Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. december hízelgett a hiúságuknak.) Mindebből a hazaiak azt a következtetést vonták le, hogy az emigráció feladta régebbi álláspontját és közeledik: tehát minden elveszett, a kommunizmus véglegesnek tekinthető. Szégyenszemre akadt egykét emigrációs lap, amely szolgálatba szegődött ennek az irányzatnak, de előbb-utóbb kiérdemelte ezzel az emigráció közmegvetését. (Igaz viszont, hogy ezen hazadolgozó körök számára most kamatoznak az akkor kiépített kapcsolatok: akiket akkor ők hívtak meg nyugatra, most "visszahívják" őket és tovább ápolják a barátságot. Senki sem irigyli tőlük, de mi inkább a jobboldalinak igazán nem mondható emigrációban elhúnyt politikus, Kovács Imre véleményét fogadjuk el, aki nem sokkal halála előtt azt mondta, hogy az emigrációnak nagy a felelőssége, mert ha egyezkedik a rendszerrel, nemcsak a hitelét veszti el, de elveszi a hitét is az otthoniaknak...) Ám alaposan elkalandoztam a tárgytól, bár Kovács Imre idézése is a "szakmához" tartozik, hiszen alaphivatását tekintve ő is író, újságíró volt. De most már tényleg ideje rátérni az 1945 utáni lapok ismertetésére s főleg annak a munkának a felvázolására, amit a szabad magyarság sajtója és munkatársai végeztek hosszú évtizedeken át. Nem pénzért, nem a meggazdagodásért, nem az anyagi haszonért, hanem önzetlenül, szabadidejükből, "túlórában", második vagy harmadik műszakban, az áldozatvállalásnak olyan ragyogó példáival szolgálva, amikről az újságírást kenyérkereső foglalkozásként (és sajnos gyakran nem is hivatásként) űző hazai kollégáknak még halovány elképzelésük sem lehet. És itt álljunk meg egy polgári szóra. Az emigráns toliforgatókat, szerkesztőket, főleg a múltban gyakran azzal intézték el kézlegyintve bizonyos körök, hogy amatőrök, műkedvelők. Nos ilyenek is vannak köztük szép számmal, aminthogy hivatásos neveket is sorolhatnék tucatszám, holtakat és élőket egyaránt, akik az emigráns sajtóban jeleskedtek, hogy kapásból ne említsek mást, mint csak Frey Andrást, Oláh Györgyöt, Orbán Ferencet, Kovács Imrét. De akár hivatásos újságíróként kezdte valaki a pályáját, akár itt tanult bele a mesterségbe, aki az emigrációs sajtóban dolgozott vagy dolgozik ma, az egyformán áldozatot vállal, áldozatot hoz, mert ahhoz egzisztenciális anyagi érdeke nem fűződik, abból haszna nem származik. És ez jó így, mert - az otthoni profikkal szemben - olyan függetlenséget biztosít számukra, ami (s erre ez a legjobb kifejezés) megfizethetetlen. Az emigrációs újságírókat nem lehet az állásukon, a megélhetésükön keresztül zsarolni, megvesztegetni vagy olyasminek az írására kényszeríteni, ami nem egyezik a meggyőződésükkel. Azok az otthoni kollégák, akik végig dolgozták a komunizmust, általában arra hivatkoznak, hogy hja valamiből meg kellett élni és én máshoz nem értek. Mentem volna el esztergályosnak? Wrong! - mondja erre az amerikai. Mert nem kell (kellett) mindenkinek újságot írni és nem csak újságírással lehet kenyeret keresni, hanem van sok más tisztességes szakma, amit ki lehet tanulni. Mint ahogy megtanultunk sokmindent mi emigránsok is, hogy eltartsuk magunkat és családunkat, s hogy pihenő időnkben, a kenyérkereső munka után magyar újságot csinálhassunk, a magyar betűnek és írásnak szentelhessük