Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február A honfoglalás 1100. évfordulója elé Árpád fejedelem lovasszobrának rapszódiája Munkácson "Árpád Apánk ne féltsd ősi nemzeted, Nem vész az el, ha eddig el nem veszett." Kevesen tudják, hogy a múlt század utolsó évtizedeitől kezdve Munkács szolgáltatta a talán legcirkalmatosabb szobor ügyet az egész Kárpát-medencében. A kétségkívül kultúrhistóriai számba menő események annak idején a honfoglaló Árpád fejedelem lovasszobra körül kulminálod tak. A szobor ügye csaknem egy évszázadon át foglalkoztatta a város lakóit, főbb mozzanataiban pedig országos érdeklődést váltott ki. S már-már minden feltétel adott volt: kiváló képviselet, pénz, impozáns lovasszobor— felavatására mégsem került sor... Hogy miért nem? Többek közt erre a kérdésre próbálok magyarázatot keresni, felelevenítve a számos tanulságot hordozó, egyedi eset fejleményeit. Az előzmények még az 1867-es kiegyezést megelőző évekre mennek vissza. Az 1863. október 11-i díszvacsorán, amelyet Scitovszky János hercegprímás, esztergomi érsek adott a pesti II. Szentháromság-emlékmű felszentelését követően, Magyarország akkori helytartója, gróf Pálffy Móric azt indítványozta, hogy legközelebb Szent István tiszteletére emeljen szobrot a nemzet az ország fővárosában. A sajtó felkarolta és napirenden tartotta az ügyet (a Pesti Napló pl. egyenesen országos mozgalommá generálta), mígnem a korszak egyik legagilisabb közéleti személyisége, a magát kuruccá avanzsáló Thaly Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Függetlenségi Párt képviselője több ditirambusos írásával és szónoklataival másfelé nem terelte a nyilvánosság figyelmét. Az országalapítást ugyanis megelőzte a honfoglalás ezredéves évfordulója, a millennium, s Thaly a dicsó vezér, „párducos Árpád” számára követelt szobrot. „Nézz Árpádra, magyar, ki hazát állíta nemednek!” — idézi Vörösmartyt a Függetlenség 1882. március 17-i számában. Thaly Kálmán itt kategorikusan leszögezte, hogy csakis a honfoglalás eszméjét jelképező szobor, illetve Árpád vezérló fejedelem szobra jöhet számításba. Hírlapi vita kerekedett a dologból, amelyet Munkácson is érdeklődéssel kísértek. Ámikor pedig kiderült, hogy Kecskemét városa már 1861-ben megszavazta az ópusztaszeri Árpád- emlékművet, Munkács sem maradt tétlen. A város képviselőtestülete felkérte Thaly Kálmánt, majd gróf Zichy Jenót, a millenniumi előkészületekkel foglalkozó bizottság elnökét, hogy az országos ünnepségek alkalmával a honfoglaló ősök első pihenőhelyén, Munkácson is Árpád-szobrot emeljenek. A műpártolók körei által alakított bizottság „prediszpoziálta” a munkácsiak elképzeléseit, s az 1891. február 8-i záró ülésen gróf Zichy Jenó memorandumot nyújtott át ez ügyben a gróf Csáky Albin kultuszminiszter vezette kormánybizottság tagjainak. Az ünnepélyes átirat egyik pontja a millenniumi ünnepségek keretében előirányozta a Munkácson „fölemelendő emlékművet, Vezérlő Árpád fejedelem nagyszobrát”. A Zichy-féle dokumentum hírét érthető örömmel és lelkesedéssel fogadták a Latorca-parti városban. A Munkács c. lap 1891. február 17-i száma terjedelmes vezércikkben reagált a tervezetre: „... fékezve a kitörő örömet; lássuk: minő jelentősége leszen az Árpád-szobor fölállításának, főleg itt Munkácson, a magyar haza ez északkeleti végvárában? Munkács városa, a Kárpátok