Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-12-01 / 12. szám
1996. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 Hegyi Géza-----' Sty tél emléke Kecskéd sváb falu volt. Az iskolában is németül folyt a tanítás. A major, öt kilométerre a falutól, viszont magyar. Vagy tíz-ti- zenketten jártunk, végigtaposva napjában a tíz kilométert. Amikor leesett az első hó. többeknek az első őszi eső. kimaradtak az iskolából. Aztán egyedül jártam. Édesapám kimaradást nem engedélyezett. Még a Mikulás is "mellészegődött", mert nekem csizmát hozott. Meg havat is. Az első és a második osztály egy teremben tanult. Persze, irigyeltek a szép új csizmámért. A Mikuláson összemosolyogtak. A Jézuskáról meg azt mondták, hogy karácsonyfát nem hoz. Otthon este elpanaszoltam. Édesapám csak annyit mondott, majd meglátjuk. Keller Antalné tanító néni nem mondta, hogy melyik lesz az utolsó tanítási nap. De egy napon akkora volt már a hó, hogy én a havon haladva a Kálvária fala fölött ballagtam át. Az osztályba elsőnek érkeztem. Még sötét volt. Később kopogni kezdtek a klumpák. Derengett már az ablak is. Csodálkozva láttuk, hogy a hatalmas táblán hatalmas nyársféle van világosbarna színnel rajzolva. Ez a tábla mindig tiszta volt. Bejött Mariska néni. született Keller Antalné. hóna alatt egy csomag. Meggyújtotta a petróleumgőz-lámpát. A kályhában duruzsolt a tűz. Olyan otthonosság áradt el a teremben, amilyet ott még nem éreztem. A tanító néni pedig mesélni kezdett a szeretetről. A Szeretetről, Akit mi kis Jézuskának nevezünk. Aki elhozza az Isten szeretetét közénk. Aki az embernek törvényül adta a Szeretetet. Közben a keze csak járt, ahogy' forgolódotta tábla előtt. A "nyárs" pedig tartotta a hatalmas zöld ágakat. A teremben valami felemelő karácsonyfa illat kezdett teijengeni. Egyszercsak gyönyörű aranygömbök "jelentek meg" a tábla karácsonyfáján. Majd arany szaloncukrok. Végül a piros gyertyák arany fénnyel A karácsonyi illat pedig már mindenkinek feltűnt. A tanító néni feltűnés nélkül szórt a kályhára fenyőtűket. Váratlanul petoppant Kiss László plébános úr. Fölpattantunk egy Dicsértessékkel, persze ez Gelobt Sei-nek hangzott. Ő pedig leplezetlen csodálattal fordult a kész karácsonyfához, és belekezdett a Stille Nachtba. Nekünk intett, hogy énekeljünk. Aztán a Mennyből az angyal meg a Csordapásztorok következett. Mindenkinek adott egy-egy piros, fehér, zöld prominclicukrot. A Mariska néni pedig azt mondta, ha Háromkirályok után visszajövünk, ez a fa még ránk vár. A csomagból pedig még szórt fenyőtüskét a kályhára. Ahogy kifelé mentünk, mindegyikünk kapott egy-egy háromágú fenyőhajtást fehér gyertyával, kis piros maslival. s néhány jó szót a "boldog Karácsonyt!" mellé. Ő meg tőlem ötvenöt levelet a névnapjain... Az osztálytársak tömték a fülemet a folyosón, hogy azt az ajándékot nem is a Jézuska hozza. Ami otthon lesz a fa alatt, a szülők veszik. Ezzel kezdtem otthon, amíg édesapám gyönyörködött a kis ágban. A gonddal terhelt arca kissé mosolygott. A szeretet és a szegénység harmóniája csodákra képes! Húgom is odaszottyant az ölébe Aggodalmaskodott, hogy tán nem is jön a