Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-03-01 / 3. szám
1994. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 tudna egymásra találni a hazai magyarság és mi az oka annak, hogy mindeddig ez nem történt meg? Olyanvalakivel beszélgettem a minap erről, aki jól ismeri ugyan a kérdést, de abban teljesen érdektelen. Bölcsen egy mondatban foglalta össze a véleményét, így: "Nem tudják, hogyan kezeljenek benneteket és annyira fáznak ettől, hogy inkább meg se próbálják..." Lehet, hogy itt van a kutya eltemetve, de az biztos, hogy (különböző, már ezerszer meghányt-vetett okok miatt) baj van a kezelésünkkel. Mintha két nyelven beszélnénk. Hogy mennyire nem tudják otthon kezelni a nyugati magyarokat, akik dolgozni, segíteni mentek haza, illetve milyen ellenérzéssel kezelik őket, arra épp az utolsó hetek szolgáltak négy pregnáns példával is. Párhónapos hazai munka és vendégszereplés után kitették a szűrét Teleki Pálnak, aztán Szekeres Szabolcsnak, kifelé áll a rúdja az Idegenforgalmi Hivatal elnökének, s végül folyik a "fúrás" Tom Kennedy ellen, akit a Tájékoztatási Hivatal munkatársául hívtak meg nemrégiben Budapestre. Őket sem tudták kezelni, ezer és egy ok miatt, pedig valamennyien az úgynevezett "demokrata" emigrációhoz tartoztak és nem vették fejét soha egyetlen kommunistának se... Ha még velük sem tudtak szót érteni az otthoniak, hogyan tudnának velünk, akik szigorúbb mércével mérjük és ítéljük meg az elmúlt évtizedeket. Talán egy új generációnak kell felnőnie otthon ahhoz, hogy az egymásra találás megvalósulhasson s mivel addigra a "régi gárda" már úgyis a temetőben lesz, majd a nyugati magyarság második nemzedékével, a mi magyarnak megtartott fiainkkal és leányainkkal kell megtalálniok egymás kezét. De mi sem adjuk fel reményt, hogy türelemmel és megértéssel közelebb kerülhetünk egymáshoz és egymásra találhatunk. S akkor nem lesz külön nyugati magyarság, ilyen vagy olyan jelzővel illetett emigráció, határontúli magyarság, otthoni magyarság, csak egy: magyarság. Gábler Antal: MÁRCIUSI ÜZENET Március tizenöt - Dunaparti szél Tavaszi álom, magyar kikelet; Régen történt...hogy paktum nélkül Kiálltak ők, a szabadság mellett. Isaszeg, Vác, dicső Komárom: Feltámadt újra a bágyadt tömeg, Petőfi szavalta a "Nemzeti dalt"; És tűzbe indult - fiatal, öreg. Ma zászló leng a Parlament előtt S egy Kossuth kép az iskola falán Meséli, az ünneplő magyarnak: a Bátrak győztek - Március Idusán. "A KULTÚRA A DIPLOMÁCIA TRÓJAI FALOVA" A washingtoni magyar nagykövetség nemcsak a Magyar Köztársaság diplomáciai képviseletének szerepét tölti be az Egyesült Államokban, de a magyar kultúra egyik előretolt támaszpontja is a világ e hazánktól oly távoleső, ám jelentőségében az első vonalban álló pontján. S hogy ez így van, az a nagykövetség kulturális ügyekkel foglalkozó tanácsosának, Szabó Csabának az érdeme. Vele beszélgettünk felbecsülhetetlenül fontos munkájáról a nagysikerű szerda esti gálakoncert szünetében, amikor a világhírű Bartók-vonósnégyes és Vázsonyi Vilmos zongoraművész szerepelt a nagykövetségen. —Amikor közel négy évvel ezelőtt Washingtonba kerültem — emlékszik vissza a kezdetre Szabó Csaba —, a gazdasági ügyek tartoztak hozzám, ami természetesen következett addigi pályafutásomból. Egy szép napon azonban kitudódott, hogy szükség van valakire, aki a kulturális ügyekkel foglalkozik. Mindig arra készültem, hogy kultúr- diplomata legyek, természetesen megpályáztam a helyet és meg is kaptam. Akkor már voltak elképzeléseim egy széleskörű kulturális programról és hozzákezdtem annak megvalósításához, amihez nemcsak a nagykövet úrtól, de otthonról, a Külügyminisztériumtól és a Művelődési Minisztériumtól is megkaptam a szükséges jóváhagyást és segítséget. —Mi volt ennek a programnak a lényege? — Első pillanattól kezdve azt tartottam szem előtt, hogy ne csak ápoljuk kulturális örökségünket és hagyományainkat, de igyekezzünk is azt bemutatni a külföldnek, nevezetesen az amerikaiaknak, mert van mire büszkék legyünk és ezen a téren versenyképesek vagyunk bármelyik nemzettel. Meggyőződésem, hogy egy követség feladatai közé tartozik nemcsak politikailag képviselni az országot, hanem terjeszteni a kultúráját is, mert a kettő összefügg és kiegészíti egymást. Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a kultúra a diplomáciában a trójai faló szerepét tölti be: egy kulturális esemény olyan embereket is vonz és összehoz, akikkel máskor nem lenne könnyű oldott légkörben találkozni és beszélgetni. Az életünk részét jelentő kultúra alkamat nyújt erre, ami mindenképp hasznára válik az országnak. —Milyen szempontok vezetnek a programok összeállításában? — Több irányelvet tartok szem előtt és elsősorban változatosságra törekszem, hogy a rendezvények széles skálát öleljenek fel. Zene, irodalom, előadóművészet, kiállítások, képzőművészet, filmbemutatók váltogatják egymást s közben nagy súlyt helyezek a folklórra, a magyar népművészet értékeinek bemutatására. Ami a szereplők kiválasztását illeti, igyekszem meghívni elsősorban hazai művészeket, azután ittélő magyarokat, végül olyan amerikaiakat, akiknek van valami közük a magyarsághoz, pld. Lisztet vagy Bartókot játszanak. Nagyon fontosnak tartom
