Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
10 Amerikai Magyar Értesítő 1992. november Faluvégi András: NYOLC ÉVSZÁZADOS MAGYAR-ROMÁN SZOMSZÉDSÁG 3.rész VI. A Kárpátokon túli vlachok 19. század-körüli történelme. Az 1829-ben kötött Adrianopoli Béke értelmében Oroszország vette át a két vajdaság feletti ellenőrzést annyira, hogy a cár "minden vlachok atyja" lett és egyébként is szláv nyelvű görögkeleti egyházuknak a feje. Ez az állapot 1854-ig tartott, amikor a cár kénytelen voit a főhatalmat a Habsburgoknak átadni, amig 1862-ben Cuza Sándor moldovai vajda Havasalföld uralmát is megszerezte. A török porta is elismerte az új független Ruméliát. de már 1866- ban Cuza fejedelmet államcsínnyel lemondatták és egy német Hohenzollern herceget, Károlyt választották fejedelmükké tekintélyi és hasznossági nagyravágyásból. Az 1877-78-as háborúban a fejedelemség a török szövetségből átállt az oroszok oldalára, amikor látták azok fölényét és így a San Stefanóban kötött békeszerződésben a fejedelemség teljes függetlenséget kapott, amit a nemsokára megtartott nagyhatalmi Berlini Kongresszus is megerősített.. Jellemző, hogy ezen gr. Andrássy Gyula, a Monarchia külügyére javasolta a Románia nevet. 1881-ben Károlyt királlyá nyilvánították I. Károly néven, de nem tudott mit kezdeni az államalkotásra éretlen népével s három évtizedes békés uralkodás után 1907-ben a nép önakaratából megindult súlyos parasztlázadást kellett a katonasággal leveretnie. Az oroszoktól való félelem következtében 1883-ban Románia az Osztrák-Magyar Monarchiával szövetségre lépett s ugyanazon évben a már 1882 óta fennálló Hármas Szövetséghez (Németország, a Monarchia és Olaszország) Romániát is hozzákötötték. 1912-ben az 1. Balkán Háborúban a kivérzett Bulgáriát a másik három megtámadta s közben Románia is hátbatámadta a bulgárokat, elfoglalta Dél-dob- rudzsát; Macedónia nagy részét a szerbek és görögök egymásközt felosztották, és csak egy kis darabját hagyták meg Bulgáriának, pedig a lakosság a bulgár nyelv egyik tájszólását beszéli s állandóan lázadozik úgy a görög mint a szerb elnyomás ellen. VII. A románok szerepe az I. világháborúban. Szerződési kötelessége ellenére a román kormány a világháború kitörésekor a semlegességet erőltette, a király pedig a becsület mellett állt ki s ezért I. Károly királyt 1914 végefelé éltették az útból és utóda unokaöccse I. Ferdinánd lett. Az olaszok 1915. május 4.-i kilépése a Hármasszövetségből kapóra jött a románoknak, akik előbb az oroszokkal, majd az Antant-hatalmakkal titkos egyezményt kötöttek és 1916-ban még a hadüzenet előtt megtámadták Erdélyt. Mint 9 éves gyermek ámulva hallgattam a felnőttek beszélgetését, hogy egy-egy csendőrőrs tucatnyi fegyverese hogyan tartóztatta fel egy század, vagy zászlóalj előnyomulását napokig, amig Petrozsény, Vulkán és Lupény három un. bányászzászlóalja harcvonalba vonulva beásta magát. Amint a rendes katonaság - nagyrészt a német Mackensen hadsereg - hetekkel később beérkezett, a román hadsereg elkezdett visszavonulni s csak Észak-romániában álltak meg, amikor aláírták 1918. március 5-én a Bukaresti Békét, annak ellenére, hogy a titkos szerződésben Románia kötelezte magát, hogy nem fog különbékét kötni. Egyébként ebben a szerződésben csak Dél-dobrudzsát kellett visszadják a bulgá- roknak. Az I. világháború végén a Központi Hatalmak országaiban kitört zendülések eldöntötték a négy év hallatlan erőfeszítéseit. A teljesen tönkrevert román hadsereget az előzőleg megkötött bukaresti békében sajnos nem kényszerítették a leszerelésre és így azonnal újból mozgósították a teljes román haderőt. Az ugyanezen időben Nagyszebenben megalakult Cosiliul Dirigrnt (Kormányzó Tanács) 1918. december 1-re Gyulafehérvárra összecsődített vagy 50-100 ezer románt, akiknek senkitől semmi felhatalmazásuk nem volt, de kikiáltották Erdély és kapcsolt részeinek (Körösvidék és Bánát) csatlakozását a Román Királysághoz (régiesen Regát). A Magyar Királyi Államvasútak a hazaáruló Károlyi kormány parancsára ingyen és kényelmesen szállította a románokat Gyulafehérvárra és vissza. A rendfenntartásra novemberben megalakult Román Nemzeti Gárda alakulatait is a magyar kormány látta el fegyverrel. A Consiliul Dirigent négy kiküldöttének meghívására I. Ferdinánd román király hadait megindította Erdélybe. A székelyek Kézdivásárhelyen tiltakoztak s december 22-én Kolozsváron 120 ezer magyar a piactéren válaszolt a gyulafehérvári csalárdságra, azonban a profán időzítéssel december 24-én a román hadsereg bevonult Kolozsvárra. 1919. január 8-án a szászok Medgyesen kimondták Romániához való csatlakozásukat, s jutalmul 70 év múlva alig találunk belőlük néhány ezret egész Romániában. 1919. január 19-én a kolozsvári Mátyás király téren 30 ezer magyar gyűlt össze, hogy kérjék a Continentál szállóban tartózkodó Berthelot francia tábornokot, az Antant hatalmak képviselőjét, hogy rendelje vissza a román haderőt a megállapított fegyverszüneti demarkációs vonalra, a Maros balpartjára. A román katonaság a tömegbe lőtt, melynek több mint száz halálos és ezren felüli sebesült áldozata volt s utána még átkutatták és szabadon kirabolták a várost. A románok az Antant hatalmak többszöri tiltakozása ellenére a békekötések előtt egy-két évvel megszállták Erdélyt, a Körösvidéket és a Bánátot, ahol szerb szövetségesükkel majdnem háborúba keveredtek. A franciák még az angolszászok előtt is eltitkolva, Romániának ígérték ezeket a területeket annak ellenében, hogy a bolsevikok által megvert - francia vezetéssel harcoló - déloroszországi intervenciós haderő segítségére sietnek. Mindez természetesen csak évtizedek múlva tudódott ki, amikor a titkos francia diplomáciai iratok napvilágra kerültek. A Kolozsváron megjelenő Világ 1919. február 15-i számában "Rémuralom Erdélyben" című cikkben a következőket jelentették: "Vulkánban egy bányamérnököt lelőttek. Lázár Farkas alispánt mindenéből kifosztották.
