Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-02-01 / 2. szám

1993. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 23

hatunk, hogy amikor beköszöntött 1896, a millennium éve, és Budapesten nyilvánosságra hozták az országos ünnepségek teljes programját, abban már nyoma sem volt a munkácsi Árpád- szobor felavatásának.

Mindez felrázta álmából a várost. Aldo- bolyi Nagy Gyula királyi közjegyző a maga adományával megvetette az Árpád-emlékmű pénzügyi alapját, a Munkács és Vidéke c. lap 1896. március 15-i számában pedig vezércikkben fejtette ki: további közadakozásokból biztosítható lenne a teljes fedezet előteremtése. Ugyanezen a napon a régi városháza tanácstermében ünnepi ülést tartottak, ahol elsöprő ovációval határozatba ment, hogy mihamarabb felállítják a szobrot a város piacterén. Kijelöltek egy illusztris tagokból álló szoborbizottságot, amelynek élén a város kiválóságai kaptak megbízatást, név szerint: Nedeczey János országgyűlési képviselő, gróf Schönborn Buchheim Ervin, Munkácsy Mihály festőművész, Lónyai Sándor főispán, Günther Ágoston, Cseh Lajos polgármester, Aldobolyi Nagy Gyula, valamint Szalay István és Túlesik Ferenc titkárok.

Ez a bizottság viszont, bár tagjai kétségkívül tapasztalt ügyintézők voltak, nem bizonyult összehívhatónak. (Pl. Munkácsy Mihály is inkább csak „tiszteletbeli” tagnak számított. A világhírű festő labilis egészségi állapota Párizsban, 1897 február végén végleg összeomlott, s attól fogva 1900-ban bekövetkezett haláláig már csak az endenichi elmegyógyintézet lakója volt.) így tulajdonképpen minden teendő az Árpád-szobor „spiritusz rektorára”, Aldobojyi Nagy Gyula ügyvezető elnökre maradt. O viszont valóban az ügy szíve és motorja volt: kezdeményezett, szervezett, tanácskozott, agitált, lótott- futott. Megmozgatta a várost, a vármegyét, az országgyűlést, a fővárosi sajtót...

Nem sokkal később e bizottság úgy döntött, hogy mégiscsak a leendő városháza előtti teret jelöli ki a szobornak. A körülkerített helyen egy három ágú kandelábert emeltek. Ez lett az Árpád-lámpa. Három petróleum égő halvány fénye hirdette ezentúl, hogy él az eszme, az Árpádszobor eszméje.

S elérkezett 1896. július 18., az ezred évi ünnepek munkácsi megnyitója. A kormány képviselője és a számos, díszmagyarban feszítő vendégsereg jelenlétében ezen a napon leplezték le a vár északi kiszögelésén a díszes talapzatra állított, 24 m magas emlékoszlopot, tetejében a hatalmas, bronzból öntött turulmadárral; - majd sor került az új városi színház alapkőletételére is. Este pedig a Csillagban ünnepi hangversennyel egybekötött bált rendeztek az Árpád-szobor javára.

Az első Árpád-bált a későbbiekben több hasonló jellegű rendezvény követte. Ha lassan is, de beindult a gyűjtés.

Időközben a városi tanács és a Pénzügyminisztérium képviselői megállapodásra jutottak a vár sorsát illetően. 1897-ben a Pénzügyminisztérium 393 859 aranykoronáért megvásárolta a munkácsi várat, s annak további karbantartásával a munkácsi székhelyű Bereg vármegye pénzügyi igazgatóságát bízta meg. A nagy tekintélyű magisztrátus hozzáláthatott korábbi terveinek megvalósításához. Ennél fogva 1899-1901 között felépítették az új, szecessziós stílusú városházát, felállították a podheringi emlékművet (1901), és egyéb középületek megépítését is tervbe vehették.

Az Árpád-szobor ügyében viszont semmiféle intézkedés nem történt. Hiába mozgatott meg minden követ Aldobolyi Nagy Gyula, s hiába érvelt: a városatyák következetesen mellőzték a szoborbizottság nagyszabású tervét, holott a vármegye ugyancsak tekintélyes összeget szavazott meg erre a célra.

Az újabb fordulat csupán 1905 elején következett be. A Munkács c. lap február 12-i száma erről így tudósított: „Egy fővárosi hírneves szobrász, ifj. Vastagh György, ki pusztán kedvtelésből, a művészi feladat nehézségeitől izgatva, Árpád- szobortervezetekkel foglalkozott, megtudván e város hazafias lakosságának nemes szándékát, levélben fordult Aldobolyi Nagy Gyula kir. közjegyzőhöz, melyben szolgálatait a bizottságnak felajánlja".

