Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
1999. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 Kiss Dénes Bennünket még bombáznak! Az egész magyarság szempontjából nagyon fontos könyv jelent meg néhány napja. Szerzője dr. Hódi Sándor közíró, pszichológus, a délvidéki magyarság egyik szellemi vezetője. Könyvének címe: Jugoszlávia bombázása, alcíme: Háborús napló. Noha valóban naplószerüen írja meg a bombázásokat dr. Hódi Sándor, mégsem naplót tesz elénk, hanem sajátos - és jugoszláviai, a nem pontos fogalmazással, vajdasági - társadalmi, politikai kór- és korrajzot. A belső fejezetcímek ilyenek: A bombázások 35. napja, A bombázások 79. napja. Egyébként ennyi ideig tartott Jugoszlávia bombázása. De az Adán élő gyógyító, közíró, a Magyarok Világszövetsége Kárpát- medencei régiójának elnökhelyettese, vala-. mint Jugoszláviai Országos Tanácsának elnöke, Jugoszlávia bombázását Adán, otthonában és közeli környékén élte át. Ott .jegyezte föl” a történteket. Azért tettük idézőjelbe a megörökítés szavait, mert sajátos üzenetek e külső és belső történések leírásai. Egyszerre elemez a múlt és a jelen szüntelen egymásba érő történéseivel, tényeivel. Egyszerűen szólva, azt is mondhatjuk, tudja a történelmet. Annak régi eseményeit a kisebbségi lét naponta hitelesíti számára. Ezért nemcsak tudója, hanem szenvedője, résztvevője a történelem roppant folyamának. Érzékeli hullámait, örvényeinek mélységeit és egyúttal mai megfigyelő is. Amikor naponta leír valamit, igyekszik Ada határán túlnézni, átpillantani Magyarországra s kitekinteni a nagyvilágba. Mindezt a józan parasztész segítségével teszi és úgy érezzük, benéz hozzánk, elmondja csöndes és szelíd mondatait. Eközben megérezzük azok tömörségét, feszültségét. S ekkor szinte minden alkalommal olyasmit mond el röviden, csaknem megjegyzésként, ami nagyon fontos. íme az egyik kis lényeges bekezdés: „Szerbiát senki sem érti meg” - úja alcímként, majd a következőket szögezi le -: „A legnagyobb hazugság, amit a szerbek elhíreszteltek magukról, hogy Szerbiát mindenki kihasználta a volt Jugoszláviában. Az igazság ezzel szemben az, hogy Jugoszlávia voltaképpen Nagy-Szerbiát jelentette, amelyben a szerbek minden kulcspozíciót a kezükben tartottak. A pártállam tökéletesen megfelelt számukra a dolgok kézben tartására. Amint a pártállam gyengülésével lazulni kezdtek az eresztékek, a szerbeken-kívül mindenki változtatni kívánt helyzetén, ami által értelemszerűen Szerbia ellenségévé vált mindenki a szerbek szemében.” Ők nem vették tudomásul, hogy mit tettek az albánokkal! Mert a többségük nem is tudott errol! Dr. Hódi Sándor sokféle szemszögből vizsgálja és elemzi a bombázások napjaiban a szerb „hagyományokat”, több évszázados zsoldos voltukat, aztán a nyugat általi támogatottságukat. Hiszen most saját szövetségeseik, trianoni támogatóik bombázták őket! A sok évtizedes közelmúltbeli elkényeztetésük megszűnt. Ám ezt mintha nem is fognák föl! Hasonló a magatartásuk ebben a kérdésben, mint körben a szomszédainké. A mi meghunyászkodó, szolgai magatartásunk következtében úgy viselkednek Szlovákiában, Romániában, mintha mi vettünk-kaptunk volna tőlük területet és népességet! A tolvajok és orgazdák erkölcsi előnyt csikarnak ki már több, mint fél évszázada abból, hogy loptak. S a magyar közmondás szerint, aki hazudik, az lop is. Ebből következik, hogy aki lopott, annak viszont gátlástalanul hazudnia kell! Hazudni történelmet, hamisítani