Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
1995. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 19 GÁBLER ANTAL: "ERŐSÖDIK A NÉMET BEFOLYÁS" Egy angol történelemtanár tapasztalatai Magyarországon-"Sajnos nem beszélek magyarul és nem tudok németül:" -kezdi beszámolóját az angol tanár, aki 1989 óta másodszor járt hazánkban. Cikkében kihangsúlyozza: tetszik neki a Dunakanyar, az ország fővárosa és nem utolsósorban szereti a híres magyar gyógyfürdőket. "Magyarországi élményeim" című írásában viszont kifogásol valamit s ezt elég komolynak tartja a londoni történelemtanár, hogy részletesen foglalkozzon vele. Cikkének fő témája az erősödő német befolyás Magyarországon. Ezt a tényt úton-útfélen tapasztalta második látogatása folyamán. Sok példát hoz fel, én csak néhányat említek. A balatoni üdülőhelyeken rájött, hogy az ottani külföldiek 80-85 százaléka német vagy osztrák. Megérti, hogy a legtöbb vendéglőben az étlap csak magyarul és németül van feltüntetve.-"Viszont bántotta a szememet, amikor néhány helyen, ahol elég sok angol, francia és belga túrista is megfordult: a német mellett az angol és francia turista teljesen háttérbe szorul." Majd így folytatja: "A második héten tapasztaltam a Budapest-Esztergom közötti útvonalon a hirdetések - pl. kiadó szobák panzióval, szállodai és vendéglői plakátok -, teljesen a balatoni tendenciát mutatják. A gyógyfürdőkről nem is beszélve. Természetesen, a legdrágább pesti szállodákban nincs nyelvprobléma. De én nem tudom megengedni magamnak a méregdrága luxusszállókat... Nem vagyok elfogult ember s így semmi kifogásom a német nyelv használata ellen. Azt sem vitatom, hogy a művelt és szorgalmas német nép megérdemli a hangadó szerepét az európai közösségben, ahol már harminc éve a mozdony szerepét játssza. Történelmi tény viszont, a jelenlegi tagállamok közül: Franciaország, Belgium, Luxenburg, Dánia, Hollandia és Görögország, mind német megszállás alatt éltek a második világháború alatt. Személyes tapasztalataim szerint - a fent említett országokban -, sehol sem rajonganak a németekért. Az elkövetkezendő tíz évben Magyarországnak nagy szüksége lesz az összes tagállamok jóakaratára. Tudniillik, az új tagok az Európai Unióban, papíron mind egyenjogúak, de valóságban, sokszor a szeniorítás elve érvényesül. Éppen ezért, egy lóra tenni mindent nagyon rossz politika. Az egyoldalú német befolyás, hosszútávon, csak ártani fog a magyar érdekeknek. A marxista emlőkön nevelkedett magyar diplomatáknak, ezt meg kell majd tanulniok. Az összeköttetéseket ma nem keleten, hanem Brüsszelben és Washingtonban kell kovácsolni. Egyébként tapasztalataim, nem változtatták meg jó véleményemet Magyarországról. 1996-ban újra ellátogatok Budapestre, de ezúttal praktikus leszek, viszek magammal egy angol-magyar szótárt" -fejezi be cikkét az angol történelemtanár. MATUSKA MÁRTON: A MEGTORLÁS NAPJAI BAJMOK Negyvenöt tavaszán a bajmoki vasúti átjáró közelében a kövesút mellett szántani akart a föld tulajdonosa. Ki is ment igáslovaival, de szántani nem tudott, mert a lovak nem akartak rámenni a földre. A helybeliek ma is szent borzongással mesélik az esetet, s jelentőségteljesen egymásra néznek. Senki sem mondja, hogy azért, mert néhány hónappal e szántási kísérlet előtt ott, azon a helyen temették el a Bajmokon kivégzett helybeli magyarokat.-Értesülésem szerint mintegy 150-160 ember van ott eltemetve. A kivégzők között ott volt Farkas Imre törökbecsei születésű fiatalember, aki otthon önként jelentkezett partizánnak. Itt beosztották a bajmoki kivégzők közé. Nem tudom, hogyan teljesítette a feladatát, de onnan visszajövet már ki volt ábrándulva. Ö az építész, aki az ötvenes évek végén megtervezte az akkoriban épült új vasútállomást Újvidéken. Nem tudom, mi lehetett az oka, de nem sokkal később külföldre emigrált, és ma is Kanadában él, Torontóban. Ez az információ dr. Uzon Miklós nyugalmazott szabadkai ügyvédtől származik. A bajmoki vérengzésekről rajta kivül senki más nem volt hajlandó név szerint nyilatkozni, sőt némelyek még névtelenül sem. Tőle ered az a tájékoztatás is, hogy jogásztársa, az akkor még a szabadkai bíróságon tevékenykedő Vukovics Iván, aki később Vajdaság Legfelsőbb Bíróságának elnökeként vonult nyugdíjba, meghirdette 1948 tavaszán, hogy mindazokat, akik a környéken a háború utolsó hónapjaiban eltűntek, holttá lehet nyilváníttatni a szabadkai bíróságon. Erre olyan nem várt esemény történt, amely miatt az akciót azonnal le kellett állítani. A hozzátartozók tömege ugyanis elárasztotta a bíróság épületét, és olyan tömeghisztéria csapott föl, hogy a bíróság képtelen volt nem csak ezt, hanem másfajta munkát is végezni. Elég könnyű megmagyarázni, hogy azok a lovak miért nem akartak rámenni a szántani való földre. A helybeliek azt feltételezik, hogy ekkor indult bomlásnak a sok tetem, s mivel nem volt fölöttük elég vastag földréteg, a lovak megrettentek a földből előszivárgó szagoktól. Lehet, hogy ez volt riadalmuk oka, de feltételezhető az is, hogy az ősszel - itt is október végén, halottak napja táján - kivégzett és eltemetett emberek fölött még puha a föld, és a lovak patája besüppedt, már pedig ilyen talajra a ló semmilyen kényszerítő erővel nem hajtható rá. Különösen nem az olyan igásló, amely soha más földön nem járt, mint amilyen a dűlő út vagy a szántó, esetleg a kövesút. Az a bizonyos földdarab, ahol a tömegsírt feltételezik, a háború utáni három-négy évtizedben parlagon hevert, a gazdája nem művelte. Csupán néhány évvel ezelőtt törték fel ismét, s irtották ki róla az időközben igencsak elburjánzott mindenféle gyomot, bokrokat. A névtelenül nyilatkozó bajmokiak elbeszélése: "Csütörtöki napon összeszedték a férfiakat. Azt mondták,
