Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-05-01 / 5. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. május KELENVÁRY JÁNOS LÁSZLÓ AMI A KRÓNIKÁBÓL KIMARADT... MI TÖRTÉNT A DONTÓL VISSZAVONULÓ 2. MAGYAR HADSEREGGEL? A közelmúlt napjaiban fejeződött be a Sára Sándor rendezésében 1982-ben készült KRÓNIKA című dokumentumfilm sorozat vetítése a televízióban. A dokumentumfilm tartalma valójában az egész magyar népet érdekelte, hiszen közvetlen résztvevője, vagy közvetett szenvedője volt a háborús eseményeknek. A televízió vezetősége mégis a késő esti órákra tűzte műsorára, mintegy ily módon is elzárni a magyar társadalmat az események megismerésétől. Sára Sándor minden bizonnyal a legjobbat akarta, de ne feledjük, hogy a film a Kádár-Aczél korszak in floribus korszakában készült és Sára Sándornak ehhez igazodnia kellett. Sára Sándor ma egészen biztosan más szempontok szerint, más meállításban, más felfogásban készítené el a filmet. Nagyobb teret adna az ideológiai, politikai véleménynyilvánításnak is. Bár meggyőződésem, hogy ilyenek elhangzottak a nyilatkozók ajkáról, de azokat Aczél György szelleme kivágni Ítélte. Mindezek nem vonnak le semmit Sára Sándor érdemeiből és bátorságából, amellyel abban az időben ehhez a tabu-témához hozzá mert nyúlni. Bizony sok minden kimaradt ebből a filmből, talán jó lett volna az egész anyagot újra vágni és visszahelyezni azokat a kockákat, amelyeket akkor kihagyni kényszerült. Hiába telt el a doni katasztrófa óta ötven esztendő, ez a tragédia a mai napig foglalkoztatja a társadalmat. A volt Szovjetunió elleni háborúban való részvételünk miatt sok mocskot, hazugságot, szennyet szórtak a Horthy-rendszerre és katonáira. Voltunk mi fasiszták, Hitler kiszolgálói, nyilasok, Hitler utolsó csatlósa, csak a való igazságról nem beszélt senki. Sőt! Az igazságot idehaza kimondani sem volt szabad. Ám, ha még a világban akadt más nemzetiségű politikus, vagy katona, aki ismerte az igazságot, azt is tilos volt ismertetni, idézni. Ezek közé tartozott John F. Montgomery, aki az USA budapesti nagykövete volt 1933-tól 1941-ig. "UNVILLING SATELLITE” című és az Egyesült Államokban 1947-ben megjelent könyvében a diplomata szemével figyelve és regisztrálva az eseményeket, megírta az eseményeket, megírta az igazságot Magyarország második világháborús politikájával és részvételével kapcsolatban. Magyarországot "Kényszerű szövetségeseként nevezte meg. Könyvének 198. oldalán a következőket írta: "Ez a világ jobb és tisztességesebb hely lenne, ha az angolul beszélő népek vezetői csak egy kis részét mutatták volna annak a bátorságnak, amit ebben az időben Horthy tengernagy mutatott." Könyve más részében a Horthy-rezsim háborús politikájáról ezt írta: "Véleményem szerint, bármilyen politikát követtek volna időről-időre, az eredmény pontosan ugyanaz lett volna." Ma utólag is igazolja és alátámasztja háborús miniszterelnökeink politikáját és kijelentéseit. Azt mondották, hogy Magyarország határait és nemzetünk életét, jövőjét a Donnál kell megvédenünk. "Mert ha a bolse- vizmus győz, itt nem lesz többé nemzet, sem Isten". És sajnos ötven évig igazuk lett! Évtizedeken keresztül mi lettünk Hitler "utolsó csatlósa". Persze ez sem igaz! E sorok írója, mint civilben újságíró, a honvédségnél haditudósító hadnagyként olt volt a Donnál a III. Hadtest kötelékében Szemigyeszjatszkojéban, majd végig szenvedte sokezer bajtársával a visszavonulást. Egy sem akart megszökni, netán hadifogságba kerülni. A falusi származású katona irtózott még a gondolatától is annak, hogy hazájában, otthona táján mégegyszer Kun Béla, Szamuelly és Cserni pribékjei legyenek hatalmon. Harcolt a magyar honvéd a donnái, az otthonáért, a hazájáért és legfőképp a második proletárdiktatúra elhárításáért. Ez a gondolat járta át a magyar honvéd lelkét és ezért állott ellen az 1943 januárjában a Donnál, a gigantikus erővel támadó Vörös Hadseregnek. Számos eset bizonyítja, hogy amikor a szovjet erők már kétszáz kilóméterre jártak Nyugat felé a Dontól, még mindig voltak honvédegységek, amelyek körülzártan, de ellenálltak. Élelem, utánpótlás nélkül a mínusz 40 fokos hidegben. A harcoló, ellenálló honvédek, tisztek, legénység egyformán tudták, csak éppen a művelt, "kereszténynek" álcázott Nyugat nem hajlandó tudomásul venni, hogy az összes hadviselő felek között, egyedül Magyarországnak voltak tiszteségesek a háborús céljai. Mi nem akartunk a Szovjetuniótól egy mesgyét sem szerezni, sem gazdasági hatalmat uralni. Mi a keresztény, nemzeti jövőnkért, puszta létünkért léptünk be a háborúba. Ezzel szemben Nyugat lelkiismeretfurdalás nélkül, elegánsan Sztálinnak ajándékozott minket. Azt a keresztény Magyarországot, amelyet ezerévvel ezelőtt Szent István királyunk a keresztény, művelt Európához kapcsolt. De most maradjunk a Donnál. Nem csak a kevésbé ütőképes magyar 2. Hadsereg, de a legmodernebb fegyverekkel mennyiségileg is jól ellátott német hadsereg sem tudott az iszonyatos tömegű és erejű szovjet nyomásnak el- lentállni. Ehhez járult még az Oroszországban is ritka erejű tél. Amikor már semmi reménye sem volt az ellenállásnak, bizony menekült a honvéd. Saját élete mentésével családját, nemzetét is mentette. Eldobta fegyverét? El, mert a hideg miatt amúgy is használhatatlanná vált. Pokrócába burkolózott? Igen, mert nem kapta meg időben a melegruházatot, így, fegyver nélkül, pokrócba burkolózva találkozott Jány Gusztáv hadseregparancsnok a visszavonulók egy részével. Valóban szomorú látványt nyújtottak. De Jány Gusztáv a helyszínen volt és ezt látta. Akik Jányt az ominózus kemény
