Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-01 / 2. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. február Ebben a testet-lelket őrlő munkában teljesen feláldozta magát, aminek elismerése életében - sajnos - hiányzott. Minden közéleti embernek szüksége van munkáját segítő tárgyilagos bírálatra, de elismerésre is. Amikor a gyász idejében országszerte elhangzottak a munkásságát dicsérő beszédek, méltató cikkek jelentek meg, arra gondoltam, hogy jó lett volna, ha ezekből az életében többet kapott volna. Megrázó volt látni, ahogy százezrek 4-5 órát várva menetelnek, hogy lerójják kegyeletüket a parlamentben elhelyezett koporsója előtt. Sajnos életében százan sem voltak, akik felvonultak volna a parlament elé, hogy munkájáért kifejezzék köszönetüket és megerősítsék abban a küzdelemben, amellyel hazájáért és a halálos betegsége ellen harcolt. Dr. Antall Józsefet nagy megbecsülés övezte külföldön, ebből idehaza - tisztelet a pár kivételnek - nagyon keveset kapott. Sokszor elmondtam, ami egy hazai napilapban meg is jelent, hogy "a miniszterelnök a politikai keresztet viszi a politikai Golgotán, de Cirenei Simonokkal nem találkozik, és ostorcsapásokat bőven kap,” Shakespeare Antoniusa mondja Julius Caesar sírjánál, közéleti emberekre utalva:-A jó mit ember tesz, gyakorta sírbaszáll vele, a rossz túléli őt. Ez légyen Caesar sorsa is? Dr. Antall József sorsa nem ez volt. A rossz sír- baszállt vele, a jó túléli, amit a nemzet hatalmas megmozdulása is igazolt. A századunk nagy temetése lezajlott és töprengéseink közben, talán azon is elgondolkozunk, hogy nemcsak a temetésben legyünk nagyok, hanem a hazájukért önzetlenül munkálkodók elismerésében is.....életükben. DOMOKOS SÁNDOR: GONDOLATOK A RÁK KÖRÜL Félelmetes szó napjainkban a rák. Minden más jelentéktelenné válik, mikor ezt a betegséget közlik velünk. Hiába a statisztikák bizonygatása, hogy mennyire növekszik a gyógyítás lehetősége, a naponta újabb és újabb csoda-orvosságok felfedezése, annak bizonygatása, hogy mennyire meg tudják hosszabítani a normális életet időben történt beavatkozással, ez a szó mintegy örök árnyék a fejünk felett lebeg. Ahogy az idő múlik, úgy megtanulunk e szó árnyékában élni. De nem csak azt tanuljuk meg, hogy ezzel kell éljünk, hanem meg is gondolkoztat ez a szó. Megpróbáljuk megérteni a rák valódi lényegét. És akkor rájövünk, hogy a rák lényegében nem más, mint sejtjeink lázadása. Lázadás a belső központi önirányító, önfegyelmező, egységbefoglaló és felsőbbrendű személyiségünk ellen. Mert nevezhetjük ezt akár genetikai szükségnek, vagy biológiai törvénynek, a szavak mögött egy felsőbb Rend a lényeg. Olyan elrendelte- tettség ez, mely a személyt a fejlődés rendjébe belefoglalta úgy, hogy annak sejtjei csak meghatározott kereten belül szaporodhatnak és nem tovább. így alkotnak egységükben egy egészséges egyedet. Az orr, az ujjak hossza, a testmagasság és minden szerv növekedése és fejlődése egy harmonikus keretbe van belefoglalva. Csak ebben az egységben létezhet egyén, akinek az ujjlenyomata és genetikai tervrajza teljesen sajátos. Az egyed, az egységes ember, aki habár mindenkitől különbözik és mégis mint ember mindenkihez hasonlít. A tudomány törekvése az, hogy ezt az egységbe foglaló és egységben tartó formulát megismerje. Ez a törvény azonban nem emberi alkotás és ha fel is fedezi a működésének "hogyan"-ját, akkor sem tudja annak miértjét megérteni. Azt, hogy valami miért működik úgy, ahogyan működik, nem tudjuk. Tudjuk, hogy az elektromos negativ töltés vonzza a pozitívat, vagy fordítva, de nem tudjuk, miért van ez így. A törvényeket csak működésűkben ismerjük, de lényegükben soha. Csak a "hogyan" van nyitva számunkra, a "miért" örök titok. A Létezés alapja a Rész és az Egész titokzatos összefüggése. És a sejtek mint egyedek ez ellen a rend ellen lázadnak föl. A ráksejt felrúgja a központi egység szerkezetének felsőbb parancsát és korlátlanul szaporodni kezd. Végül is önző egyediségének daganata megöli az Egészet és a lázadása következményeként azzal együtt ő maga is elpusztul. Ha ezt a biológiai folyamatot kivetítjük a mai társadalomra, a hasonlatosság megdöbbentő. Rádöbbenünk, hogy ez a lázadó önzés ma az egész emberiség rákfenéje. Ma minden egyes ember egyedi jogaira hivatkozva tagadja meg az engedelmességet, mellyel annak a társadalmi rendnek tartozik, amely nélkül nem létezhet. Meglepő ez nekünk, akik még abból a nemzedékből származunk, akik ezt a felsőbb rendet magától érthetőnek tartottuk. Ma az egyén valami beteges lázadással megtagadja azt a kapcsolatot, mely őt családjához, társadalmához, nemzetéhez és végül az emberiség egységéhez köti. Lázadása következménye nem csak az Egész, de a Rész, vagyis sajátmaga tragédiája is. Ma minden egyed, aki személyes jogának tekinti a fegyvertartást, lehet nem tudatosan, de részese annak az elrákosodásnak, mely már mindennapi eseménynek tekinti a tömeges mészárlásokat. Ma mindenki, aki nem veszi ki részét a közterhekből, az egy egyedi lázadó rákcella, mely a társadalma felbomlását segíti elő. Ma minden köztiszviselő, aki magát nem a köz alkalmazottjának tekinti, rákcella. Minden orvos, aki a keresetet a gyógyulásnál előbbre tartja, rákcella. Minden hatáskörét túllépő rendfenntartó közeg, rákcella. Minden művész aki mások megbotránkozását egyéni jogának tekinti, rákcella. Minden egyed, aki magának nagyobb fontosságot tulajdonít mint az emberi közösségnek, rákcella. Az ilyen példán nevelkedő új nemzedék magába szívja ezt a romboló betegséget. És akármilyen furcsán hangzik is, ez már megkezdődik, mikor valaki a várakozó sorbanállókat
