Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-02-01 / 2. szám

1999. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 ötödik éve gyötör a perrel, ezúttal lelkileg), a bocsá­natkérés - véli Csapó Endre. Amivel semmi sincs jóvátéve. Ökölbeszorul az ember keze, amikor ilyeneket hall és olvas. És óhatatlanul fel merül az a gondolat, hogy mind­ezért az enervált puhaság a felelős, amivel a rendszerváltás utáni első demokratikus kormány kezelte a volt kommu­nista funkcionáriusok ügyét. Ahogy eltűrte azt, hogy Cs.-né és a többi sok ezer kisebb-nagyobb császárné a helyén maradjon és olyan névsorokon, olyan bizalmas okmá­nyokon tarthassa rajta a kezét, amelyek nélkülözhetetlenek lettek volna a diktatúra bűneinek feltárásához, a bűnösök megbütetéséhez. De erről már csak múltidőben lehet beszélni, mert a császárnék azóta már gondoskodtak arról, hogy minden kompromittáló irat és névsor megsem­misüljön és soha, senkit se lehessen felelősségre vonni. Ez nemcsak a kor igaz történetével szemben volt bűn, de arcul csapása volt mindazoknak, akik a kommunista rendszer megváltoztatásáért kockáztatták az életüket, a szabad­ságukat és szenvedtek a börtönökben. Akik hátrányos helyzetben vannak ma is, éppen azokkal szemben, akik an­nakidején börtönbe zárták és kínozták őket. Mint V. T. és társai. Visszatérve Csapó Endre cikkére, érdemes elolvasni, hogyan vált Bárdy Magda és férje az állam ellen­ségévé és miért, milyen körülmények között kellett végigjárniok a maguk kálváriáját. Megtudjuk, hogy 1951. március 7.-én tartóztatták le őket, mert nem jelentették fel Magda édesanyját, aki csomagot küldött Bécsben élő fiá­nak, akiről tudni kell, hogy illegálisan hagyta el az országot. Szülők nélkül maradt két és féléves kisfiúkat idős rokonok vették magukhoz, akiket ezért kiraktak az otthonukból. Az üresen maradt lakásba pedig azonnal beköltözött Sebes Imre megyei párttitkár, családostul. Az ÁVH nem vesztegette az időt bírósági tárgyalással (a vád amúgy is nevetséges volt) hanem az ávós kezelés után internálta őket. "A feleség csak a Kistarcsára irányított rab szállító bu­szon láthatta rettenetesen összevert férjét, ezúttal utoljára - írja Csapó. -- Mikor 1953-ban kiszabadult, közölték vele, hogy "férje Kistarcsáról ismeretlen körülmények között eltűnt”. A rendszerváltozás után a Belügy másik választ adott: tüdő- betegségben jelölték meg a halál okát. Végül Kenedi János történész kutatásának eredményeként derült fény a halál okára: belső elvérzés volt. Más szóval: egyszerűen agyon verték. Temetésről, sírjáról azóta sincs adat." Végül azzal zárul Csapó Endre írása, hogy el­mondja: Magda asszony azután, hogy fölismerte Sidneyben egykori kihallgatóját, ettől remélt rátalálni volt férje halálának körülményeire és sírjára. A hajdani ÁVH-s előbb tagadott, majd ő ment át támadásba és perelt. De a jelek szerint mindez visszafelé sült el, mert ahogy egyre többen szereztek tudomást az ügyről, úgy jelentkeztek újabb vádló tanuk, akiket a V. T. ütlegelt. Többek közt egy volt osztály­társa, "akivel a beszélgetést már a letartóztatáskor tett- legességgel kezdte" - írja Csapó. így van remény arra, hogy az igazságszolgáltatás keze előbb vagy utóbb utóléri V.-t. Akivel szemben a befogadó Ausztrália hatásos módszerrel élhet: a kiutasítással. Micsoda határtalan szemtelenség kell ahhoz, hogy egy volt Kádár-huszár a szabadföldön "becsülete védel­mében" peres úton követeljen magának elégtételt, hogy fél­revezetve a bíróságot még jobban megtapossa és megalázza áldozatát. Néhány ehhez hasonló alakkal én is találkoztam emigrációs életem során, de ekkora pimaszsággal még soha: félve a felelőségre vonástól, volt ávósok és párt- tikárok közül elég sokan olajra léptek a forradalom nap­jaiban és nyugaton menekült szabadságharcosoknak adták ki magukat, ám ezek többnyire lapítottak és eltűntek a tömegben. (Ez nem mondható el azokról a volt funk­cionáriusokról, akik a damaszkuszi úton nagyhirtelen köpönyeget forgattak és ma otthon a demokrácia baj­nokainak szerepében tetszelegnek. Cinkosok ők, akik fedezik egymást és igyekeznek feledtetni tetteiket. Az idő nekik dolgozik: ha azok a generációk, amelyek ismerik működésüket, kihalnak, nem marad senki, aki számonkérje bűneiket.. Az első szabadonválasztott demokratikus kor­mány futni hagyta őket és eltűrte, hogy beépüljenek a poli­tikába és pénzvilágba. Hatalmuk töretlen és ez Antallék bűne.) Az emigrációnak arra kell törekednie, hogy aki bűnös, elnyerje méltó büntetését. Mert csak így állhat helyre az erkölcsi világrend. És ezzel tartozunk mindazok emlékének, akik a kommunizmus évtizedei alatt pusztultak el bitófán, fegyházban, munkatáborban vagy Szibériában. Eltűntek a karácsonyi üdvözlőlapok... Valamikor Kanadában bőséges választék volt karácsonyi üdvözlőlapokból. Az utóbbi évek folyamán azonban eltűntek. Ha az ember elmegy az áruházakba karácsonyi lapokat vásárolni, néha félórás keresés után sem talál egyetsem. És ha netán rábukkan egyre-másra, azok rendszerint nem tükrözik a Karácsony hangulatát. A "Merry Christmas" jóformán eltűnt és helyette nyüzsögnek tömkellegével a "Happy Holyday"-feliratú kártyák, ami viszont nekem nem kell. így hát az ember inkább felhívja barátait telefonon és kellemes karácsonyi ünnepeket kíván, miután a Karácsony Krisztus születésének ünnepe és a keresztény világ ezt ünnepli és semmi közünk a "Season Greeting"-hez. Valamikor Karácsony után még 5-6 doboz karácsonyi kártyát vásároltunk a következő karácsonyra. Ma már ez megszűnt. Talán azt hitték, hogy ezzel sikerül kiölni az emberek leikéből Karácsony szellemét? Tévedtek! A Karácsony szelleme erősebb, mint bármikor is volt. Ezt láthatjuk templomainkban, amelyeket zsúfolásig megtöl­tenek a hívek, olyannyira, hogy alig lehet helyet kapni. Nekünk keresztényeknek ez a legkedvesebb ünnepünk. A "Season Greetingekkel" ünnepeljenek mások, a nem ke­resztények. /MAGYARSÁG/ (v.a.) KÉRJÜK, TERJESSZE LAPUNKAT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom