Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-10-01 / 10. szám

14 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. október MAGYARORSZÁGI HÍREK-TALLÓZÁS A MAGYAR LAPOKBAN­* * *-Kormányzati és képviselői indítványok napirend­re tűzésével kezdte meg őszi ülésszakának első ülésnapját az Országgyűlés. —Az elnöklő Kóródi Mária bejelentette: Rapcsák András mentelmi jogának felfüggesztése ügyében megke­resés érkezett a T. Ház elé rágalmazás vétsége miatt.-Az Országgyűlés határozott arról, sürgős tárgya­lással tűzi napirendjére az idei költségvetés módosítását kezdeményező törvényjavaslatot.-Az alkotmány, az önkormányzati törvény, vala­mint az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló jogszabály módosításával kapcsolatos három expozéját együttesen ismertette Kuncze Gábor. Az alkotmányban is megjelenő módosítással kapcsolatban a belügyminiszter kiemelte, hogy a jövőben lehetőség nyílik a képviselőtestület feloszlatására, ha működésképtelensége akadályává válna a közakarat megjelenítésének. Az alkot­mány paragrafusaiból törlik a köztársasági megbízottakra vonatkozó passzusokat.-A miniszteri expozét a bizottsági állásfoglalások ismertetése követte. Ennek során szólalt fel Bernáth-Varga Balázs (önkormányzati bizottság), Csákabonyi Balázs (al­kotmányügyi bizottság), Tóth Pál (emberi jogi bizottság), Csehák Judith (szociális bizottság), valamint Nemcsók János (környezetvédelmi bizottság). A bizottságok álta­lános vitára alkalmasnak Ítélték a törvénycsomagot.-Késő délután lezárták a házszabály-javaslat ál­talános vitáját. Isépy Tamás (KDNP) rámutatott: a tervek látványosak és demokratikusak, a gyakorlatban azonban súlytalanok. Rótt Nándor (FKgP) helytelenítette, hogy a javaslat preambulumában foglaltak szerint az új házszabály egyik célja meggátolni azokat a méltatlan magatartásokat, amelyek lejáratták az Országgyűlést a közvélemény előtt. Rótt példátlannak nevezte, hogy a T. Ház megbélyegző nyi­latkozatot tegyen elődjére. A tervezetet végül is az Orzság- gyűlés részletes vitára bocsátotta, s ezzel befejezte mun­kanapját. (Új Magyarország) *** *** A Világbank és az IMF képviselői érkeztek Buda­pestre a Magyar Nemzeti Bank meghívására, hogy tájé­kozódó megbeszéléseket folytassanak magyar pénzügyi a gazdasági szakemberekkel. A tárgyalások legvitatottabb témája a költségvetési hiány nagysága. A Nemzetközi Valu­ta Alap a közelmúltban több megoldást javasolt a deficit csökkentésére, de a kérdésben egyelőre nem sikerült meg­egyezésre jutni. * * * Augusztus végétől emelkedett a benzin ára Ma­gyarországon: a 98 oktánszámú ólommentes benzin literje 89 forint 90 fillér. A taxisok nagy felháborodással fogadták az újabb áremelést és főleg azt kifogásolják, hogy a kor­mány részéről senkisem indokolta meg, miért volt szükség a drágulásra. A taxisok ugyanis abban bíztak, hogy a kor­mányváltás után a különböző intézkedéseket kellőképp megindokolják a döntéshozók, ám ez nem történt meg. A taxisok érdekképviseleti szervének szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kell tartani az 1990-es taxisblokád megismétlődésétől. *** Megtartotta Budapesten II. kongresszusát a mint­egy 70 szervezetet tömörítő 56-os Magyarok Világszövet­sége. Pongrácz Gergely elnöki beszámolójában hangsúlyoz­ta: nem szabad engedni, hogy a reformkommunisták el­lopják a forradalmat és lejárassák "56 eszmeiségét, majd a szövetségen belüli ellentétekről szólva leszögezte, hogy amíg a szövetségben vannak, akik közös emlékművet akar­nak állítani a forradalomban elesett szabadságharcosoknak és az ávósoknak, addig ő útjába akar állni az egységnek. A vitában számos küldött felszólalt, akiknek többsége az egység mellett szállt síkra. Végül - olvassuk a kong­resszusról kiadott jelentésben - jelenlévők módosították az alapszabályt és egyhangúlag örökös tiszteletbeli el­nöknek megválasztották Pongrácz Gergelyt, ügyvezető el­nöknek pedig Rácz Sándor Istvánt választották. * * * A bácskai Zentán meggyilkolták Bús András ka­tolikus papot, a helyi Szent Ferenc-templom plébánosát. Az ismerteién tettesek feltehetőleg éjjel a kerítésen át ju­tottak be a parókiára, betörték az ajtót és úgy hatoltak be a lakásba, ahol a pap aludt. Bús Andrást kedden reggel találták meg az ágyában vérbe fagyva. A nyomozás még nem tudta megállapítani, hogy közönséges rablógyilkosság, vagy politikai hátterű emberölés történt-e? A kegyetlen gyilkosság nagy felháborodást és elkeseredést váltott ki a vajdasági magyarok között. *** Elhunyt Dr. Szentágothai János akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. 82 éves korá­ban érte a halál. Híres orvoscsalád hetedik generációjának tagjaként született 1912-ben Budapesten. Világhírű tudós volt, kutatóorvosként számos jelentés művet alkotott. *** A Partnerség a Békéért egyezmény szellemében a NATO sponzorálásával magyar-brit közös kiképzést tar­tottak, majd katonai harcászati gyakorlatot rendeztek Hódmezővásárhelyen, és Tapolca környékén. A gyakorla­ton ezer katona vett részt és 190 technikai eszközt vonul­tattak fel. NATO küldötteken kívül részvéttek Románia és Szlovákia megfigyelői is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom