Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-05-01 / 5. szám

1999. május

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

3

FÁY ISTVÁN

HÁZI TŰZHELY

Anyák napjára

Aki olvasgatta a XIX. és a XX. század első évtizedeinek szépprózáját, gyakran találkozott az írásom címéül használt kifejezéssel. Jól emlékszem rá, hogy gyermek- és ifjúkoromban apám és barátai beszélgetéseire figyelve gyakran hallottam a kissé patetikus fogadkozást: "Házi- tűzhelyem tisztaságát minden körülmények között megvédem, még az életem árán is”. Valóban így volt, pedig abban az időben a kifejezés eredeti értelme, a haladó életnek megfelelően nem azt jelentette már, amit eredetileg.

Nem szükséges a görög mitológia Prometheusához visszamenni, hogy ismerjük a tűz jelentőségét. Amikor a vulkáni katasztrófák, vagy villámcsapások által okozott tüzektől való rettegés megszűnt és megtanulták őseink annak használatát és kezelését, elkezdődött a megállíthatatlan fejlődés, melyet civilizációnak nevezünk. Rájöttek, hogy tűz nélkük nincs élet és éppen annyira nélkülözhetetlen, mint a víz. Megvéd a hidegtől, a vadállatoktól, a fegyverek készítését megkönnyíti, biztosítja a meleg ételt és a meleg vizet, mely az egészség alapfeltétele. Éppen ezért az indulástól kezdve féltékenyen vigyáztak rá, mert az első évezredekben a kialudt parazsat csak a tűzlopás kockázatának vállalásával pótolhatták. Nagyon furcsán hangzik ez napjainkban, pedig pontosan így volt.

Az emberi élet e fenntartó elemének az őre eleitől fogva az asszony, az Istentől rendelt élettárs, aki nemcsak a gyermekeket nevelte, urának viselte gondját, nemcsak a barlang, majd a földbe ásott putrik, végül pedig a ház körüli munkát látta el, hanem őrizte a tüzet, a szent tüzet és jaj volt neki, ha nem jól sáfárkodott azzal.

Későbbi időkben, amikor a sok harc, vándorlás, legelőkeresés, ólálkodó ellenséges törzsek támadásai letelepedésre kényszerítették az embert, fejlődésnek indult a kultúra, elkezdődött a normális családi élet. A férfi dolgozott feleségéért és a gyerekekért, védte őket minden veszedelem ellen, az asszony pedig életet adott, hogy a fajta fennmaradjon, szeretete vonzókörében tartotta a családot és házának, javainak gondviselőjeként, ennek a parányi, zárt egységnek a központjává, leikévé és gravitációjává vált. A kirajzó, saját útjukon járó utódok aztán nemzetséggé, majd társadalommá, végül nemzetté váltak. De ebben a felfelé való rétegeződésben az Édesanya mindvégig megmaradt a közösség fényforrásának, legfontosabbjának és ennek megfelelően áramlott feléje ura és gyermekei szeretete és becsülése.

A "házi tűzhely” kifejezés fennmaradt mind a mai napig, csak éppen a jelentése változott meg. Hosszú évszázadok óta a családi élet zártságát, az egymás iránti sze- retetet, az imádságos, önmagát feláldozni mindig kész

Édesanya iránti rajongást jelentette, még néhány évtizeddel ezelőtt is. Az összetartozás, a hit és a becsületes emberi magatartás e parányi sejtje adta meg a társadalom erkölcsi alapját, ahol nem volt frázis a jól ismert mondás: ”Az énházam az én váram”, mert minden erkölcsi és kulturális fertőzéstől ez adta az egyedüli védelmet tisztaságával. A szorgalmas, igazmondó, példamutató apa szigora és az anya szeretete, gondossága nevelte az utódokat. Nem ismerték a nemzedékek közötti szakadékot, mert kizárólag a nemzedékek folyamatosságáról, tapasztalatátadásáról, majd az ifjak által feltalált újításokról lehetett beszélni.

Egyszer aztán az emberiség elért a XX. századba. Jött a két világháború, a technikai civilizáció fénysebességgel való haladása és az egész erkölcsi világrend megváltozott. Ma már ott tartunk e groteszkké torzult korban, hogy a gyermekek érzik felnőtteknek magukat és szüleiket tartják gyermeknek. Mindez a tiszta családi élet lazulásának az eredménye és nagyon valószínű a lehetősége annak, hogy az eddigi értelemben vett család összeomlik, ha nem teszünk sürgősen valami komoly lépést ennek megakadályozására. Rohanó világ ez, pénzhajhászás, silány szórakozások, dolgozó anyák, a női jogok egyre hangosabb követelése, (melyeket soha egyetlen normális ember sem vont kétségbe), öt éves korban kezdett szex-nevelés, a nemi élet teljes eltorzulása korunk kétségbeejtő jelenségei.

Gyermekeinket a "baby-sitterek” felelőtlensége és a TV. minden erkölcsi normát megsemmisítő szemérmetlensége irányítja. Egy három éves gyermek napjainkban már felnőtt, a nemi élet és erőszak minden fortélyának ismeretével, mert a szórakoztató ipar "

nagylelkűsége” gondoskodik erről. Nincs szükség többé apára, de sajnos anyára sem, hiszen a lombikokban már fejlődik a szintétikus magzat. A dáma, aki félti vonalait, állását, függetlenségét, társadalmi életét, szerződést köt valakivel - 10-15 ezer dollárt ajánlva ellenszolgáltatásul -, hogy hordjon ki helyette egy gyermeket. Ezek után csak be kell menni a "sperma bankba" (már ilyen is van) és leadni a megrendelést, hogy pl. egy 180 cm. magas, barnaszemű, fekete hajú, sportokat és táncot kedvelő gentlemantől szeretne gyereket. Ott megkérdezik erre vonatkozóan a betáplált komputert, majd annak válasza után kikeresik a megfelelő sorszámú spermát, átküldik a vásárló által megnevezett kórházba, ahol aztán beleteszik a "kihordó anyába". Ilyen egyszerű és fájdalommentes.

A kérdés csak az, hogy ki az anya és ki az apa? Milyen élete lesz egy gyermeknek, akit egy idegen nő, úgyis, mint "anya", előbb egy bölcsődében, aztán egy napközi otthonban neveltet. Időnként kiviszi sétálni, mint egy ölebet, megcsókolgatja, ruházza, ajándékokat ad neki, csak egyre nem lesz soha képes: a szülőanya szeretetére. Milyen emberi közösség fog az ilyen szerencsétlen apátlan-anyátlan gyermekek millióiból kialakulni? A jövő nagy kérdése ez és azt hiszem, hogy erre kizárólag azok a jövőbe néző "bölcs" bűnözők tudnának megfelelni, akiknek álma a "világállam", ahol a névtelen, csak sorszámokkal megkülönböztetett, hozzátartozók nélküli, agymosott rabszolgák milliárdjai fogják szolgálni érdekeiket. Ennek megvalósításához azon-