Néhány nap múlva a bazársori üzletek kirakataiban is megjelentek azok a szoborról készült fényképfelvételek, amelyeket a művész leveléhez mellékelt. Február 15-én kelt újabb levelében pedig már arról értesíti ifj. Vastagh György a szoborbizottságot, hogy vázlatát gipszbe öntve, szobrát eredetiben mutatja be a városnak.

A művész 1905. március 5-én érkezett Munkácsra. A Vezérlő Fejedelem hófehér gipszből kiöntött lovasszobrának prototípusát a városháza tanácstermében állították közszemlére.

A művészi módon megformált alkotás lenyűgöző erővel hatott a munkácsiakra, s szinte minden vonatkozásban felülmúlta elvárásaikat. A lendületesen kivitelezett munkáról elragadtatott hangnemben nyilat- koztak a műpártolók: „Árpád daliás alakja s a tekintetéből sugárzó fenség valóban fejedelmi. Hosszas tanulmányon alapul a fejedelem ruházata, melynek minden darabja korhű s a legteljesebb illúziót kelti. A fejedelmi alakot egy büszke arabs telivér hordozza, mely minden ízében mesterien van kidolgozva és éppoly figyelemre méltó a lószerszám is, érdekes sallangjaival és drágaköveivel". (Munkács, 1905. március 12.)

A szoborbizottság ifj. Vastagh György szobormintáját egyhangú lelkesedéssel fogadta el és kivitelezésre terjesztette elő.

Ám nézzük, ki is volt ifj. Vastagh György (1868-1947), a szobor alkotója.

Felmenő ősei közt több ismert nevű festőt jegyez a művészettörténet. A család első művésztagja, Vastagh Sándor János Szegeden vállalt rajztanári állást, majd Bécsben lett udvari festő. Az ő unokaöccse volt a festőművész Vastagh György (1834-1927), aki hírnevét még Erdélyben alapozta meg portréival és néprajzi hitelességű életképeivel. 1876-ban Budapesten telepedett le, ahol reprezentatív arcképek mellett freskókat és oltárképeket készített. Idősebb fia, Vastagh Géza (1866-1919) Hollósy Simon magániskolájában, Münchenben tanult, s a kor egyik ismert festőjeként tartották számon. Főleg állatokat ábrázoló képeket festett. Öccsét, ifj. Vastagh Györgyöt már a szobrászat foglalkoztatta. Zala György (1858-1937) neves szobrászművész mellett kezdte tanulmányait, s folytatta azokat a Müncheni Képzőművészeti Akadémián. Az 1890-es években készített, naturalisztikus ábrázolásé állatok szobraival, ezek élethű és művészi megformálásával számtalan hazai és külföldi elismerést nyert. (A kairói Mező- gazdasági Múzeum például 50 állatszobrot rendelt tőle).

S amikor Zala György elkészítette a Millenniumi emlékmű szobrainak egyes darabjait, ifj. Vastagh Györgyöt is foglalkoztatni kezdte a téma, honfoglaló fejedelmünk szobormása. Zala György Árpád és a többi vezér szoborcsoportjának kvalitásai eszmei és művészi téren egyaránt hatással voltak ifj. Vastagh Györgyre. (Nem véletlen, hogy Vastagh egyik legismertebb köztéri műalkotását, az 1902-ből való Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet ábrázoló szobrát a Köröndről később, 1958- ban áthelyezték a Hősök terén álló Millenniumi emlékműre, Zala György szobraihoz).

Vastagh több köztéri lovasszobra közül feltétlenül megemlítendő még a királyi palota lovardája elé 1902-ben felállított Csikós, valamint az 1912-ben Szegeden felavatásra került II. Rákóczi Ferenc lovasszobor. Főművének sokan a budai várban felállított, szellemében az akademizmus és a nemes naturalizmus stílusát ötvöző Hatodik János szobrát tartják. ó alkotta Pázmány Péter emlékművét (1925), amely a róla elnevezett tudományegyetem aulájában kapott helyet. Készített sírszobrokat is, többek közt a Gömbös Gyula sírján emelt Örkény vezért (1941).

A marxista intcrpretációjú művészettörténet negligálni igyekezett Vastagh művészi értékekben sem szűkölködő életművét. A Magyar Művészet 1890-1919 c. kiadvány (Bp., 1981) is alig pár szóval említi nevét a historizáló szobrászat kismesterei között. Csak remélhetjük, hogy a jövő reálisabb értékszemlélettel méri fel művészi oeuvre-jét.