Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

1996. január

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

13

Gondolatok az antiszemitizmusról

KI MIÉRT FELELŐS EBBEN AZ ORSZÁGBAN?

A kárpótlás ötlete az Antall kormány alatt fogalmazódott meg. Az elképzelés az volt, hogy azok az állampolgárok akik életüket vesztették, vagy a szabadságuktól voltak jogtalanul megfosztva, illetve törvénytelenül jelentős anyagi hátrányt szenvedtek, valamilyen formában megpróbálták kárpótolni. Azon persze lehet vitatkozni, hogy egy elveszett életért mennyi értékpapírt lehet számítani, de maga a gesztus nemes jellemre vall. Van azonban a kárpótlásnak egy különös zöngéje, mely talán már az ízléstelenség határát is súrolja. Ez pedig bizonyos izraeli körök köve-telése a zsidók újbóli kárpótlására.

SOÓSGÉZA

Menjünk vissza egy kicsit a történelembe. A zsidóság egy hazátlan nép volt, melyet egyetlen európai ország sem szívesen fogadott be. Eltűrni eltűrték, de polgáraival azonos jogot több száz éven keresztül nem kaptak. Magyarország volt az első állam a kontinensen, mely szakított ezzel a gyakorlattal, és még a múlt század végén deklarálta, hogy hazánkban a letelepedett zsidó vallású állampolgároknak egyenlő jog jár. Ez a törvény azt eredményezte, hogy a zsidóság nagy nagy előszeretettel vándorolt ide a Kárpát-medencébe. A magyar nép mindig toleráns volt az idegenekkel szemben. Jól megfért itt a szláv, a szerb, a sváb, a román, a bolgárkertész, vagy régebbről a jász és a kun. Miért is ne fért volna meg, hiszen mindegyik szorgalmával, új hazájának szeretetével rászolgált arra, hogy a befogadók elfogadják másságát. A zsidósággal egy kicsit más volt a helyzet. Üres zsebbel érkeztek /ami még nem lett volna baj/, de néhány év múlva többségük a gazdag középosztályhoz tartozott. Kétségtelen ügyes kereskedők voltak, de egy olyan zárt réteget alkottak, aminek tagjai nehezen integrálódtak. Bizonyos fajta elkülönülés, talán még szeparatizmus is jellemezte őket. Ami viszont elgondolkoztató, hogy a két háború között a gazdasági hatalom több minr 60 százaléka az alig 4 százalékos zsidóság kezébe került. Ez a folyamat, bizonyos ellenszenvet váltott ki a magyarságból, de mindezek a folyamatok és azok következményei nemcsak hazánkra voltak jellemzők. Érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy az antiszemitizmus kiírthatatlan gyökereiért vajon maga a zsidóság mennyiben felelős.

A harmincas évek végén születtek olyan törvények, melyek valóban a zsidóság bizonyos jogait szűkítették. Ilyen törvények már az Egyesült Államokban is léteztek, de Európa más országaiban sem voltak ismeretlenek. Ahogy ma is születnek kisebbségeket korlátozó törvények a mai Szlovákiában vagy Romániában, illetve Jugoszláviában, gondoljunk csak a koszovói albánokat sújtó megalázó rendeletekre. Szlovákiában, illetve Romániában ezek a törvények az ott élő és államalapító magyarságot sújtják, alkotmányos jogait csorbítják. A művelt Nyugatot ez nem igazán zavarja. A háború és annak következménye lett hazánk német megszállása. A megszállás előtt a zsidóság bizonyos jogi megszorítások ellenére is biztonságban élt. Maga Kál- lay miniszterelnök mondta egyszer, hogy amíg ő hangosan zsidózik, addig a zsidóságnak nincs mitől félnie. Ami a megszállás után történt, azért a magyar nép nem felelős. Egy ország egy idegen hatalom lerohanása után identitását veszti, és a kollaboráns kormány prominens tagjain, illetve a megszállókon lehet csak számonkérni az elkövetett törvénytelenségeket. A háború alatt a francia, illetve a holland zsidóság többsége elpusztult, mégsem bélyegezték sem a francia, sem a holland népet bűnös nemzetnek. A történtekért a magyarságot egyedül bűnös nemzetnek kikiáltani enyhén szólva is arcátlanság. Az, hogy mégis ez történt, ennek megvannak az okai.

1945 után a háborút túlélt, illetve a táborokból visszajött zsidóság terrorizált egy egész nemzetet. Az ország tényleges vezetői a Moszkvából visszatért zsidó urak voltak, akik irányították ezt az egész hecckampányt. A bűnös nép mítoszát ekkor kezdték kelteni. A cél az volt, hogy egy bűnös népnek el kell tűrnie a vele szemben alkalmazott atrocitásokat. A zsidóság megkapta a kitelepített, deportált magyarság ingó és ingatlanát. Magas állásokba kerültek, és egy kisebbség uralkodott a többség felett. Nem arról van szó, hogy a holocaust nem egy szörnyű katasztrófa volt. Az volt, aminek soha többé nem szabad megismétlődnie. Hiszen ártatlan emberek, gyerekek estek áldozatul egy őrült tébolynak. Csak ezért a magyar nép nem felelős. Egy két személyt joggal felelőssé lehet tenni, és ez többségében meg is történt. A kollektív felelősség bűncselekmény a magyarság ellen. Márpedig a háború után ez történt, melynek kihatását napjainkig viseljük. A zsidóság a keresztények vagyonából többé-kevésbé kárpótolva lettek. Arról nem beszélve, hogy a Németország területén munkatáborokban dolgozó zsidóság egy része Németországból komoly anyagi kárpótlást kapott. Itt jegyezném meg, hogy a nyugati hadifogságba került magyar katonák után a magyar államnak jelentős összeget utaltak át azzal a céllal, hogy a volt hadifoglyoknak juttassák el, melyet az állam az utolsó fillérig eltulajdonított. De mind ez csak a jéghegy csúcsa. A háború alatt több százezer magyar katona került szovjet hadifogságba. Ugyancsak több százezer magyart hurcoltak el minden indok nélkül a frontok elvonulása után szintén keletre. Volt köztük gyerek és nő szépszámmal. Végülis, hogy mennyien kerültek ki, ma már nem mondható meg pontosan. Nem készült róla kimutatás, számukat csak becsülni lehet. A polgári lakosság elhurcolása legalább annyi-