Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-10-01 / 10. szám

1994. október AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 15 * * * A pártoknak juttatott adópénzek: Az 1994. év második felében a parlamenti pártok juttatásai: Fidesz 106,7, FKGP 132,7, KDNP 102,8, MDF 200,7, MSZP 232,8, SZDSZ 225,2 millió forint. A parlamenten kívüli pártok közül a Demokrata Koalíció 11,2, a Munkáspárt 27,6, az MSZDP 12,4, a Vállalkozók Pártja 7,7, a Köztársaság Párt 10,8, a MIÉP 6,8, az Agrárszövetség 22,5 millió forintos juttatásban részesült. (Amíg a jobboldali (Csurka-féle) MIÉP csak 6,8 milliót, a szélszőbaloldali Munkáspárt (kommunista párt) majd négyszer annyit, 27,6 forintot kapott. *** A Magyar Demokrata Fórum VIII. Országos Gyűlése Für Lajost választotta a párt elnökévé. Für Lajos - akinek javára visszalépett az elnökjelöléstől Boross Péter, Lezsák Sándor és Schamschula György - a 623 érvényes szavazatból 329-et kapott. Szabó Istvánra 294-en voksoltak. *** Bombariadó zavarta meg az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár (BNV) megnyitóját. A telefonos bejelentés azonban vaklármának bizonyult. így mégis megnyithatott a harminchat ország több mint ezer kiállítóját felvonultató vásár. * * * A nagy hőség ellenére százezres tömeg vett részt a II. János Pál pápa által a horvát fővárosban mondott sza­badtéri misén. A szentbeszédében magyarul is megszólalt: "Köszöntőm a magyar nyelvű zarándokokat. Tevékenykedjetek továbbra is a béke építésénl" *** *** *** Közadakozásból és nemzetközi támogatással 13 és fél hónap alatt saját templomot építettek maguknak az 1200 lelkes magyar ajkú felvidéki (Szlovákia) Ajnácskő (Hajnacka) lakói. A kezdetben reménytelennek látszó templomépítést sokan pártfogásukba vették: Kojnok rozs- nyói püspök, Kovác szlovák államfő, a pozsonyi magyar nagykövetség, a CSEMADOK, a mücheni Magyar Kato­likus Misszió és a budapesti Illyés Alapítvány valamint a Magyarok Világszövetsége. *** GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom a magam, valamint megannyi jó érzésű hívő és szabadgondolkodó honfitársaim nevében, hogy a "Magyar" Televízió a Páter Noster (Mi­atyánk) című zenés ifjúsági, vallásos magazin helyett újab­ban szovjet és cseh filmet sugároz. Minden külön értesítés helyett: Melczer Tibor (Budapest) PARLAMENTI PÉNZOSZTÓ MEKKORA 'BORÍTÉKOT' KAPNAK A HÓ ELEJÉN A HAZAI HONATYÁK ÉS HONANYÁK? A képviselőség minden frontján megtörtént a hely­csere. A parlamenti és képviselőházi irodákban befejezték az asztaltologatásokat. 251 képviselői székbe újak kerültek. Vége a baráti hangvételnek, az Országgyűlésnek búcsút intő exhonatyáknak el kellett számolniok a parla­ment náluk lévő ingóságaival. Tízezer forintos értékig sem­milyen eszközt sem kértek tőlük vissza, de ha valamelyikük olthatatlanul ragaszkodott mondjuk a számítógéphez, az - az évenkénti értékcsökkenést figyelembe véve - meg­vásárolhatta. Ez viszont nem szívügye az Országgyűlés Hi­vatalának, amely nem törekszik használt holmik eladására és általános selejtezést sem rendezett. Kizárólag személyes használati tárgyaiktól nem fosztották meg az azoktól nem szívesen megváló honatyákat. Az Országgyűlés tisztségviselőinek száma: 1 elnök {Gál Zoltán MSZP), 3 alelnök (Kórodi Mária SZDSZ, Salamon László MDF, G. Nagyné Maczó Ágnes FKGP), 6 frakció vezető, 17 bizottsági elnök, 32 biz. alelnök és 285 bizottsági tag. Miként politikailag és szakmailag sem közönbös, ki minek tagja, esetleg tisztségviselője, úgy a jövedelem szempontjából sem az. A képviselői fizetés 56 ezer forint havonta, ezen felül a bizottsági tagoknak 22.425 forint plusz a havi járulékuk. Majd minden képviselő tagja vala­melyik bizottságnak. Sok többnek is. A bizottsági elnökök plusz 56 ezer forintot, a bizottsági alelnökök 44.860 extra forintot kapnak minden elsején. Az alkotmányügyi bi­zottság tagjainak és tisztségviselőinek a fentieken kivül újabb havi 22.425 forint üti a markukat. így ennek a bi­zottságnak az elnöke összesen 134.400 forinttal számolhat akkor is, ha csupán egyetlen bizottságban tevékenykedik. Az Országgyűlés elnöke 285 ezer, az alelnökök 156 ezer, a jegyzők 95 ezer forintot kapnak pluszban. A frakcióvezetői munkáért 67.276 forint jár a képviselői alapdíjon felül. Ehhez társul még a költségvetési átalány, amely a budapestieknek havi 19.622 forint lehet, a vidékieknek pe­dig annál több, minél messzebb laknak, mely 22.425 forint­tól 33.638 forintig terjed. A képviselők számára minden tömegközlekedési eszköz használata ingyenes, s számla el­lenében a szállásköltséget is kifizetik nekik havi 28.032 fo­rint erejéig. Hogy mindez sok vagy kevés, azt - a helyzetének és szemléletének megfelelően - mindenki másképpen látja. Másképp a honatya, másként a "melós" és másként a né- hányezer forinton tengődő kisnyugdíjas. (A fenti közleményünket a hazai Respublika című heti hírmagazinból állítottuk össze.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom