Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-01 / 10. szám

1999. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 Kiss Dénes Bennünket még bombáznak! Az egész magyarság szempontjából na­gyon fontos könyv jelent meg néhány napja. Szerzője dr. Hódi Sándor közíró, pszicholó­gus, a délvidéki magyarság egyik szellemi ve­zetője. Könyvének címe: Jugoszlávia bombá­zása, alcíme: Háborús napló. Noha valóban naplószerüen írja meg a bombázásokat dr. Hó­di Sándor, mégsem naplót tesz elénk, hanem sajátos - és jugoszláviai, a nem pontos fogal­mazással, vajdasági - társadalmi, politikai kór- és korrajzot. A belső fejezetcímek ilye­nek: A bombázások 35. napja, A bombázások 79. napja. Egyébként ennyi ideig tartott Jugo­szlávia bombázása. De az Adán élő gyógyító, közíró, a Magyarok Világszövetsége Kárpát- medencei régiójának elnökhelyettese, vala-. mint Jugoszláviai Országos Tanácsának elnö­ke, Jugoszlávia bombázását Adán, otthonában és közeli környékén élte át. Ott .jegyezte föl” a történteket. Azért tettük idézőjelbe a meg­örökítés szavait, mert sajátos üzenetek e külső és belső történések leírásai. Egyszerre elemez a múlt és a jelen szüntelen egymásba érő tör­ténéseivel, tényeivel. Egyszerűen szólva, azt is mondhatjuk, tudja a történelmet. Annak ré­gi eseményeit a kisebbségi lét naponta hitele­síti számára. Ezért nemcsak tudója, hanem szenvedője, résztvevője a történelem roppant folyamának. Érzékeli hullámait, örvényeinek mélységeit és egyúttal mai megfigyelő is. Amikor naponta leír valamit, igyekszik Ada határán túlnézni, átpillantani Magyarországra s kitekinteni a nagyvilágba. Mindezt a józan parasztész segítségével teszi és úgy érezzük, benéz hozzánk, elmondja csöndes és szelíd mondatait. Eközben megérezzük azok tömör­ségét, feszültségét. S ekkor szinte minden al­kalommal olyasmit mond el röviden, csaknem megjegyzésként, ami nagyon fontos. íme az egyik kis lényeges bekezdés: „Szerbiát senki sem érti meg” - úja alcím­ként, majd a következőket szögezi le -: „A legnagyobb hazugság, amit a szerbek elhí­reszteltek magukról, hogy Szerbiát mindenki kihasználta a volt Jugoszláviában. Az igazság ezzel szemben az, hogy Jugoszlávia voltakép­pen Nagy-Szerbiát jelentette, amelyben a szerbek minden kulcspozíciót a kezükben tar­tottak. A pártállam tökéletesen megfelelt szá­mukra a dolgok kézben tartására. Amint a pártállam gyengülésével lazulni kezdtek az eresztékek, a szerbeken-kívül mindenki vál­toztatni kívánt helyzetén, ami által értelem­szerűen Szerbia ellenségévé vált mindenki a szerbek szemében.” Ők nem vették tudomá­sul, hogy mit tettek az albánokkal! Mert a többségük nem is tudott errol! Dr. Hódi Sán­dor sokféle szemszögből vizsgálja és elemzi a bombázások napjaiban a szerb „hagyományo­kat”, több évszázados zsoldos voltukat, aztán a nyugat általi támogatottságukat. Hiszen most saját szövetségeseik, trianoni támogató­ik bombázták őket! A sok évtizedes közel­múltbeli elkényeztetésük megszűnt. Ám ezt mintha nem is fognák föl! Hasonló a magatar­tásuk ebben a kérdésben, mint körben a szom­szédainké. A mi meghunyászkodó, szolgai magatartásunk következtében úgy viselked­nek Szlovákiában, Romániában, mintha mi vettünk-kaptunk volna tőlük területet és né­pességet! A tolvajok és orgazdák erkölcsi előnyt csikarnak ki már több, mint fél évszá­zada abból, hogy loptak. S a magyar közmon­dás szerint, aki hazudik, az lop is. Ebből következik, hogy aki lopott, annak viszont gátlástalanul hazudnia kell! Hazudni történelmet, hamisítani