Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. február v. DOMOKOS SÁNDOR A Pinochet kérdés és a nemzetközi igazságszolgáltatás. Az öregedő csilei diktátor Augusto Pinochet elleni kiadatási eljárás olyan nemzetközi hullámokat vert föl, melynek szennye visszafröccsen azokra is, akik az abszolút igazság szellemét jó szándékkal, de meggondolatlanul eresztették ki a palackból. Ezzel akarták erkölcsi pártatlanságukat igazolni. Augusto Pinochet személyi felelősségét az 1973-ban történt hatalom átvétel alkalmával történtekben senki sem vitatja. Sajnos az igazság mércéjét mindig a győztes állapítja meg. Mikor a szövetséges hatalmak 1945-ben Nürn- bergben egy bírósági színjátékot rendeztek a vesztesek rovására, nem zavarta lelkiismeretüket, hogy a bírói emelvényen ott ült a Szovjetunió képviselője. Annak a Szovjetuniónak, melyről már akkor is köztudomású volt, hogy céljának érdekében nem retten vissza a legaljasabb eszközöktől sem. De a győztesek akkor még nem voltak finnyásak. Ilyen kicsinyes nüanszok akkor még nem érdekelték őket. Végül is nem az igazság kiderítése, csak a látszat volt fontos, mely eszköz lett a bosszú érdekében. Sok víz folyt le azóta úgy a Mississippin, mint a Volgán. A nagyhatalmi érdekek szembefordultak. A hetvenes években egy kanadai tiszt azt olvasta a fejemre, hogy mivel én német szövetségben harcoltam a háborúban, felelős vagyok az elkövetett német atrocitásokért. Nem állhattam meg, hogy rá ne pirítsak. "Uram, ön Hitler bűneit a nyakamba varrja, mert a németek szövetségese voltam. De ezen az alapon önnek is el kell ismernie, hogy felelős Sztálin minden tettéért, mert őn a Szovjetuniónak volt a szövetségese. " A kettős mértéklésben rejlik Pinochet-kiadatás dilemmája is. Ugyanis, a liberális baloldal mindig előszeretettel öltözik humanista köntösbe. Ez a jóindulat azonban csak a baloldali diktatúrák atrocitásaival szemben mutatkozik meg. Ezért nem kezdeményezett senki kiadatási eljárást a nemzetközi jogra hivatkozva Fidél Castro ellen, pedig ismert tény, hogy sok ellenfelét kivégeztette. Minden liberális széplélek helyesnek és humánusnak ítélte Honec- kernek, a kelet-német diktátornak, az öregséggel és betegséggel indokolt amnesztiáját. Senki sem kérte számon a berlini falnál parancsára elkövetett gyilkosságokat. A sors iróniája, hogy a német diktátor pont Csilében talált menedéket öreg napjaira. Soha, sehol nem történt komoly törekvés, hogy kiderítsék ki felelős a lengyel tisztek Katyini lemészárlásáért. Ma sem tudjuk ki volt felelős a GULAG- táborokban uralkodó embertelen állapotokért. Semmiféle parancs nem született Pol Pót kambodzsai tömeggyilkos kézrekerítésére. Mi az oka ennek a szelektív igazságkeresésnek? A boszniai kegyetlenségek újra felszínre hozták a "háborús bűnösség” kérdését. Ez egy nemzetközi tribunál felállítását is szükségessé teszi. Mivel a boszniai kegyetlenségeket kommunista szellemben nevelt katonai erők követték el, még ha különböző nemzeti színekben tették is, a baloldali diktatúrák "emberségesebb arculatának" mítosza csorbát szenvedett. Ezt egy jobboldali "emberiség elleni" ügy azonban ellensúlyozni tudja. Egy 43 éves spanyol bíró, Baltazár Garzon, a spanyol Nemzeti Bíróság tagja, kinek koránál fogva sem lehetnek személyes tapasztalatai, elkezdett nyomozni különböző országokban, főleg Dél- Amerikában eltűnt spanyol polgárok után. Az ilyen "eltűnési esetek" java része Argentínában és Csilében fordult elő. Ennek megértéséhez történelmi ismeret szükséges. Az 1937-es spanyol polgárháborúból a nemzeti erőket vezető Franco generális került ki győztesen, a vesztes spanyol baloldaliak, főleg a kommunisták, tömegesen vándoroltak ki Dél-Amerika spanyol nyelvű országaiba, Argentínába és Csilébe. Sokan közülük ott is folytatták agitációs munkájukat. Az argentin eseményeket csak hírből ismerem, de a csileiekről szemtanuktól értesültem. Mikor a csilei szenátus döntése alapján és nem többségi szavazattal a baloldali Salvador Allende lett az elnök, a Csilében megtelepedett amerikai érdekeltségek veszélyezve érezték magukat. Természetesen a marxi ideológiától vezetett új elnök az államosítások és az egypárt rendszer híve volt. Mikor kiderült, hogy hatalma megszilárdítása érdekében bázisokat akar engedélyezni a szovjet flottának, ez már túlzottan sértette Uncle Sam pozícióját. Bár az USA-ban is erősen működtek a baloldali érdek csoportok, de itt már olyan piac- és tőkeveszteségekről volt szó, mely a dollár leértékelésével fenyegetett. Ezért a CIA közbelépett. Abban a puccsban, ami 1973 őszén történt Santiagóban, Pinochet és a csilei fegyveres erők csak a kivitelezők voltak, de a scenáriót az amerikaiak írták. És ime Amerika most nem emel szót a volt szövetségese érdekében, akit ő segített "trónra". A Clinton-kormánynak, melynek most elég sok baja van, szüksége van a demokrata körök segítségére, nem akarja maga ellen fordítani a liberális sajtót egy jobboldali diktátor kedvéért. Az angol kormány is feledékenységben szenved, mert a Falkland szigetekért folytatott Argentina elleni háború alatt Csile megengedte az angol gépek csilei területen történő tankolását. De egy jobboldali diktátorért Tony Blair, az angol kormányfő, sem mer szót emelni. Pedig Pinochet sem bűnösebb, mint például Fidel Castro. Mikor a kis panamai diktátort, Manuel Noriegát az amerikaiak letartóztatták, mellette sem kardoskodtak a nemzetközi emberi jogok bajnokai. Miért nem védte őt az az államfői státus, mely Kalibának, ennek a véreskezű afrikai diktátornak, párizsi tartózkodása során immunitást biztosított? Vele szemben a franciák elismerték az államfőknek kijáró mentelmi jogot, mely minden államfőt megvéd a vádemelés ellen. Mindent összegezve Pinochet legnagyobb bűne az, hogy diktátori helyzetével járó államfői státuszát önként feladta. Engedélyezett egy tisztességes demokratikus választást, amit eddig egy baloldali diktátor sem tett, és utána visszavonult. Ha Pinochet most is mint Csile elnöke jelent volna meg Londonban, lehet, hogy a királynővel vacso-
