Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
1995. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 géig még voltak a fiatal szülők között istenfélők, hazaszeretők és keresztény erkölcsökben felnőtt anyák, akik összetartották a családot és apák, akik a külvilág ellen oltala- mazták a családi tűzhely biztonságát. Aztán mindennek végeszakadt. Két okból is: először, mert felnőtt és családot alapított egy új nemzedék, amelynek tagjai már a kommunista környezetben nevelkedtek, kisdobos, úttörő és KISZ körökben erőszakolták beléjük az ideológiát, a családok pedig éppen ezért védtelenekké, nyitottakká váltak a külvilág, a morálisan lezüllött társadalom különböző hatásai előtt. A másik ok az ötvenhatos forradalom és szabadságharc bukása nyomán keletkezett trauma, a csalódottság, a kiábrándultság és frusztráltság (írná tíz mai közírónk közül kilenc, akik nem átallják használni ezt az angolból átvett divatos, ám ronda szót, aminek értelmét pontosan kifejezik a magyar megfelelők), amiknek együttese önzésre, egoizmusra, a közérdektől és a közügyektől való elfordulásra késztette az állampolgárokat. Akik úgy látták jónak, ha forradalmár és ellenzéki gondolatok helyett inkább azon törik a fejüket, hogy miképp lehet leggyorsabban meggazdagodni, hogyan lehet legkönnyebben egy Trabantot "szerezni" és egyáltalán: milyen úton-módon lehet elviselhetőbbé tenni az életet, anélkül, hogy az ember beleártaná magát a "nagyok" dolgába és kellemetlen helyzetbe kerülne. Más szóval: hogyan lehet megalkudni az adott körülményekkel és legjövedelmezőbben belesimulni, beleilleszkedni a rendszerbe. Ami úgyis annyi ideig fog tartani, mint a török hódoltság, minek hát kapálózni ellene? Ezek az évek aztán végképp képlékennyé tették a gerinceket és elmosták még azoknak a keveseknek maradék öntudatát is, akik 1956 után egy darabig reménykedtek valamiféle komprimusszumos megoldásban, a hatalom és a nép észszerű konszenzusában. Később aztán ~ egészen más okok miatt - a rendszer lassan belülről kezdett rothadni, teljesen függetlenül a társadalomban itt-ott jelentkező és működni kezdő erőktől, amelyek egyébként olyan gyérek és a tömegek előtt oly rejtettek voltak, mintha egy jelentéktelen partmenti áramlás hatását viszonyítanánk a teljes világóceán tömegéhez. Az elnyomott országokban itt-ott jelentkező mozgások hatása a nagy egészre olyan volt, mintha a kakas kukorékolásának tulajdonítanék a napfelkeltét. Ne tévesszük össze az okot okozattal. A bomlást, a kommunizmus rozoga építményének megingását s végül összeomlását olyan földcsuszamlások okozták, amiknek bekövetkezéséhez ugyan hozzájárult a népek szabadságvágya (amit tartósan elnyomni nem lehet) de a végkifejlet a világtőke aknamunkája, a két szuperhatalom katonai és gazdasági versengése s végül a Szovjetunió anyagi csődje miatt következett be. Teljesen függetlenül attól, hogy jelentkezett-e földalatti ellenzék Magyarországon vagy bármelyik más csatlós országban, nyomtak-e sza- mizdatot itt vagy ott, mert ezek a felszín alatti áramlatok nem rendítették volna meg a Kreml és a KGB hatalmát, mely utóbbinak mindig lett volna annyi ereje, hogy lakat alá tegye a kandalló melletti összeesküvőket, akik zárt ajtók és lesötétített ablakok mögött csóválták rosszallóan a fejüket: ejnye-ejnye, ebből még baj lesz! Aztán később már el sem kell ehhez vonulni: nyíltan lehetett kritizálni a rendszert, mert a hatalom hagyta ezt. Akkor ez felelt meg az érdekeinek és a máltai megállapodásnak is... De amíg ide eljutott a magyar társadalom, addig minden erkölcsi tőkéje semmivé foszlott és tartását is elveszítette. Egy megroppant gerincű néptől pedig hiába vár- nók, akár a 48-as, akár az 56-os nagy elődök nyomába tudjon lépni. A nagy többség számára kényelmetlenné vált ezekre még gondolni is, de tartalmuk, gondolatviláguk, szabadságigényük is idegen lett a mindennapok megalkuvásához, az elvtelen kompromisszumokhoz szokott generációknak. Hiszen kényelmesebb előre szájbarágott szövegeket ismételni, mint nagyobb szólásszabadságot követelni és vállalni az önálló gondolkozásban rejlő veszélyeket. Mivel pedig most elsősorban a március 15-re való emlékezés vezeti toliamat, azé a száznegyvenhét esztendő előtti márciusé, aminek legnagyobb vívmánya a sajtószabadság volt, befejezéskép hadd vessünk egy futó pillantást a magyar sajtó mai helyzetére. Ha végigtekintünk a spektrumon, ebben a sajtóban bizony nem sok örömünk telhet. Nem mintha a sajtószabadságot magát hiányolhatnánk, hiszen e téren nem lehet kifogás: Magyarországon ma mindent meg lehet írni, még annál többet is... Amit hiányolunk, az kultúrált hang, az újságíróknak a hírekhez, az eseményekhez való "hozzáállása" és a viszonyuk egymáshoz. Hogy ez utóbbi milyen -- enyhén szólva rendezetlen --, azt legjobban az a konferencia érzékelteti, amelyet "Egy csónakban..." címmel a közelmúltban rendeztek Budapesten a hazai újságírótársadalom részvételével. Amerika igazán a (néha túlzottan is) szabad verseny hazája s ennekfolytán sűrűn adódnak ütközések, a nem is mindig tiszta eszközökkel folyó konkurren- ciaharcra is van elég példa, de hogy a sajtóban valaha is sor kerüljön egy ilyen jellegű békéltető-egyeztető konferenciára, az elképzelhetetlen. Egyszerűen nincs szükség rá, mert a demokrácia önszabályozó szerepe kiküszöböli mindazokat a problémákat, amelyek a lapok és azok munkatársai között adódnának és adódnak is bőven ott, ahol a demokratikus gondolkodás még nem vált általánossá. A demokráciát még tanulni kell a magyar sajtó munkásainak, ami természetes, hiszen honnan a csudából szokták volna meg a demokratikus gondolkodást, egymás véleményének tolerálását és egyáltalán, magát a kulturált vitatkozást. Hiszen amit négy évtizeden át űztek, az nem újságírás, nem a vélemények kifejtése volt, hanem a felsőbbség által engedélyezett és sugalmazott szövegek szolgai továbbítása. Ezért volt a magyar sajtó olyan szürke és egyhangú, ezért voltak a különböző újságok annyira egyformák negyven éven keresztül, hiszen mindenki egy húron hegedült és a játék lehetősége minimális volt. De kevés olyan újságíró működött azokban az években, aki egyáltalán késztetést érzett arra, hogy akár ezzel a mininális játéklehetőséggel is éljen. Hiszen nem úgy nevelődtek, nem ezt sulykolták beléjük, hanem a feltétlen engedelmességet. Ami legtöbbjüknek kellemesebb is volt, mintha önálló megoldásokon kellett volna törnie a fejét... Mindennek volt ez nevezhető, csak éppen igazi újságírásnak nem. Sokkal inkább szövegmásolásnak, tolmá
