Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-12-01 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1992. december Nemzetbiztonsági Tanács egyik ülésén Eisenhower olyan állásfoglalást szorgalmazott, amely biztosítja a Szovjetuniót, hogy az Egyesült Államok nem kívánja katonai szövetségesévé tenni Magyarországot. Az amerikai szándékokról gyors egymásutánban három különböző alkalommal is tájékoztatták az oroszokat. Az első üzenetet egy nappal a Bit- zonsági Tanács ülése után Dulles külügyminiszter Dallasban, a Nemzetközi Kérdések Bizottsága előtt elmondott beszéde tartalmazta. A magyar és a lengyel helyezetet részletezve Dulles leszögezte: ezeket az országokat nem tekintjük potenciális katonai szövetségeseknek. A következő napok, október 28-án Cabot Lodge nagykövet hívta fel a Biztonsági Tanács figyelmét Dulles megjegyzéseire. Október 29-én Charles Bohlen moszkvai amerikai nagykövet utasítást kapott, hogy hivatalosan is erősítse meg: Dulles megjegyzései Eisenhower elnök jóváhagyásával hangzottak el. Ezek a nyilatkozatok — olvassuk Radványi visszaemlékezéseiben - elegendő biztosítékot nyújtottak a szovjeteknek arra, hogy az Egyesült Államoknak nincs szándékában belekeveredni a magyar ügyekbe.” Végül utalhatunk még Robert Murphy volt helyettes külügyminiszter "Diplomat Among Warriors" című, 1964-ben megjelent könyvére, amiben őszinte kritikát mond az 1956-ban tanúsított amerikai magatartásról, vagy Thomas J. Dodd szenátor ugyancsak elítélő véleményére, ami a The Hungarian Quarterly 1961. januári számában látott napvilágot. És befejezésül hadd említsem még azt a sokat emlegetett állítólagos Eisenhower-táviratot, melyben az elnök kifejti, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a Szovjetuniónak azt a jogát, miszerint nem akar ellenséges országot tudni a határai mellett... Bénultság, tájékozatlanság, meglepetés: ezek jellemezték 1956. október-novemberében a nyugatiak magatartását, amit keserű szívvel és a fatális egybeesések megértésével tudomásul kell vennünk. Mi mást is tehetnénk? De azért egy kicsit elszomorító, hogy egy akkora hatalom, mint Amerika, nyugati szövetségeseivel és óriási külügyi apparátusával együtt nem volt tájákozottabb és nem tudott egyszerre, egyidőben több ügyet is kezelni a világban, aminek a sorsáért valahogy mégis csak felelősség terheli. A hatalommal járó felelősség. Aminek a kis országok jószerivel kiszolgáltatottjai. Kényre-kedvre. Mert a kis országoknak nincsenek barátaik és csak akkor számíthatnak pártfogókra, ha véletlenül a nagyhatalmak érdekei úgy diktálják, illetve egybeesnek az ő érdekeikkel. 1956. novemberéről, a forradalom bukásáról és agonizálásáról, valamint utóéletéről ma, 38 évvel később ezek a gondolatok jutottak eszembe. Emlékek, amelyeket papírra vetettem, azok számára, akiknek nem lehetnek személyes élményeik abból a korból. Mert nekik is tudniok kell, hogy mi történt: az ötvenhatos forradalmi szabadságharc addig él, amíg emlékezünk rá és számontartjuk minden mozzanatát, a diadalmas napoktól a tragikus bukásig. Kérjük, ne felejtse el előfizetését megújítani A GYŰLÖLET LOVAGJAI Szentetornyán példátlanul kegyetlen módon meggyilkoltak egy 88 éves asszonyt, 68 éves lányát nyomorékká verték. Ö csak azért nem halt meg, mert magához tért, mielőtt a rájuk gyújtott ház leégett volna. A gyanúsítottak cigányok. Egy 32 éves férfi, egy 19 éves fiatalember és egy 14 éves fiú. Rablógyilkosság volt. Az eset feldúlta a falú életét, s mert az atrocitások nem most kezdődtek, az emberek felháborodtak, és aláírást gyűjtöttek a cigányok kitelepítésére. A nyilvánosság előtt azonban a bűnös nem a gyilkosság elkövetője, hanem valami perverz fordulattal már megint a magyar nép. BENCSIK ANDRÁS (Új Demokrata) Az eset ugyanis fölkeltette a média figyelmét. Természetesen nem a brutális bűncselekmény - ahhoz a média már hozzászokott -, hanem a lakosság reagálása. Hogy ugyanis a cigányok kitelepítését követelik. A Bánó András vezette Objektív televíziós műsor is forgatott a helyszínen. Mint a szemtanúk elmondása alapján kiderült, a szerkesztők manipuláltak a tényekkel és a szereplőkkel. Már megint? Még mindig? Ne kérdezzünk, ne vádaskodjunk. Csak jegyezzük meg, hogy a tragikus dráma szereplőinek egyike-másika felléptidíjért alakított. Nem lesz könnyű bizonyítani. A lakosság annyira fél, elsősorban a gyilkosság gyanújába keveredett családtól, hogy nem biztos, hogy amit nekünk elmondtak, merik majd később is elmondani. Rutinos ügyvédek, harcias politikusok előtt. Mert a gépezet megindult. Horváth Aladár volt országgyűlési képviselő (SZDSZ) egyenesen fasisztoid jelenségről beszél. Csalog Zsolt (volt SZDSZ tag) író a helyszínre sietett. Bár riportját az egyik - egyébként igen rokonszenves és színvonalas - cigány újságnak szánta, a riport sietve megjelent a 168 Óra című lapban is. A brutális gyilkossággal gyanúsítottak védelmét a Raoul Wallenberg Egyesület Vállalta magára. Ez az a pont, ahol az ember megdermed. Mert ez nem fasisztoid, ez már maga a fasizmus. Amikor egy nyilvánvalóan szörnyű közbűntényből egy nyilvánvaló politikai szándék politikai drámát kreál, akkor sok józan és jóhiszemű ember kezdhet el félni. Amikot a brutális gyilkosok (hivatalosan gyilkossággal gyanúsítottak) védelmét egy határozott politikai programmal bíró szervezet vállalja magára, akkor tudható, itt már nem az igazság a fontos. Egy olyan sötét és szennyes cél megvalósításával kell immár szembenéznünk, amelynek fenyegetése túl közel van ahhoz, hogy illedelmesen hallgatni lehetne. Minden jel arra vall, hogy a demokratikus államrend szétzúzására törekvők egy álszent féldiktatúra megvalósításán fáradoznak, s mert immár a törvényes hatalom is az övék, szándékaiktól senki más nem térítheti el őket, csak a társadalom. Éppen ezért lett mindjárt a kezdet kezdetén koncepciós ügy a szentetornyai rablógyilkosság, s
