Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
1992. november_____________________AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ Azokat a tisztviselőket, akik a hűségesküt nem tették le, elszállították a megszállt területekről, de ingóságaikat visszatartották. Az összes magántelefonokat leszerelik és...Romániába viszik." Egy román főhadnagy, állomásparancsnokként a Zsilvölgyében, Lupény (Hunyad megye) vasúti állomásán minden nap megbotoztatta a magyar állo- másfőnököt, mert az nem szállított le annyi vagon szenet, mint amennyit a románok kívántak, mivel hol személyzet, hol vagon hiánya volt. Lupény vagy Vulkán állomásán egy reggel az állomásparancsnok revolverrel kényszerítette egy hosszú szerelvény elindítását, amit az állomásfőnök életveszélyesnek tartott, mert csak félannyi vonatfékező volt, mint amennyit a vagonok száma megkivánt. A vasúti pálya lejtős volt, így a szerelvény sebessége mind nagyobb lett, a fékek betűzesedtek; mindenhol szabad pályát biztosítottak az őrülten száguldó szerelvénynek, mindaddig, amíg egy személyvonat útban volt két állomás között. Mivel a szeményvonat többszáz utasát meg kellett menteni, a szénszerelvényt a legközelebbi állomáson vakvágányra irányították; 12-15 magyar vasútas meghalt, s a szerelvény megsemmisült. Mindezt emlékezetből írtam le, mert a vonal egyik állomásán nagyapám állomás elöljáró volt, s én mint 11 éves ifjonc náluk tartózkodtam (F.A.). 1918-ban az Erdélybe betörő román hadsereg a középkori 25 botütést még személyes bosszúállásként is ugyancsak osztogatta. A gyulafehérvári Majláth Főgimnázi- uban tanító tanárunkat, Szporni Jánost Tövis vasúti pályaudvarán egy volt tanítványa - akkor már román tiszt - felismerte s ott azonnal, minden tárgyalás nélkül 25 botütést kapott. A javakorán már túllévő paptanár, az ütlegelés után hat hétig ágybanfekvő beteg volt. A magyar középosztály gerincét eltörték azáltal, hogy 150 ezer körüli köztisztviselőt kitoloncoltak Erdélyből azon ürüggyel, hogy azok nem akarták letenni a hűségesküt a békekötés előtt a román királyságra, ami az évszázadok alatt kialakult nemzetközi jogszokások értelmében törvénytelen követelmény volt. 1920 márciusában az összes utcaneveket, üzletneveket, cégjelzéseket és jelzőtáblákat román nyelvűvé tették, úgy hogy mikor a Nemzetközi Békebizottság a javasolt határvonalat felülvizsgálta, az volt a véleményük, hogy ott nem laknak magyarok. Történelmi, statisztikai, etnikumi, és térképhamisítások alkalmazása után 1920. június 4-én Párizsban, a trianoni Palotában megtörtént az ország teljes megszállásának fenyegetésével kiterrorizált békeokmányoknak az aláírása, melynek a hadikárpótlás fizetési kötelezettsége (200 millió dollár a három utódállamnak) nemzetközi rablóbanda érdekeit szolgálta. Bratiánu Ionéi román miniszterelnök az aláírást követő napon kijelentette: "Most aztán figyelje meg a világ, hogyan fognak Romániában a kisebbségek eltűnni!" és ezzel még politikai ellenfele Maniu is egyetértett, így vélekedve: "Vagy mi, vagy ők..." ROBERT GATES, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Központi Hírszerző Hivatalának (CIA) igazgatója, Moszkvából jövet megszakította útját Budapesten és ott felkereste hivatalában Antall József miniszterelnököt. DR.POLGÁRDY GÉZA (Budapest): TURULHÁZA Egy frissen éretségizett debreceni diák: Kun Péter fejében fogalmazódott meg a gondolat, hogy létre kellene hozni egy hagyományőrző települést a magyarság régi értékeinek megóvására, mi több művelésére. Az angolul, kínaiul és mongolul beszélő fiatalember elképzeléséhez társ is akadt Lezsák levente egyetemi hallgató személyében, igy a gondolatot hamarosan tettek követték. Létre jött a Turulháza Alapítvány, mely idén szeptember 12-én már egésznapos rendezvénysorozaton a közönségnek is bemutatkozott. Mert azt hozzá kell tennünk, hogy a kezdeményezést felkarolta - kétmillió forinttal - a Lakitelek Alapítvány, továbbá a Nagykunság "fővárosa" Karcak, melynek önkormányzata a város határában található pusztaságon 117 hektár területet adományozott e nemes célra. Szeptember. 12-én pedig jókor reggel kivonult Karcag apraja-nagyja, meg az ország sok szegletéből idelátogató érdeklődő a Györffy István Múzeum parkjába, hol a fölállított nyárson már javában forgott az ökör, készültek az ínycsiklandó falatok. Később benépesedett a vidék árusokkal. Portékáikat kínálták a nemezkészítők, a fazekasok és fafaragók, megannyi ősi kézműves mesterség mai mesterei. Szólt a népi muzsika, vonultak a kékhuszárok, lovagolhattak szekerezhettek a látogatók. Miután az ökröt megsütötték és jóízűen elfogyasztották, a délután Kassai Lajos európai hírű lovas-íjász bemutatójával folytatódott, aki bepillantást engedett őseink harcművészetébe. Majd Kóka Rozália bukovinai csángó meséket, Galánffy András pedig népdalokat adott elő. Következett a messzi földön híres Debreceni Népi Együttes és a Csürdöngölők, akik magyarhini és széki népi táncokat mutattak ben. A talpalávalót eközben a Pacsirta névre hallgató citerazenekar szolgáltatta. Jó hangulatban, vidáman telt a bemutató napja, mely képet akart nyújtani az idén májusban bejegyzett Turulháza Alapítvány céljairól. Ha Karcag környékén szikesek is a legelők, rosszak is a földek, a 117 hektáron hamarosan ismét szárba szökken az ősi magyar kultúra. Olyan helyzetet teremtenek itt a kezdeményezők és a hozzájuk csatlakozók, mely visszaállítja az elveszett harmóniát ember és természet, valamint történelem között: Hamarosan megérkeznek Mongóliából azok a hatalmas jurták, amelyek szálláshelyül szolgálnak az ideérkező magyaroknak a világ minden tájáról. Kihalófélben lévő, de ide menekített olyan állatok legelésznek majd szerteszét, mint a rackajuhok, a magyar szürke szarvasmarha és más állatok. A jurták lakói pedig - a hazai, a szomszédos országok beli és távoli vidékek magyar fiataljai - személyes élmények során ismerhetik meg őseink kalandos, vonzó és színes életét. Mert - akárcsak a bemutató napon - lovagolhatnak, gyakotolhatják az íjászatot, megtanulhatják a hagyományos kézműves mesterségek fotélyait. A sokféle magyar nemzeti értéket őrző és bemutató Turulháza a történelmi, néprajzi, művelődési, ökológiai "anyanyelv" tanulásának egyfajta lehetőségét, színhelyét