neveket, történéseket visszamenőleg is! Meg is teszik és nemzedékek nő­nek föl hazugságban. így hát most Szerbia szétdarabolásának veszélyé­vel riogatnak, mintha ők nem kaptak volna magyar területet és lakosságot, mintha Magyarországról szivárogtak volna át százezrek! Holott éppen Ri­gómezőről menekültek el, arról a táj­ról jöttek ide szerb tömegek és kaptak hazát, biztonságot. Ez a torzulás hatá­rozza meg a szerbek magatartását. Ezért írja dr. Hódi Sándor, idézzük: „A vajdasági magyarság fennmaradá­sa autonómia esetén sem túlságosan ígéretes, autonómia nélkül azonban Szerbiában maradása végzetes len­ne.” Ebből következik további megál­lapítása, amit jó volna, ha a magyar kormány és minden illetékes figye­lembe venne: „Ha úgy adódik, hogy a béke-megállapodás eredményeként Koszovó nem maradna Jugoszlávia része, tehát csakis ebben az esetben, a Helsinki záróokmány alapján fel le­hetne vetni a határok módosításának kérdését is. Természetesen tárgyalá­sos úton, a helyi népszavazás eredmé­nyeire támaszkodva.” Figyeljünk jól, mert a következőket teszi hozzá: „Nem a szerbek részéről várható tilta­kozás jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a népszavazás kimenetele. Az­zal a sérült nemzeti tudatállapottal, amely jellemzi a mai délvidéki ma­gyarságot, az ilyen népszavazás ma például bukással végződne.” Ezek ta­lán túlzottan sötét látásmódot közve­títenek, de gondoljuk meg, az itthoni helyzet talán még ennél is rosszabb! Millióknak fogalma sincs arról, hogy mit jelent a Trianon név, s a hozzá kö­tődő megalázásunk, meglopásunk! Kész csoda, hogy valahogyan műkö­dik ez az ország! A trianoni csonkolás után csak kicsiny ocsúdásra volt idő, amikoris a harmincas évek közepére gazdasági csoda történt e csonka és elszigetelt országban. A pengő Euró­pa egyik legjobb fizetőeszköze lett. S történt mindez a ' románok országrablása, az idemenekült romá­niai magyar értelmiség mintegy, száz- ötvenezer vagonlakó sanyarú helyzete mellett. Az általános javulás a ma­gyar szorgalom és szaktudás győzel­me volt. Ezt követte azonban az or­szág újabb kirablása, testi-lelki meg- nyomorítása. Nemcsak a jóvátételek fizetése, hanem ezt tetézte utóbb a „kádári örökség”, a bankok gyarma­tosítása, az a tény, hogy a kölcsönök törlesztése az idők végezetéig sem le­hetséges ilyen feltételek mellett. Te­hát újabb Trianon, újabb Mohács szo- rongattatása együtt nyomaszt. Most már a belső Trianon, a bankok hatal­ma és az úgynevezett globalizáció szorítása fenyeget bennünket. Már köztudott, hogy tavaly Magyarország lakossága negyvennyolcezerrel több volt, mint amennyien az idén va­gyunk. Egyelőre a tömegek csőcselé- kesítése folyamatban és gyorsuló tempóban zajlik. Tör előre szellem­ben, lélekben a Balkán! Már kitűzte szemét-lobogóit városainkban, meze­inket, parkjainkban és fémjelzi maga­tartásunkat. Vagyis ez a bombázá- sunk-butításunk, csupán fogyasztó­ürítővé való átformálásunk nemcsak cél,' hanem már jelentős „eredmény”! Pedig a kiölt magyarságtudat helyébe semmi se lép, kiölődik az emberség­tudat is, és ez nem jó hosszú távon Európának sem. Bár ezt aligha fogták föl az illetékesek. Illetőleg azok igen, akik ezt akarták, mert ez hatalmuk, uralmuk feltétele! A vészesen és gyorsulva csökkenő, ezzel együtt el­öregedő lakosságra egyre nagyobb te­her jut, hiszen a változatlan adósság kamatait kevesebb magyarnak kell vállalni! Majd a magyarság lesz Eu­rópa cipőtisztítója, bejárónője, csak a mai korsó sörig figyelő és látó szol­

Next

/
Oldalképek
Tartalom