Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. január rübb lehet a "kisantant" visszaállítása Jugoszlávia, Románia és Szlovákia között Magyarország fékentartására. Ezt a folyamatot felerősítheti Lengyelország és Csehország gyorsított NA- TO-felvétele. Erősítheti ezt az is, ha Moszkva a szélsőségesek oroszországi győzelmével egy alternatív biztonsági rendszerre törekedne, amelyet összekötne ezzel a "kisantanttal". Ha a magyar kisebbségek egyesülése bekövetkezne, akkor ez a kisebbségek megjelenésével járna Magyarországon is, ellenirányú folyamatot indítva meg. Ha viszont a történelmi határok visszaállításának irányzata érvényesülne, ismét megjelenhetne a független Erdély, amely Románia és Magyarország között egyensúlyozásra törekedne. * Őszintén szólva, a szerző logikája nagyon nehezen követhető! Az sincs kizárva, hogy a szélsőségesek szerepének emlegetésével, gondolatai házi, belső használatra szolgálnak. Erdély kiegyensúlyozó szerepének-jellegének említése igen frappáns és megragadó gondolat. Úgy rémlik, - a nem is olyan túl messzi múltban —, létezett egy úgynevezett Fejedelemség, amely közvetítő volt és amelyet "Erdély Aranykora"- ként szoktunk emlegetni. Az a körülmény, hogy a fenti eszmefuttatás Románia fővárosában magyar nyelven jelenhetett meg, igen figyelemre méltó. Akkor, amikor egyesek számára a világ vagy fekete vagy fehér, felvillan egy másik színkép, talán a szivárványé, amelyben minden szín — piros-fehér-zöld vagy piros-kék- sárga - békésen ragyoghat... Mátrai Béla (Budapest) * * * jfíeoél w ÚÁlÁzd/nll Kedves I.! Az ország helyzetéről kevés jót lehet elmondani. A társadalom már nyakig jár a mocsárban. Alkotmányosság tán csak emlék, mint amilyen tíz éve volt. Ledermedünk ettől, mert szemközt- verve már ötvenhatunk is! Harminckilenc éve léptek ki Nagy Imréék a jugoszláv követségről. - Akkor is őrültségnek voltunk tanúi. Most is. — Akkor a fennhéjázó rettegés jellemezte a kormányt. Ma a cinizmussal palástolt hozzá-nem-értés. “Most tél van és csend és hó és halál" (Vörösmarty), száznegyvenöt évvel megírása után ez is véresen igaz. Egy nem is nagyon rideg, fagyos éjszakán elszenderedett tizenhárom “csöves”, reggelre csak kihűlt tetemük maradt. Kora délelőtt a rádió bemondta. Maró könnyeket nem csak belőlem indított el a hír. De délben már a hír nem volt hír! Pedig vártam. Bővítményekkel. Ki vagy kik a felelősök? Egyáltalán: kik voltak ők? Magyarok? Külföldiek? Kisebbségiek? Munka- nélküliek? Családjuk volt-e? Azok tették-e ki a szűrüket?... Nem. Azóta sem, semmi. Délben már az szerepelt a hírekben, hogy Kanada és az Egyesült Államok határvidékén tizenheten haltak meg a hófúvásban. “Überoltak” minket! Gondolom, a hórétegben is. Ott, nem tudom, mekkora volt a hó, itt még öt centiméteres sem volt. De a rádió és a sajtó már a mi tizenhármunkról szót sem ejtett. Állam, kormány, társadalom föl van mentve. Egyik város a másik után állítja le a távfűtést az arasznyi falvastagságú panelnegyedekben. Alternatív lehetőség sincs a fűtésre. Kéményt sem építettek beléjük. Marad a szabadtűz a konyha közepén... Elárasztottak bennünekt a importkoldusok. Minden aluljáró, mélyvasút-állomás, villamoskocsi az övék. Teljesíteniük kell a mormát a maffiafönöknek, mert baj lesz, ha nem. Mehet a kodus haza koldulni, ha itt nem teljesíti a feladatát. (Gondolom nem árulok el valami szocialista “high-tech”-ot az amerikaiaknak, mert itt az a fáma, hogy ezeket a módszereket is a legfejlettebb kapitalista országoktól sajátította el az a szellemi elit, amely különbözően nevesített ösztöndíjakból képződött ki a puhakádári érában.) Nem lehet azonban nyugodt az az ember sem, aki még a lét peremén tengődik csak. A nyolc-tíz forintért fölvásárolt búzából elő lehetne állítani - ha nem is háromhatvanért! - egy kiló kenyeret, a haszonkulcsokat sem feledve, húsz-huszonkét forintért. Mégis elérte a kenyér kilónkénti ára a száz forintot, s ez csak éppen a legolcsóbb válfaja a magyar kenyérnek. A paraszt persze, sem a bankoktól, amelyek fölvásárolták a búzát, sem a külkereskedelmi vállalatoktól, amelyek 40-45 forintot kasszíroztak egy kiló búzáért, egy fillért se kap, de a vetőmagot már az exportárak alapján határozzák meg számára. A rendszer, mert ez már nem kormány és nem párt, ez a rendszer rosszabb eredményeket és következményeket hoz ránk, mint akármelyik korábbi. S itt figyeljen Amerika! — ennek a szöveges indoklásában már nincs a két világháború, sem a negyvenöt éves szovjet terror. Ezt már színtisztán amerikai politikusok, közgazdászok, bankárok nevével hitelesítik. Hogyan lehetne elvárni azoktól, akik csak magyarul próbálják megérteni helyzetüket, hogy mindig hozzágondolják az igazságot is?!... Afelé halad az ország, amerre itt senki nem akar menni. S ez úgy fogalmazódik meg, mintha az amerikai út vezetne ide. S a Thürmer (Munkáspárt) NATO-ellenes akciójáról sem szabad megfeledkezni. Őkelme gyors egymásutánban bejárta Moszkvát, Pozsonyt, Bukarestet, Belgrádot, és rekordgyorsasággal összegyűjtött 143 ezer hiteles aláírást a népsza- vaztatáshoz. Demagógiája: dönts, hogy eszel-e, melegedsz-e, vagy állig fegyverben éhesen, fagyoskodva véded-e a Nyugatot?... Ez ugye, mint aki halkan belelépett... (a harmadik világháborúba!). De azt is mondhatnám, hogy a Nyugat mindig csak világpusztulás-méretü katasztrófák után lépi meg az akkor már kényszerített lépéseit. Most saját jólétét féltve, sem a NATO-t, sem az Európai Közösséget nem nyitja meg előttünk. Kétségtelen, a mi gyors beléptetésünk röpke százmilliárd dollárba kerülne tíz év alatt. De csak egy, és csak véletlenül elengedett atomrakéta, vagy csak egy hagyományos tültetü egy atomerőműre, Amerikának vagy a “müveit” Nyugatnak, többszáz milliárd dolláros kárt jelentene, de azonnal!... így méltóztassék számolni az, akinek ez egyébként kutyakötelessége! Hát így vagyunk, az Újesztendőt várva, kedves I.! Mindenkinek a legjobbakat kívánom: Hegyi Géza (Budapest)
