Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel./fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 18 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 16 dollár. Kanadába (légipostával) 19.50 dollár. Tengerentúlra (hajópostával) 20.00 dollár, légipostával 30.00 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt cikkek a közlésnél előnyben részesülnek. évtizedben, csak a teljesség kedvéért jegyzem meg újra, hogy ezáltal a nyugatiak hozzájárultak a kommunizmus fenntartásához és élettartamának meghosszabbításához, amiben támogatta őket az emigráció otthoniakkal bratyizó szárnya is. Bár erre azt is lehet válaszolni, hogy noha rövid távon ez így igaz, hosszú távon mégis az a kapitalista stratégia érvényesült, hogy az eladósodásba az egész szovjet-szocialista tábor belerokkant és nem bírván a versenyt, összeomlott. Pestiesen úgy is lehetne mondani, hogy saját dugájába dőlt, de látványos vagy drámai összeomlásról valóban nem lehet beszélni, mert abban még akkor is van tragikum, ha történetesen az ellenségünkkel történik. (A kutya se szerette vagy sajnálta a náci-Németországot, ám pontosan fél évszázada bekövetkezett összeomlásában volt valami tragikus.) A szovjet blokk vége - élén a nagy SZU- val és beleértve a magyarországi kommunizmust is - nem egy földindulás erejével rázta meg a világot, hanem úgy enyészett el, úgy rothadt szét és olvadt semmivé, mint amikor a szemétdombra vetett hasznavehetetlen öreg rongy pár hónap alatt szertefoszlik. Silány rendszerek silány módon végzik. Persze az 1994. májusában (ismét) uralomra került kommunista együttes (aminek számos tagja tevékenyen közreműködött az ország tönkertételében és kifosztásában) nem esett a feje lágyára és jól tudja, hogy még akkor is számíthat a Wall Street és a Világbank támogatására, ha kicsit balrább is áll attól, amit a Lajtától nyugatra igazi demokráciának neveznek. Mert Hornék tapasztalatból tudják, hogy a Nyugat nem egyforma mértékkel mér: Isten tudja, miért, mi okból (tessék kitalálni, mindenkinek a fantáziájára bízom) a tőkések jobban tartanak a jobboldali veszélytől, mint a baloldalitól és százszor inkább ajnároz- nak akárhol egy rózsaszínű rendszert, mint egy olyat, amelyiknek netán nemzeti vagy keresztény "stichje" van. És forradalmi húrokat se pengessen senki, mert nyugaton nem szeretik a hirtelen, erőszakos változásokat, még ha százszor indokolt és jogos is s egy egész nép áll az uralkodó rendszer ellen felkelők mögött. Csak semmi zűrzavar, mert az zavarja az emésztésüket s abból soha nem származik jó. Békés átmenet, szerves integrálódás (mint annakidején a Kis- singer-Sonnenfeldt duó javasolta volt) s akkor segítenek. Hornék tudják, mitől döglik a légy és biztosak a dolgukban: nem baj, ha a demokrácia kicsit csorbát szenved, ha elnyomják a tőlük jobbra álló sajtót (amikor őket próbálták elnyomni, bezzeg volt nagy óbégatás Londontól Washingtonig és jaj de aggódtak egyesek a magyarországi demokrácia sorsáért —• Árpi bácsi sugalmazására), a forma kedvéért legyen jobboldali ellenzék, csak éppen dísznek (mint a Horthy-korszakban is volt baloldali ellenzék a Parlamentben, de sok vizet nem zavart), s akkor jönni fog a pénz. Ha nyakig eladósodik is az ország, ki törődik vele? Lehet, hogy csak négy évig tart ez a váratlanul érkezett pünkösdi királyság, le kell szedni a fölét mindennek, amig övék a hatalom (és a dicsőség...). 1994. harmadik meghatározó eseménye a decemberi önkormányzati választás volt, amely jelentőségében nem hasonlítható ugyan össze a parlamenti választásokkal, de jelen esetben, amikor egyrészt az volt a kérdés, hogy a szociálliberális koalíció tovább tudja-e erősíteni hadállásait, másrészt az ellenzéki pártok képesek-e összefogásra, nagy volt a tét. Az ellenzéki pártok azzal a tudattal készültek erre a választásra, hogy — mint Hasznos Miklós Clevelandben megfogalmazta volt - ha ismét a baloldal győz, azaz országszerte birtokba veszi a törvényhatósági testületeket és az ő emberei ülnek a polgármesteri székekben, az 1998-as képviselőválasztásokon senki sem tudja kibillenteni őket a hatalomból. Mert a következő három év alatt úgy bebetonozzák magukat oda, hogy nem lehet majd fölvenni velük a versenyt. Nos az eredmény nem lett annyira lesújtó, mint a májusi képviselőválasztáson volt, de örülni sincs okunk. Az MSZP ugyan ismét a legerősebb pártként került ki a küzdelemből (májushoz képest az SZDSZ pedig kevésbé jól szerepelt), és noha a választás a szociálliberális koalíció sikerének jegyében zajlott le, ez a siker nem volt annyira egyértelműen meggyőző, mint fél évvel azelőtt. Számunkra egyetlen vigasztaló momentum az lehetett ezen a választáson, hogy a polgármesterek és az önkormányzati testületi tagok elsöprő többsége a független jelöltek közül került ki, ami azzal kecsegtet, hogy ha nem is tartoznak az ellenzéki pártokhoz, de legalább a kormánykoalíció pártjai felé sem elkötelezettek és munkájukat feltehetően valóban mindenkitől függetlenül fogják végezni. Fennforog azonban annak az alapos gyanúja, hogy a független jelöltek voltaképp régi apparatcsikok, a régi kommunista rendszer emberei voltak, akik csak álcázás végett indultak pártonkívü- liként, de a szívük voltaképp a baloldal felé hajlik és annak a malmára fogják hajtani a vizet. Ez a lehetőség fennáll, de óvatos becslés szerint igen jelentős számú olyan jelölt is befutott, aki egyik párthoz sem húz és munkája során elfogultság nélkül csak a köz javát nézi majd. Függetlenségét pedig a továbbiakban is meg tudja őrizni. Ennek a decemberi választásnak több tanulsága is volt. Először is az, hogy a baloldal féléves, meglehetősen
