Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
1997. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 ségek miatt a lap csak 40 ezer példányban tudott megjelenni, de a mgerendelések száma ennek tízszeresére ugrott. A HOLNAP teijesztésére önkéntesek hada vállalkozott és egyetemi hallgatóktól csepeli gyári munkásokig százak vitték szét a város minden részébe a reggelente frissen megjelenő számokat, miközben a nyomda előtt már hajnalban sorban álltak a koránkelők. hogy hozzájussanak a laphoz. A kommunisták, akik addig lábhoz tett fegyverrel figyelték a Szabadságpárt és a HOLNAP előretörését, mert a szalámitaktikába eleinte beleilleszthetőnek gondolták az új ellenzéki mozgalom fellépését, ezt már nem nézhették tétlenül. Cselekv ésre szánták el magukat, de mivel az újság betiltására törvényes alapot nem találhattak, fondorlatos tervet eszeltek ki. Rákosiék utasították a nyomdász szakszervezetet, hogy tagjai tagadják meg a lap kiszedését és előállítását. Ehhez a “spontán” sztrájkhoz természetesen csatlakoztak a papíripari dolgozók és a lapterjesztők szervezete is. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált a lap léte és 10 szám után a HOLNAP - a sajtószabadság nagyobb dicsőségére - kénytelen volt beszüntetni megjelenését. A szerkesztőség tagjai all. számra készültek, amikor a nyomdászok szakszervezete közölte: a dolgozók "politikai meggy őződésük” miatt nem hajlandók kinyomtatni az újságot. A Pesti Hírlap épületében lévő régi Légrádv-nyomda öreg szedői könnyes szemmel álldogáltak a megbénult gépek között. Kinyomtatták volna ők szíves-örömest a lapot, de megfenyegették őket: a kenyerükkel játszanak, ha részt vesznek a munkában. Tehetetlenek voltak. . Közel két hónapig folyt az elkeseredett harc a szakszervezetekkel, de megoldás nem született. Rákosiék kimondták a lapra a halálos ítéletet s az ellen nem volt apelláta. Pedig a lap olvasótábora egy emberként mozdult meg a lap érdekében: százával jöttek a levelek és küldöttségek, ki nyomdát, ki rotációs papírokat kínált, de semmi sem segített, mert a háttérből minden kísérletet el- gáncsolrak. A HOLNAP megfojtása után felgyorsultak, majd drámai fordulatot vettek az események. Az összeesküvési per mesterségesen fedagasztott hullámai mind magasabbra csaptak és a magyar középosztály megfélemlítése teljessé vált. Mindenki a feje fölött érezte fuggeni a Damoklesz-kardot és jogbizonytalansága egyre nőtt. Az összeesküvési per moszkvai irányítói Kovács Béla után az aktív miniszterelnököt, Nagy Ferencet is részvétellel gyanúsították és lemondásra kényszerítették. Nem sokkal ezután Varga Béla házelnöknek is menekülnie kellett a biztos letratóztatás elől. Az ország törvényes vezetők nélkül maradt és a legalitás megszűnt. Az ország népének nem maradt más feladata, mint a kommunisták utasításainak végrehajtása. Ilyen körülmények között érkezett el augusztus 31., az előrehozott parlamenti választások napja Tíz párt indult a képviselői helyekért, de a szavazócédulákról hiányzott az addig legesélyesebbnek tartott Szabadságpárt neve... Néhány héttel a választás napja előtt Sulyok Dezsőt, a párt elnökét mondvacsinált ürüggyel megfosztották választójogától és olyan helyzetet teremtettek, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a párt indulását. Erre a Szabadságpárt kimondta feloszlását. Helyébe hat ellenzéki párt lépett és vette fel a harcot a kormánykoalíció négy, illetve a Bloldah Blokk két munkáspártja ellen. Ez volt az utolsó esély, hogy a magyar nép megmutathatta a világnak: elutasítja a kommunizmust és polgári demokráciát kíván. De a terror és a csalások miatt ez csak részben sikerült. A hírhedt “kékcédulák" segítségével a kommunisták 22 százalékkal a legerősebb pártként kerültek ki a szavazásból és a kormánykoalíció négy pártja együttesen megszerezte a szavazatoknak több mint felét. Azonban, ha a két munkáspárttal szembenállók szavazatait összesítjük, nagyjából ugyanezt a képet kapjuk, amit az első magyarországi szabad választás eredménye bizonyított ország-világ számára: a két szélsőbaloldali marxista párt együttesen kapott 37 százalékával szemben állt a nem-marxista pártokra adott 63 százalék. A magyar nép elsöprő többsége újra kinyilvánította, hogy nem kér a szélsőbaloldalból. (S ehhez hozzá kell tenni, hogy a szociáldemokratáknak egy igen jelentős része sem kívánt együtt menni a kommunistákkal: egy évvel később ezért is számolta fel Rákosi az egész szociáldemokrata pártot és olvasztotta be - sok-sok ezer munkásárulónak kikiáltott régi, becsületes szociáldemokrata párttag eltávolítása után - a saját, Moszkva céljait kiszolgáló bolsevista pártjába.) A választások után Rákosiék természetesen győzelmet hirdettek, majd hozzáláttak a Parlamentbe bekerült ellenzéki pártok kíméletlen felszámolásához. Csalást, hamisításokat és törvénytelen eszközöket is igénybe véve, először a második legnagyobb ellenzéki párt. a Pfeiffer-párt mandátumait semmisítették meg. majd az ellenzéki pártok között legtöbb képviselőt nyert Kereszténydemokrata (Barankovics) Párt működését tették lehetetlenné és mindkét párt vezetőit emigrációba kényszerítették vagy letartóztatták. A többi kisebb ellenzéki párttal gyorsan végeztek, a szociáldemokraták önállóságát pedig “munkásegység” címén megszüntették és erőszakos eszközökkel végrehajtották a pártegyesítést. Végül a hajdani többségi pártot, a már csak önmaga árnyékaként szereplő Kisgazdapártot is feltétel nélküli behódolásra kényszerítették: a kommunisták vezetése alatt álló Népfront megalakulásával elveszítette jelentőségét, szerepét és önálló arculatát. neve és címe csupán telefonkönyvi adattá vált. Rákosiék előtt nyitva állt az út a teljes hatalomátvétel felé, amit 1948-ban, a Fordulat Évében meg is valósítottak. Addig még csak egyetlen ellenfelet kellett eltávolítaniok az útból, a viharral dacoló magányos tölgyként álló Mindszentv József hercegprímást. Az ország népének túlnyomó többsége benne látta azt a férfiút, akit valóban vezetőjéül fogadna el. Aki nem hagyta el nyáját a legkritikusabb órákban sem és egymaga szállt szembe a vörös áradattal. Ha az ötven év előtti eseményekre emlékezünk, fel kell idéznünk 1947. augusztus 20-át, azt a Szent István-napot, amikor a pesti Bazilika előtt tízezrek hódoltak a Főpap előtt, demonstrálva hitük és vallásuk mellett. Diadalmas ünnep volt ez a nap és ki gondolt akkor arra, hogy alig több mint egy év múlva az ország herceg- prímása mindenkitől elhagyatva, megalázott rabként fog fegv- őrei között állni? A kommunisták már akkor elhatározták: végeznek vele és csak az alkalomra vártak, hogy rácsaphassák a börtönajtót. De akkor már raboskodott az országnak egy igen
