Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7-8. szám
1994. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 Az MSZP egyéni jelöltjeit segítette a magyar választási rendszer sajátossága is, mely szerint a 174 egyéni választókerület sorsát eldöntő második fordulóban egy mandátumhoz elég volt a helyi szavazók 35-40 százalékos támogatása is, mert a többi szavazat eloszlott két-három másik párt jelöltje között és füstté vált. Kaptak még néhány mandátumot ajándékba az országos lista rájuk eső töredékszavazatai révén is. így jött aztán ki összeségében a 209 mandátum, ami több mint 54 százalékos abszolút többséget jelentett az MSZP számára. Ez viszont csalóka adat és távolról sem jelenti azt, amire első látásra egy tájékozatlan ember gondolhat, hogy t.i. a választásra jogosultaknak jóval több mint fele, azaz négymilliónál magasabb számú választó támogatta a kommunista utódpártot. Nos erről szó sincs. A bonyolult magyar választási szisztéma és a két forduló egymást kiegészítő volta miatt nagyon nehéz pontos számot mondani, de becslések szerint mindössze egymillió 800 ezer, de legfeljebb kétmillió ember — tehát az összes szavazópolgároknak alig több mint egyötöde, de maximálisan egynegyede - tette az X-et az MSZP jelöltje mellé. így mindjárt másképp fest a dolog, mert ennyi Kádár utáni nosztalgiát érző állampolgár biztosan él Magyarországon, hiszen a negyven évi átnevelés nem múlt el nyomtalanul a magyarság fölött. Ennyiről tud egyébként Göncz tata is, aki már mondott olyasmit, hogy a 800 ezer hajdani párttag a családtagokkal és hozzátartozókkal együtt jelent bizony 2-3 millió múlthoz húzó embert. S hogy ennyien kívánják vissza a kádári gulyáskommunizmust, amikor 3,60-ba került a kenyér, mindenkinek volt (névleges) állása, tele volt az emberek hasa és a párttagoknak mindenféle külön kedvezmény is járt, azon az Antall- kormány szerencsétlen politizálása után nem is lehet csodálkozni. A szomorú ebben csak az, hogy negyven évi illegitim kormányzás után most egy szabad választáson szereztek uralmukhoz legitimációt a kommunisták, mégpedig a nép egy aránylag csekély hányadának szavazataival. Ám ez elég volt nekik ahhoz, hogy régi vágyuk teljesüljön és a demokrácia jegyében megkapják a felhatalmazást. Az abszolút többség birtokában most azt csinálhatnak, amit akarnak. Persze sokan mondják, hogy nem eszik a levest olyan forrón és maguk az MSZP öreg hétpróbás kommunistái is váltig bizonygatják, hogy eszük ágában sincs restaurálni a múltat és visszahozni az egypártrendszerű diktatúrát. És ezt el is lehet hinni nekik, hiszen bolondok lennének, ha ezt tennék: a négy év alatt már remekül beleilleszkedtek a kapitalizmusba és rájöhettek, hogy ott több lehetőségük van a meggazdagodásra, mint volt a múltban. És ehhez a nyugati tőkésektől is várnak segítséget, akiket nem akarnak elriasztani. Visszarendeződéstől tehát nem kell félnünk, de valamiért mégis nagyon elkeserítőnek és fájdalmasnak tartom a választások eredményét. Ötvenhatért, szent forradalmunk emlékéért aggódom és annak sorsa felől senki sem tud megnyugtatni. Tudjuk, hogy az MDF és az Antall- kabinet sem sokat hivatkozott 56-ra és nem onnan eredeztette uralmát, nem a forradalmi szabadságharc eszmevilágában keresett a kormányzáshoz ideológiai alapot. Sokkal inkább vissza kellett volna nyúlnia Ötvenhat hősi napjaiig s lehet, hogy akkor szilárdabbá tudta volna tenni hatalmát (morálisan is), de feltétlenül több támogatásra számíthatott volna. Hornéktól e téren semmit sem várhatunk, csak teljes passzivitást. És ez lesz még a jobbik eset: ha nem gátolják, nem akadályozzák 1956 ünneplését, eszméinek tiszteletét. És (ad abszurdum) nem hagyják újra, hogy gaz verje fel a 301-es parcella sírhalmait. Ez talán nem fenyeget, de a hivatalos állami ünneplésnek vége, a lyukas zászló ismét mellőzött, esetleg még tiltott is lesz. Egy azonban biztos: az a kormány, melynek elnöke nem a forradalom oldalán állt, hanem leveréséért fogott fegyvert, akárhogyan beszél is ma, nem érezheti magáénak az 56-os népmozgalmat és egy ilyen országvezetéstől mást nem várhatunk, mint 56 elfeledtetését, emlékének és eszméinek eltemetését. Rajtunk múlik, hogy ez ne történhessék meg: a sors a mi kötelességünkké tette, hogy ápoljuk a szent tüzet, az 56-os forradalom lángját és őrködjünk a szabadságharc emléke fölött, mert annak fénye a mi vezércsillagunk, amin nem változtathat egy balulsikerült választás eredménye. Pártok jönnek és kormányok mennek, de 1956 tisztelete mindig életünk központjában marad és eszméi irányítják lépteinket halálunkig. * * * MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAKULT WASHINGTONBAN 1994 június 7-én Martin Berkovszky, nemzetközileg ismert Liszt virtuozó, Liszt hangversenyt adott a washingtoni magyar nagykövetségen. Az esemény külün érdekessége, hogy Berkovszky eljátszotta a Magyar Arcképek sorozat Deák Ferencet bemutató részének a közelmúltig nem ismert, legutolsó változatát, amelyet a művész egy párizsi útja során fedezett fel. Az amerikai zongorista magyar témájú hangversenye jó alkalmat adott az Amerikai Magyar Kulturális Egyesületnek megalakulása bejelentésére. Dr. Nyirjesy István, az egyesület elnöke elmondta, hogy az alapötletet a washingtoni nagykövetség kulturális rendezvény-sorozata adta. Ismeretes, hogy a nagykövetség - részben a hiányzó Magyar Ház funkcióit is ellátva - komoly figyelmet fordít a magyar kultúra bemutatására, magyar művészek megismertetésére. Rendezvényei népszerűek és már részét képezik a washingtoni kulturális életnek. Az egyesület célja, hogy segítsen ebben a munkában. Országos taghálózat és fiók szervezetek alakításával szeretnék kitejeszteni, összefogottabbá tenni a különböző kulturális tevékenységeket az Egyesült Államokban. Az elnökség tagjai - Bros Cecília, Gajáry Tibor, Vázsonyi Bálint és Serényi Géza - minden érdeklődést szívesen fogadnak.
