Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
1993. december AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 3 STIRLING GYÖRGY: A POLITIKAI EMIGRÁCIÓ A SAJTÓBAN ÉL Napjainkban már közhely, hogy a demokráciákban a három hatalmi ág - a törvényhozó, a végrehajtó és az ellenőrző hatalom - mellé bízvást számíthatjuk negyedikként a sajtót. Ez ma már mindenütt így van, ahol korlátlanul létezik a sajtószabadság, amivel nemcsak élni lehet, de visszaélni is. Egyes országokban - például az Egyesült Államokban is - olyan hatalommá nőtte ki magát a sajtó, hogy közéleti embereket buktathat meg és emelhet fel s egyszerűen nincs ellene védekezés. Az amerikai jogszolgáltatás nem ismeri azt a fogalmat, hogy sajtó útján való rágalmazás és amíg olyasmit nem írnak valakiről, ami dollárban kimutatható üzleti kárt okoz az illetőnek, bírói utón szinte lehetetlen elégtételt venni bármilyen sérelemért. Mindezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem: mekkora hatalma és befolyása van manapság a sajtónak, ami megfigyelhető a bontakozó magyarországi demokráciában is. A kommunista világban is rendelkezett bizonyos sajátos hatalommal a sajtó, de ez a szerep csakis a rendszer érdekeit szolgálta, a kormány és a párt erősítésére szorítkozott. Ami úgy értendő, hogy a lapok központi utasításra írták azt, ami a hivatalos politika irányát vagy nép megkérdezése nélkül hozott intézkedéseket közérdekűnek tüntette fel, azokat beharangozta vagy éppen alátámasztotta, igazolta. Ugyanakkor a sajtóra hárult a nép félrevezetésének és a félreinformálásának feladata, ami a kormányzat számára - szabad véleménynyilvánítás (szabad választás) nem lévén - biztosította a társadalom, a közvélemény látszattámogatását. És mivel ellenzéki hang nem létezett, ezt senki meg nem cáfolhatta és a sajtó egyeduralmat élvezett. Fentiekhez magyarázatképp csak annyit, hogy a kommunista éra irányított sajtójának hatalma abban mutatkozott meg, hogy a párt és a kormány gyakran vette igénybe szolgálatait egy-egy bel- vagy külpolitikai lépés lélektani előkészítéséhez. A Rákosi-terror idején számtalan példa volt erre és aki tudott a sorok között olvasni, illetve következtetni, az bizonyos jelekből előre sejthette, mire készül a kormány. (Ez a másszínű diktatúrák gyakorlatában is szerepelt: amikor annakidején a gleichschaltolt német sajtóban mindennapos téma lett a szudétanémetek sérelmeinek sorolása, hamarosan várható volt a Csehszlovákia elleni akció s amikor 1939. augusztusában a Völkischer Beobachterben megszaporodtak a lengyel-német határincidensek, a lengyel határsértések hírei, mindenki tudta, hogy Hitler csak ürügyet akar teremteni Lengyelország megtámadására, ami a gleiwitzi német rádióadó körül történtek után be is következett.) Rákosiék is magas fokra fejlesztették ezt a náciktól tanult módszert: csak néhány példa a negyvenes évek végéről, az ötvenes évek elejéről. Amikor a kommunista sajtó sorozatban kezdett írni a reakció gaztetteiről, amivel gátolni igyekszik a szocializmus építését, hamarosan várható volt egy összeesküvési per. Hogy már nincs messze a kitelepítés, azt abból lehetett tudni, hogy a Szabad Nép nap mint nap kipécézett valakit a múlt rendszerből és bűneit sorolta. Ugyanígy indult egy-egy kampány az egyház és később Mindszenty József személye ellen is, amiből előre lehetett tudni: elérkezett a leszámolás órája és csak napok, vagy hetek kérdése, hogy letartóztatják a Hercegprímást. Végül ugyanilyen lélektani előkészítés folyt Rákosiék egy- egy külpolitikai akciója előtt is: ha egyre sűrűbben jelentek meg a pártlapban az imperialistákat szidalmazó cikkek, tudtuk, rövidesen kiutasítanak egy nyugati diplomatát az országból vagy más módon törnek borsot Washington, vagy London orra alá. Mondom, a sajtónak nagy hatalma volt a kommunista diktatúra idején is, csak éppen ez a hatalom egyetlen területre korlátozódott: a párt politikájának támogatására és a megfélemlítésre. Akit akkoriban egy Szabó László vagy Pintér István a tollára vett, az megnézhette magát és felkészülhetett arra, hogy heteken belül az And- rássy út pincéjében találja magát... Dehát eredetileg én az emigráns sajtóról akartam írni s lám, hogy elkalandoztam a távolabbi múltba, a rémségek korszakába! Ez csak azért történhetett, mert érzékeltetni akartam, hogy a sajtó a maga módján még a kommunizmusban is hatalmat jelentett, ha nagyon egyoldalú értelemben is. Ezzel szemben a demokráciákban azért nagyhatalom a sajtó, mert semmilyen irányban sincs megkötve a keze és bírálhat, támadhat, dicsérhet kormányt, ellenzéket egyaránt, kiteregetheti politikusok szennyeseit, ami már sok politikai karrier végét jelentette, főleg Amerikában. A sajtó ezekívül azért is rendelkezik hallatlan befolyással, mert célzatos tájékoztatással, a hírek csoportosításával tetszés szerint tudja alakítani a közvéleményt és a irányítani a közhangulatot. Az agymosás a nyugati demokráciákban éppúgy bevett szokás, mint a diktatúrákban, a különbség csak az, hogy míg ez utóbbiaknál egyedül a kormány (vagy párt) véleményét sugározhatja a sajtó, a szabad világban a különböző érdekcsoportok bombázzák információ-áradatukkal az újságolvasó, tévénéző és rádióhallgató állampolgárokat és próbálják őket több kevesebb sikerrel a maguk hullámhosszára hangolni. A sajtóról való általános elmélkedés után most már hadd térjek rá eredetileg célul kitűzött témámra, az emigráns sajtó elmúlt 48 évének felvázolására, munkájának, célkitűzéseinek ismertetésére, jelenének és jövőjének vizsgálatára. És itt elöljáróban rögtön azt is meg kell jegyeznem, hogy mindez szinte szervesen kapcsolódik ahhoz,
