Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
1995. január AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 is. És ezekután mit tesz a sajtó? A sajtó mélyen hallgat, sőt dicséri a szakértő kormányt, a kormány szociális érzékenységét. Ők csak egyfajta pénzügyi politikát tudnak elképzelni, amit még a marxista egyetemen tanultak: össze kell adni, mennyire van igénye az államháztartásnak s azután ki kell facsarni a vállalkozókból és magánemberekből, amennyire szükség van az állam zavartalan működésére. Hogy egy példát mondjak: a privatizálásból 170 milliárd forintnak kellett volna 1994-ben befolynia az államkasszába, de mivel ez nem jött be és az összeg hiányzik, a kormány egy részvénytársaságot kötelezett arra, hogy külföldön vegyen fel hitelt és azt fizesse be a költség- vetésbe. Megoldották a magyar költségvetés gondját. Mert minden munkanélkülit kötelezni kell arra, hogy vegyen föl 20 ezer forint OTP-kölcsönt és azt fizesse be az államháztartásba. Ezzel el fog tűnni a költségvetési deficit és az elvtársak újra szervezhetik a vadászatokat...- Állítom, hogy mai napig ez a kormány több csalárdságot és baklövést követett el, mint az Antall-kormány 12 év alatt elkövetett volna. De akkoriban, ha csak a látszata fölmerült annak, hogy valami nincs egészen rendben, akkor az egész sajtó azzal foglalkozott. Egy másik példa: a rádió és a televízió helyzete. Mint ismeretes, elbocsátottak innét száz embert, mind olyanokat, akik csak mocskolták a magyar tudatot, a magyar kultúrát és az identitásunkat, állandóan áskálódtak minden olyan ellen, ami magyar, hazudtak, csaltak. És akkor ugyan mit tett a sajtó? Az egész világot telekürtölte, hogy Magyarországon lábbal tiporják a sajtószabadságot, kék szalaggal kivonultak az utcára és tüntettek, Göncz Árpád köztársasági elnök pedig a világ kormányaihoz fordult a sajtószabadság megvédéséért. Most, amikor tönkreteszik a lapokat, amikor megszűnnek a tágyi- lagos sajtótermékek, amikor csupán a televíziótól 300 embert rúgtak ki 24 óra alatt és még csak kenyeret sem adtak a kezükbe, akkor ez megfeleld a demokráciának, megfelel a Chartának és a köztársasági elnöknek. És még egy másik példa: három évig nem írta alá a köztársasági elnök az Antall-kormány előterjesztését a rádió és a televízió vezetőinek kinevezésére, mondván, hogy nincs hatpárti konszenzus. Mert a szocialisták és a liberálisok nem akarták azokat az embereket, akiket mi javasoltunk a rádió és a televízió élére. Most mi történt? Még folytak a pártközi tárgyalások, amikor Horn Gyula már aláírta a kinevezési okmányt, aztán elküldte egy félemelettel följebb a köztársasági elnök úrnak, aki azt gondolkodás nélkül aláírta. Nem kereste a hatpárti egyeztetést és a konszenzust...- Ugyanígy megtévesztették az ország népét az EXPO kérdésében. Egyszerűen hazudtak. Rossz kimutatásokat hoztak nyilvánosságra, azt mondták, ha megcsináljuk a világkiállítást, az 40 milliárdba fog kerülni az országnak. Arról viszont senki sem beszélt, hogy a kellő szakértelem nélkül vezetett bankok sorra csődbe mentek, mert fedezet nélkül adtak hiteleket és egyszerre elfogyott a pénz. Ilyenkor nyugaton becsukják a felelősöket, akik a betétesek pénzét elherdálták. No de mivel a betétes pénze az állam pénze, az állam megvédte kedvenc elvtársait és meghirdette a bank-konszolidációt. Ez a szép kifejezés azt jelentette, hogy az állam 380 milliárd hiányt pótolt a bankoknál, ezért hitelt vett föl, aminek csak az egyévi kamata a kétszerese annak, ami miatt a világkiállítást lemondták. És amikor ezt elmondtuk a parlamentben, a baloldal majnem kifütyült. Mert elmondtam, hogy az EXPO nekünk arra kellett volna, hogy megmutassuk a világnak: mi már ezerszáz éve élünk itt a Kárpátmedencében és hogy a haza számunkra nemcsak tartozik-követel, nekünk a haza sokkal többet jelent, mint ami pénzben kifejezhető. Ezután Hasznos Miklós elmondta egy legutóbbi élményét, amiben akkor részesült, amikor a közelmúltban, mint a Parlament környezetvédelmi bizottságának alel- nöke, egy küldöttséget vezetett Horvátországba. Zágrábban a köztársasági elnök után a második közjogi méltóság, a parlament elnöke fogadta őket és a kölcsönös üdvözlések után nagyon szép beszédet mondott Horvátország és Magyarország történelmi kapcsolatairól. Ennek során kijelentette, hogy 1918-ban a horvát parlament téves döntést hozott, amikor kilépett az Osztrák-Magyar Monarchiából és a magyar szövetségből, hogy államközösségre lépjen Szerbiával. Mi ez, ha nem Trianon megkérdőjelezése? - tette fel a kérdést Hasznos Miklós. És ez megjelent a horvát sajtóban, a magyar külügyminisztérium erről írásban értesítette a küldöttség vezetőjét és megkapta a Magyar Távirati Iroda is. Jellemző a mai magyar sajtóra, hogy erről egyetlen újság sem írt egy szót sem, hiszen ebben nacionalizmus, irredentizmus van. Végül a szónok még arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg több kisebb ellenzéki lapot és folyóiratot adnak ki Magyarországon, ami nem más, mint az erők szétforgácso- lása. Ha a helyi jelentőségű kis lapokra fordított pénzeket és az erőket egyesítenék, akkor talán létre lehetne hozni egy olyan országos napilapot, ami fegyvert jelentene az ellenzék kezében.- Az egyetlen lehetséges út számunkra az -- foglalta össze végezetül Hasznos Miklós a tennivalókat hogy az önkormányzati választáson visszaszorítsuk ezt a hatalmas többséget. Mert ha ez most nem sikerül, ha ezek az arányok megmaradnak, ha nemcsak a parlamentben lesz hetvenvalahány százalékuk és nemcsak a kormányzat, a végrehajtó hatalom az övék, hanem az övék lesz a községháza, a képviselőtestület, övék a polgármesteri hivatal is, akkor szembe kell néznünk a tényekkel, hogy az 1998-as választáson az esélyünk szinte egyenlő lesz a nullával. Mert akkor ez a bulldózer kíméletlenül le fog hengerelni bennünket, a hazugság, a demagógia, a sajtó, a tömegkommunikáció mindenféle agymosásával, hiszen ebben négy évtizedes gyakorlatuk van.- Nehéz idők várnak ránk és ezekben az időkben a széthúzással nem megyünk semmire. Csak az segíthet rajtunk, ha megvan az akarat az egységre. Nem lehetünk egymás ellen, amikor a halálos ellenségeink vannak a hatalmon. Nem vezethet sehová az a mentalitás, hogy nem baj, ha én senki vagyok, de te se legyél valaki. Ezzel a szemlélettel a legnagyobb szolgálatot tesszük a halálos ellenségeinknek. S ha ezen nem tudunk változtatni, akkor hiába tűzzük ki a piros-fehér-zöld kokárdát március 15-én és
