Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. január papi munkáját. Komolyan vette jelmondatát, amelyet a katonából lett püspöktől, Szent Mártontól vett: "Uram, ha még szükséges vagyok népemnek, NEM UTASÍTOM VISSZA A MUNKÁT." Főpásztori életének mozgatója az imádság és a lelki élet volt. Csíksomlyón így buzdít: "Imák tömör hangja, bűnbánati zsoltárok panaszos dallama, a Mária-énekek üde csengése száll és követi a szélben a lengő lobogókat." - "Tudjuk, hogy nincsen rendezett emberi élet, ha nem igazodik az Istentől adott rendhez. Ezért választottuk a téveteg emberi elme találmányai helyett az isteni bölcsesség biztos útját." Itt említem még meg, hogy az 1946. május 7-i párizsi döntés alapján Erdély hárommillió magyarja újra román uralom alá kerül. Az igazságos és tartós béke egyik feltételét így fogalmaza meg: "Az erkölcsi elvekre épült új rendben nincs helye a nemzeti kisebbségek nyílt vagy rejtett üldözésének, kulturális vagy nyelvi sajátosságai elnyomásának, gazdasági képességük akadályozásának, természetes szaporodási képességük csökkentésének... Nem vállalhatjuk többé ezt az igazságtalan és megalázó helyzetet. És kérjük.• ne kényszerítsék ezt ránk azok sem, akik a sorsunk feletti döntés jogát maguknak tartják fönn." — Hallgathatott-e Márton Áron, amikor látta, hogy népe és hívei elvéreznek? A vértanú nép püspöke vállalkozott arra, hogy szót emel, és tiltakozott az embertelen bánásmód ellen. Groza miniszterelnökhöz levelet intézett és nyolc pontban foglalta össze a "sérelmeket": "...a magyarság helyzetével és hangulatával tisztában vagyok. Érintkezen a magyar társadalom minden rétegével, ismerem a falu helyzetét éppúgy, mint a munkásságét. Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közönbös... A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendező elveként megjelölt. És ha a nemzetek közötti békét őszintén akarjuk előmozdítani, úgy gondolom, a kibontakozás útját ebben az irányban kell keresnünk" Közben folytatta, azaz újból elkezdte a régen félbeszkított bérmálásokat. Beszédei, amelyek tisztán evangéliumi szelleműek voltak, a hit alapjait kiemelték, ám az emberi jogokat is hangsúlyozták. 1957 és 1967 között házi őrizetben van. Mivel útjaival, működésével a román hatóságok nem voltak megelégedve, ezért mozgását korlátozzák: vagyis a püspöki palota s annak kertjére és udvarára, valamint a püspöki székesegyházra. Ennek az időszaknak az elején a Vallásügyi Osztály egy területi inspektort megbízott, hogy állandóan jelenlegyen a püspöki hivatalban, minden beérkező és kimenő iratot ellenőrizzen, kivéve a szigorúan lelkiismereti tényeket. — A bérmautak beszüntetése után az egyházközségek előkészített csoportjai önként és sorra jöttek Gyulafehérvárra, hogy a püspök megbérmálja őket. Különösen nehéz helyzetet teremtett a rendszer azzal, hogy a hitoktatást a sekrestyére korlátozták, valamint szombatra és vasárnapra. Áron püspök körlevelet adott ki a hitoktatás kötelezettségére és anyagára vonatkozólag. 1967 után újra szabad! Újra mehetett hívei közé. Hadd idézzem felejthetetlen tanítását, amelyet a Csíkszeredái bérmáláson mondott: "A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön vezet át. Ezért a világban nem turista, nem is műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szerétéiből. ... A keresztény felelős. ... Nem lehet közömbös vagy érdektelen szemlélő ott, ahol veszélyben forog az igazság az erkölcs vagy a közösség jogos érdeke. ... Mindenki felelős mindenkiért. ... A keresztény élet nem kényelmes megalkuvás a mindenkori körülményekkel, hanem kemény feladat, melyet napról napra kell vállalni és megvalósítani" Átérezte híveinek anyagi és lelki helyzetét. Nem engedte meg magának soha a fényűzés legszerényebb formáját sem. Szerette a szegénység szellemét ruházatában és életvitelében. Mint éber főpásztor, híveiben megtapasztalta a hit krízisét, azért minden bérmaútjának központi témája volt a hitben való megerősítés. A világ és az egyház ügyeiről naprakészen tájékozott volt. Nagyon izgatták a magyar- országi események, és nem volt jó véleménnyel Casaroli bíboros-államtitkár ún. "keleti politikájáról". Szerették volna tisztázni és rendezni az egyház és az állam közötti viszonyt, ám Márton Áron nem volt hajlandó tárgyalni a betiltott görög katolikus egyház vezetői nélkül, inkább vállalta a Statutum-nélküliséget. Elve a következő volt. Elveinket nem adjuk fel, a kompromisszum nem kenyerünk, az udvariasságra viszont a szeretet kötelez. 1979-ben benyújtja lemondását egészségi okokra hivatkozva. 1980. áprilisi 2-i dátummal a Szentatya elfogadta és felmentette az egyházmegye kormányzása alól. A nagy püspök megható körlevélben búcsúzott híveitől, papjaitól: "Mint Főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni telketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. ... Bizalommal kérem a szülőket és papjaimat, úgy véssék be értelmükbe és szívükbe (ti a gyermekekébe és fiatalokéba) a hit igazságait, hogy a megtartó családi és otthoni környezetből kiszakadva se veszítsék el. A hitre építsék egyéni és családi életüket. Ezzel adják nekik a legdrágább örökséget." Ettől kezdve még tudatosabban készült a halálra. A nagy püspök tiszta fejjel, tudatosan vállalta a szenvedést. Csak egy alkalommal kapott morfiumot. Utána kijelentette, hogy nem óhajt ebből a gyógyszerből. Készült a nagy találkozásra... 1980. szeptember 29-én a püspöknek nehéz éjszakája volt. Reggel közeli munkatársai mellette imádkoztak. Már megvívta harcát, hiszen nagy csendességben lélegzett. 3/4 9-kor nagyon mélyet sóhajtva visszaadta nemes lelkét. Nagy csend borult az egész házra, Szent Mihály arkangyal az egyházmegye fővédőszentje, az ő ünnepén, hazakísérte lelkét a mennyei Atyához. 42 éven át volt jó pásztora papjainak és híveinek. És megkondultak a székesegyház nagyharangjai, mert igazán ekkor lett árva — atya nélküli — az erdélyi nép. Éppen Szent Mihály napján, székesegyházának búcsúünnepén nyert bebocsátást abba a házba, ahol nincs börtön, nincs házi őrizet, megalázó és fájdalmas betegség. Ennek a szomorú valóságnak 16. évfordulóján, 1996. szeptember 29-én ünnepi szentmise volt a gyulaié-
