Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-03-01 / 3. szám

1994. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 21 lyáról Egyidejűleg átadta azoknak a szerződéseknek a listáját is, amelyek a megál­lapodások alapjául szolgálhatnak. Az én véleményem is az, hogy ebben a kérdésben a szakértőknek kell dönteniük Különben sincs jelenleg Horvátországnak pénze arra, hogy nagyobb beruházásokba kezdjen. A háború, s az ezt követő újjáépítés minden erejét igénybe veszi Vannak azonban nagy közös fela­dataink amelyek megoldása mindkét ország javát szolgálnál” — véli a nagykövet Kijárás a tengerhez Alekszander Sole szerint a két ország útjainak és vasútvonalainak korsze­rűsítésére kellene megkülönböztetett figyelmet fordítani. Sürgősen meg kellene építeni a Budapest-Zágráb-Rijeka autó­mat, hogy Magyarország természetes kijárást kapjon az Adriára, s szabad ten­geri kikötőhöz jusson. Másik nagy lehetősége az együttműkö­désnek Magyarország bekapcsolása a tu­rizmusba, nemcsak állandó élelmiszer- szállítással az Adriára, hanem szállodák építésével is. A dalmát tengerpart nem­csak a magyar nyaralókat, de a magyar tőkét is várja IHír-lapI (i.s.) A KDNP első harminca- DÖNTÖTTEK AZ ORSZÁGOS LISTÁRÓL ­Ülést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt intézőbizottsága. Ezen döntés született a párt országos listáján sze­replő első harminc jelölt sorrendjéről. A jelöltek listájának összeállí­tását gondos és alapos előkészítés előzte meg - mondta Füzessy Tibor, a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő miniszter. - A helyi szervezetek, ezer pártag és az intézőbizottság által java­solt nevek alapján állította össze azt a javasolt névsort, amelyet az intézőbi­zottság részére beterjesztett. Az elnökség javaslatával szemben Szukái Ferenc, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára, mezőgazdasági szakértő jóval előbbre, a nyolcadik helyre került, mig Rótt Nándor, az Országgyűlés környe­zetvédelmi bizottságának elnöke nem került be az első harminc jelölt közé. Surján László pártelnök arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett az intézőbizottság mai döntésével, el­mondta: "Ha egy 25 ezer fős pártból 30 embert sorrendbe állítva meg kell nevezni, akkor úgyszólván reménytelen az elégedetlenség. Én is hiányolok in­nen neveket, nem feltétlenül tudnám megnevezni, hogy kihelyett. Ez azon­ban bizonyos fokig örömmel tölt el, hiszen a párt képes lett volna erre a 30 helyre hatvan rátermett embert megnevezni, s ez mindenképpen jó dolog. Azt azonban tiszta szívből kívánhatom minden pártnak, amely országos listát tud állítani, hogy le­galább ennyi békességgel és egymásra támaszkodással tegye, mint ahogy azt most mi tettük." Latorcai János, aki nem régen lépett be a Kereszténydemokrata Nép­pártba, azért került a negyedik helyre, mert az intézőbizottság tagjai elé­gedettek voltak az ipari miniszternek a párt programjának kidolgozása során végzett komoly munkájával. Arra a kérdésre, hogy Rabár Ferenc volt pénzügyminiszter miért csak a 31. helyre került, Surján László elmondta: Rabár Ferenc a közeljövőben nem kiván gyakorlati képviselői munkát végezni, de a munkája iránti elismerést jelzi a párt intézőbizottságának az a döntése, hogy az országos lista 31. helyére került. A KDNP országos listáját Surján László, a párt elnöke vezeti. Őt sorrendben követi: Varga László, Füzessy Tibor, Latorcai János, Keresztes Sándor, Csépe Béla, Szilágyiné Császár Terézia, Szakái Ferenc, Gáspár Miklós, Hasznos Miklós, Giczy György, Pálos Miklós, Semjén Zsolt, Isépy Tamás, Kovács Kálmán, Rubovszky György, Inotay Ferenc, Lukács Miklós, Benya László, Birkás János, Gerencsér Veronika, Seszták László, Maróthy Géza, Ursprung János, Harrach Péter, Csenger-Zalán Attila, Rusznák Miklós, Bagdy Gábor, Mészáros Gyula, Mikola István. Tudjman horvát elnök bejelentette, hogy Zágráb újabb többezer főnyi katonai egységet küld Boszniába, az ottani horvát közösségek érdekeinek védelmére, amelyeket a moszlim erők offenzivája veszélyeztet. Ezzel a lépéssel Horvátország hozzájárul az egymás ellen harcoló három hadviselő fél között immár közel két éve folyó háború kiterjesztéséhez és még messzebbre tolódik annak reménye, hogy egyszer helyreállhat a béke Boszniában. Al­bright asszony, az Egyesült Államok UN nagykövete kor­mánya nevében tiltakozott a lépés ellen és figyelmeztette Tudjmant, hogy a Szerbia elleni szankciókat kiterjeszthetik Horvátországra is. — A boszniai háború egyébként újabb áldozatokat követelt a helyszínen dolgozó sajtótudósítók soraiból: Mostar közelében egy gránát telibetalált egy olasz televíziós csoportot szállító gépkocsit és három embert megölt. Az olasz televíziósok kocsija egy Vöröskereszt szállítóoszloppal haladt Mostar felé és kisidőre megállt, hogy az operatőr a közelben zajló összecsapásról készítsen felvételeket. Eközben érte találat a gépkocsit. Ezzel csaknem egyidőben az angol segélyszolgálat egyik gépko­csiját fegyveresek Szarajevótól északra feltartóztatták és amikor a sofőr vonakodott átadni az autót, lelőtték. A ko­csin utazó másik két angol állampolgárnak sikerült elmenekülnie, de mindketten megsebesültek. Az Egyesült Nemzetek adatai szerint Boszniában eddig 35 újságíró és 11 vöröskeresztes halt meg harci cselekmények következ­tében. A történtek hatására a légi beavatkozást eddig el­lenző Boutros-Ghali ENSZ-főtitkár is beleegyezését adta az akcióhoz. FMH

Next

/
Oldalképek
Tartalom