Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-09-01 / 9. szám
1994. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 KISS TAMÁS : TEGNAPI ÁRNYAK A "MAGYAR BASTILLE ’-BAN Kádár "szakértői" Horn Gyula szolgálatában. Milyen pártállású a normális demokrata? Amint az ismert: A párizsi Bastille-t már 1789. július 14-én lerombolta a francia nép, vagyis az első napon, amikor szembeálltak az elnyomással és az önkénnyel. Nem úgy mint a pestiek... - akik minden korszakban meghagyták a sajátjukat, a Hatalom jelképét, egyszerűen csak azért mert a lehetséges időszakban nem voltak meg a pusztításhoz szükséges eszközeik, de az is szerepet játszhatott "feledékenységükben", hogy forradalmaik úgy igazából nem voltak valódi forradalmak... Kézenfekvő lenne most egy nagy lélegzetet véve megírni a budapesti Fő utcai börtön és kinzókamra, hivatali épület történetét - de ahhoz az én életem már kevés, egyábként is 1944 óta a jelenleg Nagy Imre tér-Gyorskocsi utca-Fő utca-Kacsa utca által határolt II. kerületi baljóslatú épülettömb története államtitok: a Gestapo, a PRO, az AVO, ÁVH, a kádári Állambiztonsági Szolgálat után évek óta a Nemzetbiztonsági Hivatal őrzi az ott lejátszódott tragédiák hiteles krónikáját - jelezve ötven év óta, hogy a magyar nemzet sújtó önkényuralmak sztorija nem publi- kus, a nyilvánosság e téren nem kívánatos. Itt székel (fészkel?, tanyázik?) a Politikai Vizsgálati Osztály jogutódjaként létrahozott Központi Vizsgálati Osztály, - az Országos Rendőr-főkapitányság eme hivatala őrzi többek között még ma is, a hatvanas-hetvenes-nyolc- vanas években született politikai perek nyomozati anyagait, az utóbbi ötven évben rendszerellenes tevékenységet folytatónak priuszát, ujjlenyomatokat, íráspróbákat, fényképeket... s jelentős mennyiségű zsarolásra is felhasználható dokumentumot. - Nem véletlen: 1993-ban, 1994-ben még mindig büntetett előéletű megjelöléssel szolgálták ki e helyről a Köztársaság különböző bíróságait, bűntettként felsorolva az illető esetleges "56-os ténykedését vagy a kádári "konszolidáció" idején végzett ellenállói tevékenységét. Nem tagadható az itt dolgozott nyomozók, verőlegények, szakértők mintegy 75 százalékát az Antall-, majd a Boross-kormányok is hivatalukban hagyták 1990-1994 között - így azután senki sem csodálkozhatott azon, hogy a "pufajkás" Horn Gyula egyenesen Apró Piroskát, a rákosista Apró Antal lányát nevezte ki nemrégiben a miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjének. - Node ez már nem ennek az írásnak a témája - mindössze azért említettem, hogy kétely esetén támpontot adhassak az értetlenkedőknek. - Kacziba Antal, dr Margittal Domonkos csupán az itteni sztárok, a hétpróbás elvtársak (a hét minisztert kiszolgáltak) legismertebbjei, azonban a legveszéjesebbek e helyen - a Gyorskocsi utca 31-ben - azok, akik minden koron Péter Gábortól Boros Péteren át a Hom-Kuncze kettősig névtelenül, de kiemelkedően jól megfizetve végezték a hóhérsegéd feladatát. Az éppen uralkodó vagy "soros" utón elért "demokratikus" árnyékkormányok egyaránt ugyanabból az adatankból éltek, érdekük volt az ott tevékenykedők megóvása, sértetlenségük biztosítása. A modern pesti pokol bejárat a Gyorskocsi utca 27- 29 szám alatt található, a börtön falán emléktáblák: "itt möködött a Gestapo...", "Itt szenvedtek az ÁVH áldozatai...", "Ebben az épületben ítélték halálra 1958. június 15-én Nagy Imre miniszterelnököt és társait..." - nemsokára kitehetik az új táblát: "...és ugyanitt járta keresztútját soksok ezer demokrata is, akik hittek az új világ eljövetelében." - E helyen, a hatemeletes Rémségek Házában a törvénytelenül végrehajtott gyilkosságokon kívül hallgatólagos megállapodás szerint a raboknak csak a bőrével kellett elszámolni, minden módszer megengedett volt - jelenleg is az - amely az oda bezártak megtörését, lélektani megsemmisítését szolgálta. Hány rab pusztult el e falak mögött? - Szinte biztos, hogy mostmár örök titok marad. Gyorskocsi utca 25\ ez is egy bejáró, egy rés a szörnyű falak közé, itt működnek az úgynevezett igazságügyi orvosszakértői irodák, vizsgálók s ezek egyike az igazságügyi elmeorvos szakértői kazamaták sora. - Azon csodálkozni már nem lehet (főleg az előbb leírtak után nem), hogy az itt "szakértők" szinte mindegyike már évtizedek óta minden nemzetközi törvény, (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által is) tiltott tevékenységet végez, - magyarán: orvosszakértői véleménynek álcázott pszichikai hadviselést folytatnak a hozzájuk irányított "politikai bűnözőkkel" szemben, - bűneiket, melyek meg- torlatlanok maradtak 1990 és 1994 között, az a tény még csak fokozza, hogy számtalan esetben törvénysértő tevékenységük következtében ártatlan emberek, sőt, bizonyíthatóan teljesen egészséges vádlottak sorát küldték zárt elmegyógyintézetbe vagy okozták közvetett utón halálukat. - Ismételten ki kell hangsúlyozni: az intézmény dolgozóinak mintegy háromnegyedét valamennyi jogállamban bűnrészesség miatt bíróság elé állíthatták volna, de Magyarország - útban Európába - még az elengedhetetlenül szükséges tisztogatást, felülvizsgálatot sem végezte el. Fő utca, - a "magyar Bastille" legismertebb és tegyük hozzá: leggyászosabb emlékű oldala. Ez a rész, az úgynevezett katonai szárny 1956-ig kivégzőhely is volt, a szintén hatemeletes hivatali és börtön-oldal ezrek életének utolsó állomását jelentette a szabadságharc leveréséig. - Az itt működött s működő Budapesti Katonai Ügyészség, a Katonai Bíróságok személyi állománya alkalmazkodva a véres kilincsek tradícióihoz alig-alig változott, taláncsak annyit, hogy Kádár, később Grósz Károly tisztjei - igen kiváló szakemberek lévén - az idő múlásával egyre feljebb araszolgattak a ranglétrán: a tegnapi tisztekből főtisztek, a főtisztekből hivatali tábornokok lettek, a módszer, az íróasztalnál született justizmordok karaktere nem változott. Nem..., hiszen e keleti-közép-európai országon belül a hadsereg mindig is zárt világ volt, a törvények alkalmazását e