neveket, történéseket visszamenőleg is! Meg is teszik és nemzedékek nőnek föl hazugságban. így hát most Szerbia szétdarabolásának veszélyével riogatnak, mintha ők nem kaptak volna magyar területet és lakosságot, mintha Magyarországról szivárogtak volna át százezrek! Holott éppen Rigómezőről menekültek el, arról a tájról jöttek ide szerb tömegek és kaptak hazát, biztonságot. Ez a torzulás határozza meg a szerbek magatartását. Ezért írja dr. Hódi Sándor, idézzük: „A vajdasági magyarság fennmaradása autonómia esetén sem túlságosan ígéretes, autonómia nélkül azonban Szerbiában maradása végzetes lenne.” Ebből következik további megállapítása, amit jó volna, ha a magyar kormány és minden illetékes figyelembe venne: „Ha úgy adódik, hogy a béke-megállapodás eredményeként Koszovó nem maradna Jugoszlávia része, tehát csakis ebben az esetben, a Helsinki záróokmány alapján fel lehetne vetni a határok módosításának kérdését is. Természetesen tárgyalásos úton, a helyi népszavazás eredményeire támaszkodva.” Figyeljünk jól, mert a következőket teszi hozzá: „Nem a szerbek részéről várható tiltakozás jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a népszavazás kimenetele. Azzal a sérült nemzeti tudatállapottal, amely jellemzi a mai délvidéki magyarságot, az ilyen népszavazás ma például bukással végződne.” Ezek talán túlzottan sötét látásmódot közvetítenek, de gondoljuk meg, az itthoni helyzet talán még ennél is rosszabb! Millióknak fogalma sincs arról, hogy mit jelent a Trianon név, s a hozzá kötődő megalázásunk, meglopásunk! Kész csoda, hogy valahogyan működik ez az ország! A trianoni csonkolás után csak kicsiny ocsúdásra volt idő, amikoris a harmincas évek közepére gazdasági csoda történt e csonka és elszigetelt országban. A pengő Európa egyik legjobb fizetőeszköze lett. S történt mindez a ' románok országrablása, az idemenekült romániai magyar értelmiség mintegy, száz- ötvenezer vagonlakó sanyarú helyzete mellett. Az általános javulás a magyar szorgalom és szaktudás győzelme volt. Ezt követte azonban az ország újabb kirablása, testi-lelki meg- nyomorítása. Nemcsak a jóvátételek fizetése, hanem ezt tetézte utóbb a „kádári örökség”, a bankok gyarmatosítása, az a tény, hogy a kölcsönök törlesztése az idők végezetéig sem lehetséges ilyen feltételek mellett. Tehát újabb Trianon, újabb Mohács szo- rongattatása együtt nyomaszt. Most már a belső Trianon, a bankok hatalma és az úgynevezett globalizáció szorítása fenyeget bennünket. Már köztudott, hogy tavaly Magyarország lakossága negyvennyolcezerrel több volt, mint amennyien az idén vagyunk. Egyelőre a tömegek csőcselé- kesítése folyamatban és gyorsuló tempóban zajlik. Tör előre szellemben, lélekben a Balkán! Már kitűzte szemét-lobogóit városainkban, mezeinket, parkjainkban és fémjelzi magatartásunkat. Vagyis ez a bombázá- sunk-butításunk, csupán fogyasztóürítővé való átformálásunk nemcsak cél,' hanem már jelentős „eredmény”! Pedig a kiölt magyarságtudat helyébe semmi se lép, kiölődik az emberségtudat is, és ez nem jó hosszú távon Európának sem. Bár ezt aligha fogták föl az illetékesek. Illetőleg azok igen, akik ezt akarták, mert ez hatalmuk, uralmuk feltétele! A vészesen és gyorsulva csökkenő, ezzel együtt elöregedő lakosságra egyre nagyobb teher jut, hiszen a változatlan adósság kamatait kevesebb magyarnak kell vállalni! Majd a magyarság lesz Európa cipőtisztítója, bejárónője, csak a mai korsó sörig figyelő és látó szol
