Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Boldog, békés, áldásokban gazdag Újesztendőt Kívánunk minden kedves olvasónknak és munkatársainknak! AMERIKAI MAGYAR Ára 1.50 USA dollár ÉRTESÍTŐ XXX. évf. 1. szám B. Ú. É. K. 1994. január STIRLING GYÖRGY: KONGRESSZUSI KÖRKÉP CLEVELANDBŐL- Hasznos Miklós beszéde az Újságírószövetség ülésén A XXXIII. Magyar Kongresszus, ami november utolsó hétvégén, az amerikai Hálaadás ünnepét követő napokban zajlott le Cleveland városában, ezúttal alapvetően eltért az előző években megszokott magyar találkozóktól és — anélkül, hogy ezzel csökkenteni akarnám az előző három évtized kongresszusainak értékét és jelentőségét - fontosságban túlnőtt azokon. 1993. őszén nemcsak a nyugati magyarság, a világon szétszóródott emigráció képviselői jöttek el Clevelandbe, hanem hazai magyar politikusok is, olyan nagy számban, amire még nem volt példa, mióta a két éve elhunyt Nádas János bátyánk megálmodta a magyar találkozók gondolatát és 1960-ban rendezett első magyar kongresszussal megnyitotta azt a sort, ami töretlenül vezetett napjainkig. Azokban az években még más feltételek között gyűltek össze az emigráció tagjai Clevelandben, Magyar-Amerika fővárosában, az amerikai Debrecenben. Merőben más volt a világpolitikai helyzet s abban az időben más feladatokat rótt a sors az emigrációra. A hatvanas években még a kádári bosszúkorszak nyomása alatt szenvedett otthon a magyar nép s akik a szabad világban éltek, azoknak az volt a kötelességük, hogy a hallgatásra ítélt otthoniak helyett szóljanak s az ő érdekeiket képviseljék a szabad világban. Amiből logikusan következett a teljes szembenállás a kommunista diktatúrával és elzárkózás a rendszerrel s annak uraival (de nem a magyar néppel!) való minden kapcsolat elől. A clevelandi találkozók és kongresszusok híven képviselték ezt a szellemet közel három évtizeden keresztül és (kulturális érdekeket őrző s ápoló szerepükön kívül) a nemzeti emigráció leghatásosabb politikai fórumai voltak. Mindez lassú módosuláson ment át akkor, amikor a diktatúra puhulása nyomán otthon megkezdődött az ellenzékiek tevékenysége és — a Szovjetunióban végbemenő változások következtében - lazulni kezdtek a bilincsek. A nyolcvanas évek végén rendezett találkozókra már meghívást kapott és eljött a hazai ellenzék egyik-másik reprezentánsa is és Cleveland kapcsolatot jelentett a hazai magyarság nemzethű része felé. Aztán lezajlottak az 1990es szabad választások és azon az őszön már a Magyar Köztársaság hivatalos képviselői is megtisztelték részvételükkel a kongresszusokat: képviseltette magát a köztársasági elnök, a kormány és a washingtoni nagykövetség is. Ezzel új fejezet kezdődött a magyar találkozók történetében és más feladatok léptek a régiek helyére. Mivel a szabad választások révén az egész magyar nép hosszú évtizedek után végre valódi képviselethez jutott, a clevelandi kongresszusok feladták az addigi elzárkózó politikát: a tanácskozások központi kérdésévé az vált, hogy miképp lehet gyümölcsöző együttműködést kialakítani az ország javára és milyen eszközökkel tudná segíteni az emigráció a hazai demokratikus átalakulást, a gazdasági és politikai kibontakozást. Sajnos egy-két év tapasztalatai alapján az emigrációnak és a clevelandi kongresszusoknak, illetve a nyugati magyarság azon résztvevő szervezeteinek látniok kellett, hogy egyrészt a hazai kormányzat nem tart igazán igényt az emigráció segítségére, másrészt arról is meg kellett győződnünk, hogy az otthoni politikai átalakulás sem halad az általunk elképzelt és kívánatosnak tartott irányban. Mindez együttvéve fokozatosan azt eredményezte, hogy a közös clevelandi platformon álló emigrációs szervezetek a kormány helyett inkább annak ellenzékével (természetesen nem a balszélről, hanem a jobbfelől bíráló ellenzékiekkel) keresték a kapcsolatot és ha ugyanakkor nem is zárkóztak el olyan mértékben a hatalomtól, mint a pártállami időkben, fontosabbnak ítélték az ellenzéki vélemények meghallgatását, mint a kincstári optimizmusból fakadó lakkozott kormánytájékoztatók kritika nélküli elfogadását. Mindez magától értetődően Cleveland "érted haragszom s nem ellened" mottójú segítőszándékából következett, amelynek fókuszában a nemzet érdeke s az ország megsegítése és nem a kormánypolitika feltétlen támogatása állt. (Mert a kettő nem mindig fedi egymást.) A clevelandi kongresszusok résztvevői mindig nemzetben gondolkoztak (azokban az években is, amikor ez nem volt veszélytelen és az érdekeknek igen pontos mérlegelését kívánta, mert a magyar ügy vélt szolgálatában sokan utat
