Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7-8. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel./fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 17 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 dollár. Kanadába (légipostával) 18.50 dollár. Tengerentúlra (hajópostával) 18.50 dollár, légipostával 28.50 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt cikkek a közlésnél előnyben részesülnek. örül annak, hogy nem kell kormányzati felelősséget vállalnia, az jobban teszi, ha lelép a színről és nem áltatja tovább a választópolgárokat.) Az eredményt tehát már tudjuk, arról is elejtettünk egy-két szót, hogy mi volt a "földcsuszamlás" fogadtatása, most már csak az van hátra, hogy kielemezzük a történteket és feltárjuk az okokat. Ha létezik még hajlam az önkritikára az MDF berkeiben (mert az elmúlt két- három év alatt ennek nem sok jelét láttuk), bizonyára ott is sokan megpróbálják majd felkutatni a vereség okait és "megmagyarázni a bizonyítványt". Ami nem lesz könnyű, mert az elmúlt négy év története gazdasági-politikai-lélek- tani tényezőkből összetevődő bonyolult folyamat volt, amely végül is a multhavi eredményhez konkludált. Amire számítani lehetett, csak az arányai voltak váratlanok, mert ilyen látványos baloldali diadalra és ilyen gyászos jobboldali-jobbközép szereplésre senki sem számított. Most persze utólag könnyű okosnak lenni, de a szó elrepül ugyan, ám az írás megmarad és az igazolja, hogy mi idekint jónéhányszor célozgattunk arra, hogy a koalíciós kormány bizony szép lassan eljátssza a magyar nép bizalmát és úgy halmoz hibát hibára, hogy annak csakis rossz vége lehet. És mi történt, hogyan fogadták a jóindulatú kritikát? Sértődötten, visszautasítóan, ne szóljatok bele a dolgainkba módon. Ahelyett hogy meghallgatták volna azokat, akik már végigcsináltak két-három keserves rendszerváltást és rendelkeztek e téren némi tapasztalattal, elmondták a tanácsot adni akarókat szélsőjobboldalinak, destruktívnak, magyarellenesnek és mentek tovább a maguk feje után. Noha — felelősséggel állítom - voltak jelenségek, amiket mi innen kintről jobban meg tudtunk ítélni, részben a demokráciáról szerzett többlettudás révén, részben azért, mert kívülről nézve gyakran feltűnnek olyan hibák is, amiket az élet sürejében ügyködők nem vesznek észre, nem látván a fáktól az erdőt. No de hasonló fogadtatásra talált otthon az emigrációnak a nemzeti-keresztény-konzervatív összefogásra irányuló erőfeszítése is: a "ki vagyok én" mentalitásban tetszelgő öntelt mellényzseb-napoleonok, a közhangulatot teljesen tévesen megítélő és mini-pártokat országos mozgalmakká felfújt pártvezérek nem voltak hajlandók egy nevezőre jutni és összefogni a baloldali veszély ellen. Egy kivétellel (akiről nekem mindig a telihold jut eszembe) el is érte őket a végzet és nemhogy a pártjaik, de még ők maguk sem jutottak be a parlamentbe. Ami nagyon szomorú, de magukra vessenek: amit Rákosiéknak annakidején (moszkvai segédlettel) csak három év verejtékes munkájával sikerült megvalósítaniok, azt ők pár hónap alatt elérték és önmaguk szalámizták fel a magyar polgári frontot, aprózták el a keresztény nemzeti erőket. Ameny- nyire a mostani választási kudarcért felelős a Magyar Demokrata Fórum (és a koalíciós kormány) politikája, legalább akkora felelősség terheli a jobboldali pártok vezetőit is, akik képtelenek voltak közös platformra jutni, hogy legalább választási szövetségbe tömörülve vegyék fel a harcot a baloldallal. Nagy történelmi esélyt játszottak el s annak levét négy évig ihatja, következményeit négy éven át szenvedheti a szegény félretájékoztatott, félrevezetett, becsapott magyar nép... Ha a jobb- és jobbközép kudarcának okait keressük, először a gyökereknél kell kezdeni, amelyek az MDF 1989 őszi kongresszusáig nyúlnak vissza (a sorok írója véletlenül ott volt ezen a Közgazdasági Egyetem aulájában tartott jelentős eseményen és nem másodkézből tudja, amit tud). Mert ahogy a népi mondás tartja, fejtől büdösödik a hal, hát az egész koalíciós kormányzás a fejtől, a számbeli túlsúlyban lévő és hangadó Demokrata Fórumtól eredeztetheti végromlását. Ezen a fent jelzett kongresszuson mutatták be a tagságnak Antall Józsefet és választották meg pártelnökké. S ez volt a vég kezdete... Hadd szúrjam itt sietve közbe: a jóizlés ellen valónak érzem, ha valaki a halottak emlékét sárba rántja vagy a vesztesbe, aki már nem tud védekezni, belerúg. Miként azt ma sokan és kéjjel teszik, noha akkor, amikor hallatni kellett volna a szavukat, lapítottak, sőt hűségnyilatkozatok fogalmazásával töltötték idejüket. Nem, ez nem kenyerem, de a tényeket sem lehet meg nem történtté tenni és ha oknyomozást próbálunk végezni, erről-arról beszélni kell. De csak röviden, amennyire éppen szükséges. A későbbi miniszterelnök tudós elme, felkészült történész és kiváló elméleti politikus volt, de azok az idők - a rendszerváltás 1990-re eső kritikus hónapjaira gondolok - nem elméleti embert kívántak, hanem cselekvő államférfit. Nem a katedra magasából oktató tanárt, hanem a nép között élő, azzal szót érteni tudó gyakorlati politikust. Minden kornak megvannak a maga követelményei: Antall Józsefből egy más korban és egy más szituációban minden bizonnyal kitűnő vezető vált volna, de az 1990/91- es fordulat levezetésére nem bizonyult alkalmasnak. Ezekben a hónapokban szükség lett volna a politikai érzék mellett — pestiesen szólva — egy kis vagányságra is. És Antall József éppen ellenkező tipus volt: skrupulusokkal megterhelt, minden döntést ezerszer átrágó, az elhamarkodott lépésektől óvakodó korrekt természetével szándékai ellenére hozzájárult pártja (kormánya) lejáratásához és a múlt konzerválásához, ami végülis oda