magunkat. Szabadon, függetlenül, anyagi lekötelezettségek nélkül, senkinek nem tartozva elszámolással, csak saját lelkiismeretünknek. Tudják-e ezt az otthoni kollégák, akik kisebb- nagyobb mértékben mind eladták, prostituálták magukat az elmúlt évtizedekben, hogy ez milyen nagyszerű érzés? Igen, az emigráció sajtója teljesítette azt a valóban történelmi hivatását, ami Magyarország megszállása alatt rá hárult. Megírta a valóságot, amit az otthoni lapok nem tehettek és betöltötte az ellenzék szerepét. Pótolta az otthon elhallgattatott ellenzéki sajtót, aminek léte nélkül nincs fejlődés, nincs előrehaladás, nincs demokrácia. Persze ez utóbbi ezer más ok miatt sem lehetett otthon, de voltak sokan, akik egészen jól megvoltak nélküle. Akiknek nem esett nehezére az egy húron való hegedülés, akik mindig azt írták, amit a hatalom elvárt tőlük. És akiktől nem állt távol a képmutatás, a színészkedés, mert e képességek nélkül aligha lehetett megmaradni a diktatúra idején a sajtóban, de más szakmákban se nagyon. Az újságírás azonban megköveteli a feltétlen igazmondást s aki ennek nem tesz, nem tett eleget, az méltatlan erre a hivatásra. Az emigráns lapok több mint négy évtizeden át hirdették az igazságot .cáfolták a kommunista hazugságokat és ébrentartották a hitet, a reménységet. Sokrétű feladat hárult rájuk. Elsősorban összeköttetés, kapcsolatot jelentettek a négy földrészen szétszórt magyar közösségek között. Hírt adtak az otthoni eseményekről és beszámoltak az emigráció életének mozzanatairól. Megemlékeztek az évfordulókról, ébrentartották a történelmi múlt tiszteletét. Őrizték az 56-os lángot, de soha nem engedték feledni Trianon gyalázatát. Az emigrációs lapok a magyar kultúra hordozói voltak a nagyvilágban és részük volt a hitélet és a hagyományok ápolásában. Végül, de nem utolsósorban őrizték a nyelvet, a költő szavaival élve, a magyarság végső menedékét. Az otthoni újságok részére általában nem okoz nehézséget felmérni, hogy kikhez szólnak, kiknek íródnak. Nos nyilvánvalóan a hazai közönséghez. Az emigrációhoz ez távolról sem volt ilyen egyszerű. A mi feladatunk sokrétűségéből következően több szempontból is mérlegre kellett tenni minden szót, mielőtt leírtuk volna. Mert a szabadföldi lapok nemcsak az emigránsokhoz szóltak, hanem üzenetünk általuk a hazaiaknak is, hogy olvashassák az igazságot és meríthessenek bíztatást a sorokból. De üzentünk a hazai hatalmasoknak is, mert tudtuk, hogy az ÁVO nagyító alatt vizsgálja az emigrációs lapok minden betűjét. Végezetül arra is kellett gondolnunk, hogy a magyar újságok idegenek kezébe kerülnek és lefordítják cikkeinket. Minden befogadó ország szereti tudni, hogyan gondolkoznak a politikai emigránsok és tudomásunk volt arról, hogy az emigráns lapok számos cikkét fordították le "illetékesek" angolra, németre, franciára. (Bizonyára oroszra is, de arról nem tudunk konkrétumokat...) És ez jó volt így! Tehát az emigráns sajtó a külföld felé is képviselte a magyar érdekeket és hangoztatta a magyar álláspontot. Ami a magyarság "image"-ének kialakítása szempontjából egyáltalán nem közönbös. Ezt a célt szolgálta egyébként számos szabadföldi magyar újság idegen nyelvű kiadása, illetve melléklete is (pl. A Nemzetőr fordításban megjelent számai) és pl. azok az angol nyelvű oldalak, melyek újabban egyre több
