Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. január AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel/fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József - Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 17 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 doll. Kanadába (légiposta) 18.50 doll. Tengerentúlra (hajópostával) 18.50 doll., légipostával 28.50 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt kéziratok a közlésnél előnyben részesülnek. ELHUNYT VÖRÖSVÁRY ISTVÁN Néhány nappal nyolcvanadik születésnapja után váratlanul meghalt Vörösváry István újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, az emigráció egyik legelterjedtebb lapja, a Kanadai Magyarság főszerkesztője, a legnagyobb nyugati magyar kiadóvállalat, a Weller Publishing kiadója. Vörösváry Istvánról "Aki már hazatalált..." címmel nagyon szép nekrológot közölt a Pesti Hírlap december 10-i számában, amelynek szerzője felsorolja az elhunyt pályafutásának fontosabb állomásait és méltó emléket állít ennek a sohasem lankadó energiájú, élete utolsú percéig dolgozó férfinak. Vörösváry István a magyar betű szerelmese és szolgája volt. Egész életében a magyar írást szolgálta: fiatalon kezdett újságírói és szerkesztő-kiadói karrierjét a második világháború tragikus vége, a szovjet megszállás törte derékba. Az otthoni meghurcolás elől családjával együtt nyugatra ment, ahol először Argentínában csinált újságot, majd áttelepült Kanadába, ahol kezdetben a Magyar Élet című lapot adta ki, majd átvette a Kanadai Magyarságot, amit élete végéig szerkesztett. Közben megalapította könyvkiadó vállalatát, mely többek közt olyan szerzők műveit gondozta, mint Fekete István, Kovács Imre, Mindszcnty József, Habsburg Ottó, Horthy Miklós és Márai Sándor, akinek több kötetét is kiadta és aki végrendeletében őrá bízta irodalmi hagyatékát, azok kiadásának jogát. Páratlan volt az a munka, amit Vörösváry István a magyar betű és a magyar irodalom érdekében nyugaton végzett és az általa kiadott, kiadóvállalata emblémáját viselő kötetek őrzik emlékét. Nemcsak az emigráció, de az egyetemes magyarság számára is pótolhatatlan veszteséget jelent Vörösváry István távozása, akit őszinte szívvel gyászolunk. Nyugodjék békében! tévesztettek, átlépve azt a keskeny mesgyét, ami a nemzetpolitikát a kollaborálástól elválasztotta s ezzel akarva nem akarva több kárt okoztak, mint hasznot) és most, a rendszerváltás után sem váltak kormány- vagy pártpolitika elkötelezettjeivé, hanem nemzetpolitikát folytatnak. Következésképp súlyt helyeznek a velük azonos alapokon álló keresztény nemzeti világnézetű ellenzék véleményének megismerésére is. Ez a tendencia már érvényesült az 1990 utáni kongresszusokon, amikor például az ellenzéki álláspont olyan hangadói kaptak szót Clevelandben, mint Csurka István, Hasznos Miklós képviselők és Kunszabó Ferenc író. Az emigrációnak a kormány politikájával szemben fokozódó fenntartásai aztán a harmincharmadik kongresszusra oda vezettek, hogy ezen az 1993. novemberében összehívott eszmecserén a Magyarországról érkezett vendégek sorában már többségben voltak a kormány politikájával szembenálló hazai politikusok - országgyűlési képviselők és más közéleti szereplők --, akik egy-egy felszólalásukban és tájékoztatóikban bizony többször is szigorú kritikát mondtak a kormány munkájáról. Hogy az erről szóló hazai kommentárokból mutatóba egyet kiemeljek, a Népszabadság szerint "kemény, olykor szélsőséges és igazságtalan bírálatok érték a kormányt és a kinyilvánított szándék ellenére nem a magyarság összefogása, hanem a pártpolitikai megfontolás csengett ki.” Hogy ez így volt-e, ezen nem vitatkozom (mert a népsza- badságékkal sem a múltban, sem a jelenben nem tartottam érdemesnek vitába szállni) és sem a mondat első, sem a második részében foglaltakat nem kívánom most cáfolni, hiszen aki a kommentárt írta, maga nem vett részt a clevelandi kongresszuson és nem tudom, kik voltak az informátorai. Mindenesetre jellemző, hogy a "szélsőséges" kritikákkal szemben éppen a kabinettel engesztelhetetlenül szembenálló posztkommunista Népszabadság védi meg a magát keresztény-nemzetinek valló kormányt (lásd az 1944. őszi Pesti Posta "modern pesti átkok" sorozatát, melybe beleillik a mai képből ez az új átok: védjen meg téged a Népszabi...), ezzel tovább lovagolva azon a vesszőparipán, mely szerint a nyugati magyarság felett megállt az idő, hangsúlyozandó azt a hazai berkekben magát csökönyösen tartó hiedelmet, hogy az emigráció (különösképp az amerikai) szélsőjobboldali s ezért a hazai "szélsőjobb" reprezentánsait tekinti partnereinek. Noha jónéhányszor leírtam volt, hogy a "bal" és "jobb" — de különösképp a "szélsőjobb" — politikai kategóriák ma már idejétmúltak s csak az egyszerűség kedvéért használom őket, nyomatékosan le kell szögeznem: sem otthoni, sem emigrációs viszonylatban nem beszélhetünk "jobboldali szélsőségekről", csupán a kormány politikáját nemzeti és keresztény szemszögből bíráló irányzatról, ha úgy tetszik világnézetről, melynek jegyei az otthoniak gondolkodásában azonosak az emigráció álláspontjával. És ennek semmi köze a pártpolitikához. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy több független, illetve ellenzéki párthoz tartozó országgyűlési képviselő (MIÉP, Piacpárt, Érdekpárt) mellett résztvett a celevelandi tanácskozásokon
