Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
2 Amerikai Magyar Értesítő 1992. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Telefon: (410)242-5333 Szerkeszti: Soós József. Főmunkatársak: Stirling György és Stolmár G. Ilona. Előfizetési dij 15 dollár. Nyugdíjból élőknek 13 dollár. Kanadába 16.50 doll. Tengerentúlra 17.50 doll. Légipostán 27.50 dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A javítás jogát fenntartjuk. STOLMÁR G. ILONA: ÚJ NEGYVENNYOLC, ÚJ MÁRCIUS Olvasom az MDF Országos Ügyvezető Elnökségének üléséről kiadott felhívó közleményt. Arról szól, hogyan kell(ene) az idei március 15-ét megünnepelni. Összmagyar ünnepként, párt- és csoportérdekektől mentesen. Arra kérik a rendezőket s talán a szónokokat, hogy elsősorban a magyar nemzeti öntudat erősítésének fontosságát hangsúlyozzák e napon: a nemzeti önismeret helyzetét, a magyar nemzeti önérzet ébren tartásának felelősségét. Az MDF elnöksége jól látja a dolgokat, igaza van. Nincs ma fontosabb, mint visszaadni egy népnek a hitét önmagában, erősíteni nemzeti identitásának tudatát.Ezt gyilkolta leginkább az elmúlt bő négy évtized aljassága. Tudatosan. Minden erejével és minden alantas, embertelen eszközzel: az internacionalizmus közkarámjába lökve, lerántva a balkániságba és a mai ázsiaiságba egy nagy kultúrájú, nagy múltú történelmi népet. Mert a magyart nem tudta volna másként beterelni az említett karámba, nem tudta volna másként rabigába hajtani. így sem tudta tökéletesen! 1956-ban e nép még önmagaként lángolt fel a régi márciusi tűzzel, vért vetett a szabadságért, őszibúza helyett, és halált aratott: gonosz, idegen megtorlást - saját elfajzott vérei segítségével is. Fejét csak ez után nyomhatták le, büszkeségét csakis véres megtorlással tudták elnyomni, elaltatni, alázattá, vagy inkább megalázással megalá- zottsággá változtatni. Ma újra forradalmi időket él ez a sokat szenvedett nép: vértelen, csendes forradalom zajlik már évek óta — mondják otthon. De forradalom-e az, amely ennyire csendes? Amely nem lángol, s így nem is tisztít? Láthatjuk: nem az. Szó sincs megtisztulásról, inkább valami zagyva összekeverésről van szó: a bűnösök és tiszták összevegyítéséről,amitől nem a bűnös tisztul meg, nem az válik ártatlanná, hanem a tiszta is bemocskolódhat. Vajon lehet-e így nemzeti önismeretet, öntudatot erősíteni, ha az ártatlant mossák össze a gyilkosokkal? Ha a bátrat felcserélik, egy kalap alá veszik a gyávával? Új Petőfi kellene és új bártak. Nem vér kell ma, hullott az már elég, áztatta bőségesen földünket, de az akkoriak szelleme és bátorsága, főképp magyar érzülete nagyon hiányzik. Az idén, hosszú évek után először, Magyarországon tölthetem március 15-ét. A lelkem rég előrerepült, haza, de mindig visszasszáll, félve-reszketve: nem tudom, hová érkezem. Nem tudom, magyar-e még Magyarország. És nem tudom, egy ünnepi beszédben szabad-e még azon a földön kimondani a szót: magyar? Tisztán kiejtve, hősként értelmezve. Mert minden rágalmazás és hazudozás ellenére ez a nép nem csak 1848-ban volt hős, hanem az ma is, amikor fogcsikorgatva tűri a szenvedést, viseli a négy évtized súlyos következményeit, úgy, hogy eközben rabolják reményét, próbálja újra lenyomni alig felemelt fejét! Új Petőfi kellene, aki bátran és népére büszkén megmondaná neki, a népnek, hogy hős ma is. Aki újra és most már végérvényesen lefoglalja a sajtót. Lefoglalja a NÉP számára és attól kezdve nem arról harsog majd minden lap, ez a jövendő magyar sajtó, hogy bűnös ez a nép, hogy rossz kormányt választott magának, mert még választani sem tud; hogy lusták vagyunk és szomorúak, elkeseredettek, "búsulók", pedig csak elbúsítottak; hogy nincsenek eredményeink, s ami van, az sem a miénk, hanem az eddig embertelenül uralkodott bolsevikoké, és ha kimondjuk: magyar, akkor elítél minket, mert ez súlyos nacionalizmus, átkos sovinizmus, sőt, irredentizmus, fasizmus, populizmus - - és ki tudja, mi minden még, csupa-csupa idegen szóval mondva és írva, hogy felhíguljon, szétkenődjön, elmasza- tolődjon a magyar nyelv, annak tisztasága, egyedülállósága, hiszen nagyon jól tudják ők is, az ártó szándékú gonoszok: "Nyelvében él a nemzet"! Igen, ezen a csodálatosan lángoló, hősi magyar márciusi ünnepen nincs fontosabb, mint a sajtó visz- szafoglalása és magyarrá tétele! Reménykedem, hogy ezt célozza a Sajtószabadság Klub március 14-én tartandó nagygyűlése is, ahol a tervek szerint megalakítják az új, a tiszta és magyar Újságíró Szövetséget. Talán nem véletlen, hogy ezen a napon, a SAJTÓSZABADSÁG NAPJÁNAK előestéjén. Rögtön ajánlanám is a tisztáknak, ez új szervezetbe tömörülőknek, hogy tegyenek szent fogadalmat is, Dsida Jenőnek, a saját hazájából kivetettség, a kisebbségi magyar lét, a magyarság elnyomásának minden keservét megtapasztalt erdélyi költőnek a szavaival, hiszen ki állíthatná, hogy nem éppoly elnyomott és üldözött ma a tiszta gondolat, a magyar szó és a magyar nép Magyarországon, mint Erdélyben volt Dsida idejében és azóta is, ma is? Tegyenek hát fogadalmat, hogy csakis ezt az elnyomott népet szolgálják, szellemét felemelik, s mondják el közösen, soha el nem feledhetőn: "Epévé változzon a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem reád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!"
