt megrendelhetők az alábbi könyvek: Somogyváry Gyula: És mégis élünk, 35 frank, A Rajna ködbevész, 15 frank, A város meg a sárkány, 10 frank. A három együtt (lapunk olvasóinak) mindössze 40 svájci frank. Egyéb könyvek is kaphatók leszállított áron.