lábainál, távol szomszédos nagyobb városoktól, mentében egy elsőrendű fontossággal bíró hadászati útnak, szorgalmas rutén nép lakta nagy vidéken, mint a magyarság előharezosa, a nemzeti kultúra terjesztője, úgyszólván magánoson áll. Nincsenek nagyobb tudományos és kulturális intézményei, — ily körülmények között, hogy kitűnő feladatának megfelelhessen, okvetlenül szükséges, hogy legyen valamely hathatós eszköze, amely hazafias lelkesedését állandóan istápolja. Ha pedig rágondolunk a történelemre s végigröpítjük tekintetünket a nagy eseményeken, amelyek városunkat nemcsak a honfoglalással hozzák a legszorosabb, elválaszthatatlan kapcsolatba, de amelyek azután is úgyszólván minden porszemet történelmi ereklyévé tettek: teljes joggal mondhatjuk, hogy Árpád szobrának felállítására egész Magyarországon méltóbb helye nincsen Munkácsnál!“ Az Árpád-emlékmű gondolata ettől kezdve mind mélyebb gyökereket ereszt a köztudatba. Nem csupán a munkácsi lapok vissza- visszatérő témája, de a „tekintetes” vármegyét is foglalkoztatja. Se szeri, se száma az ötleteknek, javaslatoknak a szobor kivitelezését és felállításának helyét illetően. Lehoczky Tivadar pl. már lovasszobrot emleget hozzászólásában: „Nézetem szerint Munkács városának egyik nyílt terén keltene az ezeréves ünnepély alkalmával Árpád lovas szobrát felállítani. “ (Munkács, 1893. február 5.) Bármilyen furcsának tűnhet, de a szobor helyét nem volt könnyű eldönteni. Erre a korabeli városkép szolgál magyarázatul. Viszont a képzeletekben egyre monumentáli- sabbá formálódó, robusztos emlékmű mindenképpen a városháza elé kívánkozott. Csakhogy a régi városháza már nem jöhetett' szóba, az újnak építését meg el se kezdték. Közben szerte az országban javában folytak a millenniumi rendezvények előkészületei. Ezek jegyében mintegy 40 főt számláló képviselői küldöttség érkezett 1893 pünkösd vasárnapjára a fővárosból Munkácsra, köztük gróf Zichy Jenő és Thaly Kálmán, ún. „helyzetértékelésre”. A városi tanács által adott fogadáson Zichy gróf ismertette a millenniumi programot, s biztosította a munkácsiakat afelől, hogy minden tőle telhetőt elkövet „a város kellő méltá- nyolásáért". A „rendezett tanácsú város" ugyanakkor garantálta, hogy mielőbb kijelöli a szobor helyét. Ennyi... A vár fokán felállításra váró obeliszk megcsodált turulmadarának szárnya mintha mindenre kiterjesztette volna a nagyvonalúságot. Az elkövetkező három év a „kölcsönös” várakozások jegyében telt el. A városatyák minden intézkedést „legfelülról” vártak, míg Budapest a munkácsi kezdeményezéseket hiányolta. Ugyanakkor a magisztrátust elsősorban anyagi gondok nyúvasztották: a költségvetési keretek távolról sem fedezték a millenniumra tervezett új városháza és a színház, a vár turulos és az 1849-es podhe- ringi csata emlékműveinek költségeit, egyéb — főleg középületek — építkezési vonatkozásokról nem is beszélve. Ráadásul, miután az Igazságügyi minisztérium — az ezredévi eseményekre való tekintettel — elrendelte a munkácsi várban lévő polgári fegyház megszüntetését, itt is felújításokat kellett volna elvégeztetniük. A szobor ügye holtpontra jutott. Még csak szoborbizottságot sem alakítottak, holott ezt már korábban meg kellett volna tenni. így aztán nem is akadt senki, aki szobrász után nézett volna, a tiszteletdíj előteremtéséről nem is beszélve. Utólag nem csodálkoz
