Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. június jelentős része. Politikai foglyokkal, összeesküvésért, izgatásért. disszidálásért, kémkedésért elítélt ártatlanokkal teltek meg a fegyházak. az intemálótáborok és a rácsok mögött elképzelhetetlen volt a zsúfoltság. Rákosiék koholt vádakkal mindenkit lakat alá tettek, akiben terveik véghezvitelének akadályát látták. Sorozatban készítették elő a koncepciós pereket: a Magyar Közösség tavaszi összeesküvési ügyét októberben követte a második kirakatper, az ún. Peyer-összeeskü- vés, amelynek egyik kényszermunkára ítélt szereplőjeként e sorok írója is hét évig gyűjthetett tapasztalatokat a Rákosi- korszak börtönviszonyairól. Az ötven évvel ezelőtti eseményekkel ezzel meg is szakadt a közv etlen kapcsolatom, azokról csak annyiban értesültem, amennyi hír az Andrássy úti ÁVÓ-pincébe beszivároghatott. S ez gyakorlatilag a nullával volt egyenlő... Azonban az év nagyobbik részéről, főleg azokról a hónapokról, amelyek az augusztusi választásokig vezettek, elég emléket őrzök ahhoz, hogy újra és újra leítjam: ha a mai ellenzéki pártok nem tanulnak az ötven év előtt történtekből, akkor éppúgy kudarc vár rájuk, mint ahogy' 1947-ben Rákosiék elbántak a náluk sokszorta nagyobb erőt képviselő ellenzékkel. Ma már ugyan nincs ÁVÓ, nincs terror és nincs moszkvai nyomás, ám a mai szélsőbal, a hajdani állampárt örökösei ravaszul és a kornak megfelelő kifinomult eszközökkel törnek céljaik felé. De ezt éppen olyan határozottan teszik, mint tették annak idején Rákosiék, csak ügyesebben álcázzák tevékenységüket. Elsősorban azt a módszert, ami akkoriban a szalámitaktika nevet kapta és amelyet ma is sikerrel alkalmaznak. Aki ezt nem veszi észre, az vak és süket. Szemünk előtt folyik az ellenzéki erők szétforgácsolása és az ellenzéki pártok szétzilálása. Ha az ellenzék nem kap időben észbe, a jövő évi választások nyertesei ismét a hajdani állampárti elit magukat átmentett gyászvitézei lesznek. Az ötven évvel ezelőtti tragikus eseményeknek nem szabad megismétlődniük. 1947 történetéből okulniok kell napjaink ellenzéki politikusainak, és ha nem képesek leszűrni a tanulságokat, alkalmatlanok arra a szerepre, amire vállalkoztak. A felelősségük mérhetetlen, mert a tét az ország jövője, és ha 1998-ban elszalasztják a kínálkozó alkalmat, ismétlésre egyhamar aligha nyílik majd lehetőség... ** ** Lezsák Sándor szerint a Magyar Demokrata Fórumnak a következő választásokon nem a parlamentbe kerü-léshez szükséges 5 százalékos küszöbért, hanem az emberek bizalmáért kell megküzdenie. Az MDF elnöke Tégláson sajtótájékoztatóján kijelentette: "Szeretnénk visszahódítani a politikai tisztséget, amit inteligens csirkefogók - ami időnkben is, de azóta különösen - tönkretettek ebben az országban." Mint mondta: az MDF erős, biztonságos jövőképet kíván az ország elé tárni. Ezt jól szolgálná egy MDF-KDNP-Fidesz együttműködés, amihez megszeretnénk nyerni a társadalom többségének a támogatását. Lezsák nem zárja ki, hogy helyi szinten a választások második fordulójában együttműködés jön létre az MDF és a Függetle Kisgazdapárt között. v. Domokos Sándor NEMZET, NEMZETISÉG, MÁSSÁG A közvélemény nagyon megoszlik ma Magyarországon annak a fogalomnak az értelmezésében, amelyet a médiazsargon “másság” elnevezéssel jelöl. Ebben a fogalomban benne van minden olyan népi és nemzetiségi csoport, amely magát a nemzeti többségtől valamilyen formában megkülönböztetni vagy elhatárolni igyekszik. A trianoni Magyarországnak ma alig van számottevő nemzetisége. Még az a kevés sem viseltetik ellenséges érzülettel a magyarság iránt, amely a velünk szomszédos népességek uralta országok területével érintkezik. Magyarország messzemenő kisebbségvédelmi törvényeket hoz, azért, hogy ezzel hasonló intézkedésekre kényszerítse azokat a szomszédos országokat, amelyek területén nagyszámú magyar lakosság él. Ez csak nagyon kis mértékben sikerül. A másság problémája ugyanis nem teljesen nemzetiségi jellegű. A saját másságát valló és erre leginkább kényes népcsoport a cigányság és a zsidóság. De a két másság között alapvető különbség van. A cigányság ugyanis nyíltan vallja magát nemzetiségnek, míg a zsidóság ezt az elnevezést önmagára nézve nem fogadja el. mert elsősorban felekezetnek tekinti magát. A cigányság magát újabban romának nevezi, felsimerte, hogy mögötte nem áll egy Roma állam támogatása. Ök elsősorban a nemzetközi emberi jogokra hivatkoznak érdekeik védelmében. Bár tudatosítva van bennük az 1944-es holocaust, ezt nem íiják a magyarság számlájára. Ők elsősorban gazdasági elmaradottságukat róják fel a magyaroknak és követelik az egyenlő elbánást minden területen. Ennek legfőbb akadálya a kulturális különbség, amely az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan, évezredes nomád vándorló életmódjuk beidegződéséből fakad. Egy nomád népnek a magántulajdon messze nem azt jelenti, amit az évszázadok óta letelepedett városi kultúrában élő népeknek. A szükség kielégítése a nomád számára jogossá teszi minden általa elérhető felhasználását. A kertek gyümölcse vagy az elkóborolt tyúk eltulajdonítása nem számított erkölcsbe ütköző cselekedetnek. Ez a kultúr-átöröklődés. amit a szociológusok “instant grafication"-nak. vagyis a szükség azonnali kielégítésének neveznek, nem tűnik el egy emberöltő alatt. Ezenkívül az egységbe tömörült törzsi élet. amely nem adta ki tagjait egy másik társadalomnak, olyan szolidaritást szül, amit egy-két emberöltő megszüntetni nem képes. A magyar társadalom többsége ennek következtében természetesen ellenséges érzéssel nézi a cigányság elidegenedését és követelőzdő magatartását. Ezen konfliktus egyetlen megoldása az idő Mivel a cigányságnak nincs territoriális állama (anyaországa) és nyelve a magyarországi cigánynak magyar, ez a két tényező arra predesztinálja, hogy ha tetszik, ha nem, lassan asszimilálódjon. Emlékszem azokra a nagyhírű cigányprímásokra, akik a harmincas években bejárták Európa és Amerika nagy városait, magukat magyar cigányoknak nevezve. Egyformán büszkék voltak mindkét megnevezésre.