Jézuska. Szorongásunk csak nőtt. amikor édesanyám "átment" a barátnőjéhez. Teltek az órák. Mindegyik örökkévalóság volt. S hogy a nap nyugodni készült az azóta is legkékebb égen amit valaha láttam, édesapám fantáziája csodákat művelt. Az ablakból fölmutatott az égre, ahol egy' angyal repült. A megaranyozott fátyolfelhő széle valóban mozgott És láttuk a való- színűtlenül vékony fehér fátyolban a becsomagolt karácsonyfát, a csillagszórók sziporkáztak, tele volt arany angyalhajjal Húgocskámmal egymásra néztünk. Az ilyen szép karácsonyfát bizony mi meg nem érdemeljük Biztosan máshoz kerül ez a gyünyürűség. S amikor ismét az ablakra meredtünk, nem volt már sehol angyal, sehol karácsonyfa, sehol ragyogás. Akkor édesapám felöltöztetett bennünket. A szigorú hidegben kiballagtunk az erdő túlsó szélére. S csodák csodája, egészen alacsonyan, de nagyon messze, rengeteg angyalt, rengeteg karácsonyfát láttunk.. Igaz, olyan szép már egyik sem volt, mint az az egy. De a reménység ismét beköltözött szíveinkbe. Csak jut nekünk is! Talán egy! Csak olyan kicsi... Már koromsötét este lett. amikor hazaértünk a meleg szobába. Angyal se égen, se földön. A lámpagyújtás sem sokat segített. A mi lámpánk csak gyenge fényt adott. Szemem a táblára színezett karácsonyfán merengett. Már az égi fa elérhetetlennek tűnt. Édesapám is Aladdin csodalámpáját mesélte, de Karácsonyfát még ő sem tudott "kidörzsölni" belőle. S akkor édesapám elkezdte a Miatyánkot. Mondtuk vele mi is Még a "legyen meg a Te akaratod"-nál is bizonytalankodtam, elég jó- e éppen ma este ez a sor. De a mindennapi kenyér már megnyugtatott Sok gyereknek smalcbrótja sem volt. — Az Üdvöz- légy végén pedig soha nem hallott csengetyűszó úszott felénk a nagvszoba felől. Eldadogtuk a keresztvetést is. de már állva. Édesapám kézen fogott bennünket. A csengettyű csak csilingelt. A konyhában édesanyám éppen a hócipőjét vetette le. Látszott, hogy most érkezett Katicától. A szobaajtó meg kinyílt, a háttérben hatalmas, plafonig érő fa, csupa gyertya, szikrázó csillagszórók! De ez mind semmi! Hatalmas, szárnyas angyal, csengettyűjét csilingeltetve, a szoba és a konyha földjét nem is érintve, lábát sem mozdítva elhaladt előttünk, ki a vak- sötét éjszakába, anélkül, hogy az ajtót érintette volna. Én dadogtam a Dicsértesséket... A fa előtt hangtalanul álltunk. Elbűbölt bennünket, hogy az az angyal, aki a kék égen azt a gyönyörű karácsonyfát vitte, éppen nekünk hozta. -- Édesapám, édesanyám szót sem szólt. Amikor a csillagszórók elaludtak, édesapám belekezdett a Dicsőség, dicsőség éneklésébe. Ő akkor már húsz éve tudta, hogy az embernek a békesség a legfontosabb. Mennyből az angyal meg akkor vált nekünk megfogható valósággá: s édesapám kedvence: a Fel nagy örömre!... Amikor felszólította az egyszerű pásztort, hogy "térdeden állj!", oly szépen remegett a hangja, hogy bizony elsírtuk magunkat. S hogy megvigasztalódjunk, mehettünk a fa alá. Nem is kerültünk onnét elő vagy egy óra hosszat. Nem részletezem, hogy milyen gazdag ajándék került birtokunkba, de érettségiig tudtam, hogy nekünk, és csakis nekünk, az a gyönyörű, szőke hosszúhajú, talpig fehér, csilingelő
