Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-02-01 / 2. szám

6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. február Ebben a testet-lelket őrlő munkában teljesen fel­áldozta magát, aminek elismerése életében - sajnos - hiányzott. Minden közéleti embernek szüksége van munkáját segítő tárgyilagos bírálatra, de elismerésre is. Amikor a gyász idejében országszerte elhangzottak a munkásságát di­csérő beszédek, méltató cikkek jelentek meg, arra gon­doltam, hogy jó lett volna, ha ezekből az életében többet kapott volna. Megrázó volt látni, ahogy százezrek 4-5 órát várva menetelnek, hogy lerójják kegyeletüket a parlamentben el­helyezett koporsója előtt. Sajnos életében százan sem voltak, akik felvonultak volna a parlament elé, hogy mun­kájáért kifejezzék köszönetüket és megerősítsék abban a küzdelemben, amellyel hazájáért és a halálos betegsége el­len harcolt. Dr. Antall Józsefet nagy megbecsülés övezte kül­földön, ebből idehaza - tisztelet a pár kivételnek - nagyon keveset kapott. Sokszor elmondtam, ami egy hazai napilapban meg is jelent, hogy "a miniszterelnök a politikai keresztet viszi a politikai Golgotán, de Cirenei Simonokkal nem találkozik, és ostorcsapásokat bőven kap,” Shakespeare Antoniusa mondja Julius Caesar sír­jánál, közéleti emberekre utalva:-A jó mit ember tesz, gyakorta sírbaszáll vele, a rossz túléli őt. Ez légyen Caesar sorsa is? Dr. Antall József sorsa nem ez volt. A rossz sír- baszállt vele, a jó túléli, amit a nemzet hatalmas meg­mozdulása is igazolt. A századunk nagy temetése lezajlott és töp­rengéseink közben, talán azon is elgondolkozunk, hogy nemcsak a temetésben legyünk nagyok, hanem a hazájukért önzetlenül munkálkodók elismerésében is.....életükben. DOMOKOS SÁNDOR: GONDOLATOK A RÁK KÖRÜL Félelmetes szó napjainkban a rák. Minden más jelentéktelenné válik, mikor ezt a betegséget közlik velünk. Hiába a statisztikák bizonygatása, hogy mennyire növekszik a gyógyítás lehetősége, a naponta újabb és újabb csoda-or­vosságok felfedezése, annak bizonygatása, hogy mennyire meg tudják hosszabítani a normális életet időben történt beavatkozással, ez a szó mintegy örök árnyék a fejünk felett lebeg. Ahogy az idő múlik, úgy megtanulunk e szó ár­nyékában élni. De nem csak azt tanuljuk meg, hogy ezzel kell éljünk, hanem meg is gondolkoztat ez a szó. Megpróbáljuk megérteni a rák valódi lényegét. És akkor rájövünk, hogy a rák lényegében nem más, mint sejtjeink lázadása. Lázadás a belső központi önirányító, önfegyelmező, egységbefoglaló és felsőbbrendű személyiségünk ellen. Mert nevezhetjük ezt akár genetikai szükségnek, vagy biológiai törvénynek, a szavak mögött egy felsőbb Rend a lényeg. Olyan elrendelte- tettség ez, mely a személyt a fejlődés rendjébe belefoglalta úgy, hogy annak sejtjei csak meghatározott kereten belül szaporodhatnak és nem tovább. így alkotnak egységükben egy egészséges egyedet. Az orr, az ujjak hossza, a testma­gasság és minden szerv növekedése és fejlődése egy har­monikus keretbe van belefoglalva. Csak ebben az egység­ben létezhet egyén, akinek az ujjlenyomata és genetikai tervrajza teljesen sajátos. Az egyed, az egységes ember, aki habár mindenkitől különbözik és mégis mint ember min­denkihez hasonlít. A tudomány törekvése az, hogy ezt az egységbe foglaló és egységben tartó formulát megismerje. Ez a törvény azonban nem emberi alkotás és ha fel is fedezi a működésének "hogyan"-ját, akkor sem tudja annak miértjét megérteni. Azt, hogy valami miért működik úgy, ahogyan működik, nem tudjuk. Tudjuk, hogy az elektromos negativ töltés vonzza a pozitívat, vagy fordítva, de nem tudjuk, miért van ez így. A törvényeket csak működésűkben ismerjük, de lényegükben soha. Csak a "hogyan" van nyitva számunkra, a "miért" örök titok. A Létezés alapja a Rész és az Egész titokzatos összefüggése. És a sejtek mint egyedek ez ellen a rend ellen lázadnak föl. A ráksejt felrúgja a központi egység szerkezetének felsőbb parancsát és kor­látlanul szaporodni kezd. Végül is önző egyediségének daganata megöli az Egészet és a lázadása követ­kezményeként azzal együtt ő maga is elpusztul. Ha ezt a biológiai folyamatot kivetítjük a mai társadalomra, a hasonlatosság megdöbbentő. Rádöb­benünk, hogy ez a lázadó önzés ma az egész emberiség rákfenéje. Ma minden egyes ember egyedi jogaira hi­vatkozva tagadja meg az engedelmességet, mellyel annak a társadalmi rendnek tartozik, amely nélkül nem létezhet. Meglepő ez nekünk, akik még abból a nemzedékből származunk, akik ezt a felsőbb rendet magától érthetőnek tartottuk. Ma az egyén valami beteges lázadással megta­gadja azt a kapcsolatot, mely őt családjához, társa­dalmához, nemzetéhez és végül az emberiség egységéhez köti. Lázadása következménye nem csak az Egész, de a Rész, vagyis sajátmaga tragédiája is. Ma minden egyed, aki személyes jogának tekinti a fegyvertartást, lehet nem tudatosan, de részese annak az elrákosodásnak, mely már mindennapi eseménynek tekinti a tömeges mészárlásokat. Ma mindenki, aki nem veszi ki részét a közterhekből, az egy egyedi lázadó rákcella, mely a társadalma felbomlását segíti elő. Ma minden köztiszviselő, aki magát nem a köz alkalmazottjának tekinti, rákcella. Minden orvos, aki a keresetet a gyógyulásnál előbbre tartja, rákcella. Minden hatáskörét túllépő rendfenntartó közeg, rákcella. Minden művész aki mások megbotránkozását egyéni jogának tekin­ti, rákcella. Minden egyed, aki magának nagyobb fontossá­got tulajdonít mint az emberi közösségnek, rákcella. Az ilyen példán nevelkedő új nemzedék magába szívja ezt a romboló betegséget. És akármilyen furcsán hangzik is, ez már megkezdődik, mikor valaki a várakozó sorbanállókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom