Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7-8. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ történt semmi, mire kihallgatást kértem Kupa Mihály pénzügyminisztertől, aki utasította az illetékeseket, hogy azonnal intézkedjenek. Másnap kormányülés volt és ott meg is született a kormányhatározat.-Tulajdonképpen hány épületből áll ez a komplexum?-Több épület is van ott, de mi csak háromra tartottunk igényt. A harmadik egy kisebb épület és abban iroda van, az 56-os Magyarok Világszövetségének a központja.-Kik kaphatnak lakást vagy helyet a bajtársi otthonban?-Két kritérium van: az egyik, hogy jogosultsággal rendelkezzék, a másik, hogy rá legyen szorulva. A jogosultsághoz az kell, hogy ő vagy valamelyik közeli családtagja adott valamit a hazának és a haza tartozik neki. Ez olyan, mint ahogy itt Amerikában gondoskodnak a veteránokról. Ezt sikerült kiharcolni, nemcsak az ötvenhatosok számára, de a II. világháború után meghurcoltak számára is. Akik a bajtársi otthonba kerülnek, központi étkeztetésben és orvosi ellátásban is részesülnek. A jogosultságot egy bizottság bírálja el, ami persze problémákat vet fel, mert nagy a túljelentkezés. Ilyen konfliktus például az, hogy lennének jelentkezők az emigrációból is, olyanok, akik hazamennének, de nincs hová. Ezek jelentkezését nem fogadja el a kuratórium. Pedig sokan hazatelepülnének, ha lenne hová menniök. Elhatároztam, hogy szerzek egy másik épületet, amibe csak külföldről hazatérők kaphatnának helyet. Ami anyagilag is hasznos lenne az alapítvány számára: a 6-700 dollár nyugdíjjal hazatelepülő nyugdíja kétharmadát vagy háromnegyedét befizetné az alapítványba, ami nagyon komoly összeg és ezért megkapna mindent, a többit pedig megtartja zsebpénznek, ami bőven elég. Ami eddig megvalósult, tiszteletet parancsoló és az eredményekért hála illeti Pongrátz Gergelyt, aki 56-os szellemben önzetlenül vállalta az áldozatos munkát bajtársaiért. Mátyásföld megvalósítása legalább olyan nagy tett volt tőle, mint a Corvin-köz védelme. Adná Isten, hogy további elképzeléseit is siker koronázza! * Az időnk lejárt, a nagypolitikától az 56-osok hétköznapi gondjaiig számtalan témát érintettünk, első kézből és összefüggően szereztünk ismereteket olyan kérdésekről, amelyekről eddig csak szórványosan hallottunk. Köszönettel tartozunk Zacsek Gyulának, Szilasy Györgynek és Pongrátz Gergelynek a tájékoztatásért és kívánjuk, folytassák tovább eredményesen eddigi harcukat. Márai Sándor írja; A buta ember mindenestől veszélyesebb, mint a rossz ember. Nem lehet vitatkozni vele - mint ahogy lehet a rosszemberrel -, nem hallja az érveket, mert buta. 1993. júl.- aug. | _______________i GABLER ANTAL: MEGNÉZEM A RÉGI ISKOLÁT Álmodozom indulás előtt Vágyakozva: én balgatag néző; Hisz" kopott, öreg képek nyomán Reámtekint a Budai Képző. A tudást tovább kell majd adni, ”S ez a munka - tanítókra hárul" Évről-évre, ezt magyarázta Az első órán, Gyurjács tanár úr. Most indulok haza...konok, vén magyar S csapra verem Laci bácsi borát: Felmegyek Budára, mint öreg ismerős... És megnézem a régi iskolát. A HUNNIA írja: A rádió minden reggel üdvözli a névnapjukat ünneplőket: kedves figyelmesség. S ha mondjuk, Mózes, Áron vagy Rákhel napja van, akkor hosszan méltatják azokat, akik a történelemben vagy a legendákban ilyen nevet viseltek: ismeretterjesztés. A Balázs, Anna vagy Mária típusú neveknél szófejtésbe kezdenek, s kimutatják, hogy idegen eredetű: ez is valami. Azonban az Attilákat, Árpádokat vagy esetleg Emeséket éppen csak üdvözlik, röviden, szárazon: mintha ez utóbbiak ennyit se nagyon érdemelnének. * Megilletődöttséggel szoktam megállni egy fohász erejéig Bartók sírjánál a Farkasréti temetőben, lévén nagy rajongója neki is, meg a síremléket alkotó Borsos Miklósnak is. Megyek pár lépést a sír felé, új sírhantot látok magasodni. Ugyan ki lehet, hisz emlékezetem szerint bartóki mércével mérhető nemzeti nagyság nem hunyt el az utóbbi időben. Fogódzanak meg: 10-15 lépésre a Bartók- emlékhelytől a sír Marosán Györgyé! Nem vagyok szakértő "kegyelet" dolgában, ahhoz pedig szegény a szókincsem, hogy megdöbbenésemet kitudnám fejezni. Sem Marosán teteme, sem másé engem nem bánt. De... Talán ha nem frissében írnék, elhallgatnám, hogy úgy éreztem, nemcsak engem, de a nemzetet köpték volna szemközt! Ugyanezt megírom Bogdán Emil képviselő úrnak is. Kérem, nevemet ne használják fel. Hiába a bibói intés: félek! Nem a miénk a hatalom, hanem a bosszúra éheseké! Ha így megy sokáig, nem lesz "értelme" magyarnak vallani magunkat.
