Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron (1956) AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ XXXI. évf. 2. szám 1995. február STIRLING GYÖRGY: SZÁMVETÉS Miképp az előző esztendő, úgy 1995. is bővelkedik számunkra jelentős és többségükben szomorú évfordulókban. A most induló évben oly sűrűn követik egymást a félévszázados évfordulók, hogy bízvást nyithatnánk egy állandó rovatot"Ötven éve történt" címmel. Hogy akik átélték azokat az időket, feleveníthessék emlékeiket, a későbbi generációk pedig a már lassan kihaló szemtanúk hiteles vallomásaiból ismerhessék meg azt a tragikus kort, amikor "két pogány közt egy hazáért" őrlődött, pusztult a magyar. Néhány hónappal ezelőtt már foglalkoztunk ezeken a hasábokon a hazánk jövőjére nézve oly sorsdöntő 1944-es esztendő legfontosabb eseményeivel - a március 19-i német megszállás által előállt helyzettel, Magyarország hadszíntérré válásával, majd az október 15-i fordulattal, amikor mindenki válaszút elé került, de akár így, akár úgy döntött, az Apokalipszis négy lovasa végigszáguldott a sokat szenvedett országon s a szörnyű vég elkerülhetetlennek bizonyult, az összeomlás bekövetkezett —, ezért most hadd vessük szemünket a közvetlen múltra, arra az ötven évvel később bekövetkezett korszakra, mely — ha más körülmények, más feltételek között is, de szintúgy sorsdöntő volt s amelyet már valamennyien átéltünk. Ami azonban tanulságnak - meglehetősen szomorú tanulságnak -- éppúgy nincs híjával, mint a távolabbi múlt. Hadd készítsünk most, az Újév első heteiben mérleget az előző esztendőről, számvetést arról, mi is történt e tizenkét hónap alatt és nem tévesztett-e ismét utat a magyar nép?... * Gondolatainkat az 1994-es évnek három fontos eseménye körül kell csoportosítanunk, mert ezek befolyásolták döntően a történések menetét és határozzák meg (alighanem hosszabb időre) hazánk sorsának alakulását. Az első volt Antall József halála, ami ugyan még 1993. decemberében következett be, de hatása 1994-ben mutatkozott meg. Lezárult az Antall-korszak, ám befejeződött a magyarországi demokratikus átalakulás első négy éve is és mint arra a későbbi eseményekből (félő, hogy nem alaptalanul) következtetni lehet, ez a folyamat, melynek elindítása kétségkívül az elhúnyt miniszterelnök nevéhez fűződik, ha nem is véglegesen, de megbicsaklott. Mert az öt hónappal később bekövetkezett törés -- a kommunista utódpárt választási diadala és a keresztény-nemzeti kormánykoalíció bukása, a nem várt 180 fokos fordulat - erős kétségeket támaszthat az emberben arra nézve, hogy a volt elvtársak minden fogadkozásuk ellenére komolyan gondolják-e a demokrácia továbbépítését vagy suba alatt szép csendben vissza próbálják lopni azt a rendszert, melyhez 40 éven át hozzászoktak s amely életelemük volt. Minden bizonnyal erre törekszenek, hiszen önmagából senki sem tud kilépni és ki amiben felnőtt, nevelkedett - családi kör, iskola, kisdobos, Úttörő és KISZ, szovjet egyetemek és pártszemináriumok légköre -, az egy életre rányomja bélyegét gondolkodásmódjára. Ennek határt egyesegyedül az szabhat és óvatosságra csak az késztetheti őket, hogy rá vannak szorulva arra a kapitalista Nyugatra, amit negyven éven át szapultak-gyaláztak és a tőkések jóindulatát nem akarják eljátszani, mert akkor bizonytalanná válnak a dollárjuttatások, hitelek és segélyek. Bár azt Hornék is jól tudják, hogy a kapitalisták nem finnyásak és nem érzelgősek: adtak ők már Kádár idejében is nyakló nélkül, ha nem is szerelemből, hanem búsás kamat reményében. No meg volt emögött nem kevés politika is: egy eladósodott ország mindig ki van szolgáltatva a hitelezőinek és úgy kell táncoljon, ahogy azok fütyülnek. Ez is az erősen vitatható értékű un. fellazítási politikához tartozott, ám a Wall Streeten és washingtoni világbanki körökben ez a szemlélet dominált, amikor 1980-tól kezdve szinte számolatlanul dugták Fekete János és társai feneketlen zsebébe a dollárkötegeket, amikből azok igen jól éltek, de (szerencsére) jutott belőle a magyar népnek is. Ugyanis a zseniális kádári gazdaságpolitikai koncepció az volt, hogy (amit nem kellett Moszkvába továbbítaniok vagy az imperializmus ellen küzdő népek lázadásainak finanszírozására felajánlaniok) ezekből a kölcsönökből fedezték a népélelmezési cikkek állami ártámogatását és biztosították a gulyáskommunizmus tűrhető életszínvonalát. Mivel pedig nem beruházásokra és nem modernizálásra használták fel a kapott hiteleket, a magyar gazdaság évtizedekkel maradt le a Nyugat mögött, viszont a Kádár-rendszer számára politikai haszon származott belőle, mert "János bácsi" népszerűsége (nyugati pénzekből) nőttön nőtt. Jóllehet már számtalanszor leírtam volt az elmúlt két
